Dylan Branfort

teljes név:

Dylan Branfort

becenév:

Dylan, Deszka

születési idő, hely:

1994. nov. 17., New York

univerzum:

Béta

csoport:

Béta állampolgár

play by:

Harry Styles

- - - - - - - - - - - -

look what you've done, you think that you're the only one.

Kb. 168 cm magas, 65 kg súlyú, átlagos kinézetű. Haja barna és rakoncátlanul göndör, szeme kék. Testalkata korának megfelelő, talán kissé véznább az átlagnál. Kezei puhák, ujjai hosszúak, szülei szerint zenész kezei vannak, de zongorán és gitáron csak autodidakta módon játszik (egyenlőre nem kiemelkedően jól). Túl van már a pattanásos korszakán, így bőre sima, majdnem hibátlan, csak egy-két anyajegy "rontja" a képet. Sportos öltözködési mód jellemzi, többnyire farmert, pólót, sportcipőt visel, de nem áll tőle távol a frakk és a lakkcipő sem, ezekben is jól érzi magát.Laza kiegészítőjeként majdnem mindig valamilyen fejfedőt visel (ez még abból a korszakból maradt rá, amikor ciki volt a borzas, hosszú haja) és a napszemüveg. Brahiból vagy dacból olykor felgumizza vagy felcsatolja a haját, esetleg hajráfot tesz bele (mint ahogy a lányok szokták).

- - - - - - - - - - - -

Rescue me, show me who I am...
'cause I can't believe, this is how the story ends.

Első ránézésre kedves és vidám fiúnak tűnik. Kamaszkorából néhány sebet hordoz magával, amely döntően befolyásolta személyiségét, de alapvetően jó és kedves fiú. Látszólag nyugodt és kiegyensúlyozott, de a mélyben csalódott és megbántott jellem. A rászorulókkal, kitaszítottakkal kedvesen és megértően bánik, türelmes és jószándékú. Többnyire a háttérből segít, fel sem fedve kilétét. Bár látszólag nyílt, és sok barátja van, igazán közel nem enged magához senkit. Kapcsolatai többnyire felszínesek, nem tartósak. Elsősorban igaz ez a lányokra. Kedveli őket, de nem viseli el a tartós köteléket, inkább a laza kapcsolatok híve (kárpótlásul a gimnáziumban elviselt sérelmekért). A társasági életet azonban keresi, jó mókának tartja, benne van minden buliban, mókázásban. Szereti a kalandos kirándulásokat, sportokat. Mindent kipróbál. Nincs benne félelemérzet. Nem a társaság középpontja, de nem is kívánkozik oda, hiszen akkor fény derülne igazi jellemére. Kényelmes neki a "tizenkettő egy tucat" szerep, bár néha butábbnak mutatja magát, mint amilyen valójában.

- - - - - - - - - - - -

you're from a small town, you're gonna grow up fast
underneath these lights, down in Hollywood on the boulevard.

A tengerparton vagyunk. A srácokkal deszkázunk, különböző trükköket mutogatunk egymásnak és közben nagyon jól szórakozunk. Én minden szarságot kipróbálok, nem érdekel, mekkorát lehet vele bukni. Kockázat nélkül nincs siker! ( És ez akár lehetne az életfilozófiám is, de annak mást választottam.) Szóval nagyban trükközünk, nevetgélünk, egyre nagyobb a csődület körülöttünk. Valaki hozott egy zenedobozt, azt bömbölteti. Nem épp kedvemre való zene, valami nyálas együttes még a múlt századból, és már a srácok is küzdenek a röhögéssel, de aztán kitalálnak valami mást. Zenére kezdenek mozogni, kvázi a deszkán táncolnak, igénybe véve a nézők közötti lányok segítségét. Valaki hajlik rá, valaki nevetve elfordul. Én is körbenézek. Nem akarok elkapkodni semmit, elvégre akár ebből csajozás is lehet, így olyan lánnyal akarok kezdeni, aki legalább tetszik.
Szinte kitűnik a tömegből. Rögtön arra gondolok, hogyhogy nem vettem eddig észre? És hogy nem vették észre a többiek? Talán csak mákom volt. Elbűvölve néztem. Olyannyira, hogy észre sem veszem, mennyire leblokkoltam. Az első, ami feltűnt, milyen vékonynak látszik. Lesült bőrén csak úgy világít az azúrkék fürdőruha felső. A derekára hasonló színű kendő van kötve, talán fehér minták vannak rajta, de elhihetitek, nem azt bogarászom. A lányt látom alatta. Karcsú dereka van és keskeny csípője, pont az a típus, ami nekem nagyon bejön. Szeretem, ha egy lányt át lehet ölelni. Az olyan szexi.
Barna haja van. Hosszú és nagyon puha. Néhány tincset világosabbra szívott a nap. Fogalmam sincs, honnan tudom, hogy nem melíroztatja, de ebben biztos vagyok. Figyelem, ahogy belekap a szél, és az arcába sodorja, ő meg zavartan próbálja onnan újra meg újra kisöpörni. Aztán feladja a harcot, és nekifeszíti az arcát a szélnek. Én csak figyelem, ahogy röpköd mögötte az a hosszú hajrengeteg. Csodálatos látványt nyújt. Igazi babaarcú lány, ha lehet mondani, én hibátlannak látom: fitos orr, csodálatosan ívelt, dús, rózsaszín ajkak. A szeme... Ilyen távolságból nem látom a színét. A szempillája sötét és dús.
Valamin elneveti magát, és ha eddig nem lettem volna belé szerelmes, most biztos rögvest belezúgok, mert olyan gyöngyöző nevetést még életemben nem hallottam. Nekem is nevetni támad kedvem. Biztos vagyok benne, hogy nekem csak ez a lány kell, senki más, és valahogyan a közelébe szeretnék férkőzni. Legkönnyebben úgy hívhatom fel magamra a figyelmet, ha produkálom magam, ezért lágy körözésbe kezdek. Finoman hajtom magam, előre engedve a testsúlyom, ettől a deszka kissé befelé dől, és körben kezd el mozogni. A körök egyre kisebbek, a tempóm egyre nő, már hallom a tapsot, mert tudják, készülök valamire. Felkapom a jobb lábam és közben erőteljes lendületet veszek balra, így a deszka is, én is pördülünk....Az érkezés nem sikerül túl jól, mellé lépek, így a fenekemre esek, és csalódott moraj a jutalmam. Megrántom a vállam, nagy baj nem esett, mókának jó volt, és szemeimmel máris a lányt keresem.
Vajon aggódott értem? Vagy most nevet a markába? Hiába nézek arra a helyre, ahol az előbb állt, nem találom. Zavartan nézek körbe, de nem látom. Hova tűnhetett? Nem szívódhatott fel ilyen gyorsan, ez nem létezik! Távolabbra nézek, hátha meglátom azt a kék kendőt feltűnni valahol, de semmi... Mintha a föld nyelte volna el. Még a homokos part is eszembe jut, és utoljára arra nézek el, belefúrva a tekintetem a közelgő naplementébe... De semmi... Lebiggyed az ajkam. A jókedvemnek oda. A deszkát a hónom alá csapom. Azt figyelem, hogyan kapja fel a szél a homokszemeket. Ki lehetett ő? Ismeri valaki? Meg kell találnom!
- Dylan!- vadul rázzák a vállam, hirtelen azt sem tudom, hol vagyok. - Harmadszor szólok! Ha most sem kelsz fel, el fogsz késni! - Csalódottan veszem tudomásul, hogy az ágyamban vagyok. A francba!
Vadul rúgom le magamról a takarót. Már megint elaludtam. Kedvem sincs felkelni (vissza akarom kapni az álmomat, azt a lányt!), de aztán nyöszörögve felkelek, és bevonszolom magam a fürdőszobába. Ülve végzem el a dolgom, nem érdekel, hogy a legtöbb srác állva csinálja, nekem így kényelmes és kész. Kezet mosok, aztán arcot és fogat. Szárazra törlöm magam, és közben azon agyalok, ma mit is vegyek fel. Csak egy pillantást vetek a tükörbe, a hajammal nincs értelme foglalkozni. Bárhogy fésülöm, úgyis úgy áll, ahogy az akar. Majd megint felhúzok valami sapkát. Ki nem tojja le?
Kinyitom a szekrényem, és az első, ami a szemembe ötlik, egy azúrkék póló...
-Ez meg mi a franc?- kérdezem magamtól, aztán eszembe jut, hogy anyám, -az én gondoskodó, szerető anyám- tegnap este mondott valamit arról, hogy ideje volna már úgy öltöznöm, mintha itt lenne a nyár. Merthogy június van, és mindjárt vége a sulinak, és... Szóval vett néhány pólót, ami nem fekete és nem szürke, mint amit általában hordok. De miért pont azúrkék? Aztán észreveszek egy sárgát, és egy lazac színűt is... De már csak azért is a kéket választom. Lehet, hogy ma szerencsét hoz.