bijou le geun

teljes név:

Bijou le Geun

becenév:

Bi, Bijou

születési idő, hely:

1991.03.09 - Franciaország, Marseille

univerzum:

Beta

csoport:

Utazó

play by:

Astrid- Berges Frisbey

- - - - - - - - - - - -

look what you've done, you think that you're the only one.

Százhetven centimmel kicsit magasabb vagyok az átlagos nőknél. Hosszú gesztenyebarna hajamat hajdani édesanyámtól örököltem, néha nagyon meggyűlik a bajom vele. Az esetek nagy részében az egyik oldalról a másikra pakolgatom, illetve ha nagyon gondolkozóban vagyok, akkor szeretem csavargatni a végét. Világos szemeimet szeretem valami sötétes sminkkel kiemelni, habár ez csak régen volt. Mostanában inkább hajlok a természetesség felé. Sokkal jobb meg nem is látom már értelmét annak, hogy lázadjak valami megfoghatatlan ellen. Egyedül a rúzs az ami állandó kellékem.Öltözködésben imádom a nadrágokat. Ruhát csak akkor láthatsz rajtam, ha valamilyen nívós ünnepélyen kell részt vennem vagy éppen csak olyan a kedvem. A magassarkúim viszont a legjobb barátaim. Imádom őket, egytől egyig. Hajlamos vagyok még nevet is adni nekik ,mint mindennek. Összességében próbálok nőies lenni, ami néha igen kényelmetlen számomra. Ezen kívül egy tetoválás található a csípőmön. Hogy mi, arra neked kell rájönnöd, de ha gondolod szívesen megmutatom.

- - - - - - - - - - - -

Rescue me, show me who I am...
'cause I can't believe, this is how the story ends.

Bolond, nagyszájú, meggondolatlan, felelőtlen, makacs, hisztis olykor pedig mély letargiába süllyedő gyermek. Valahogy így jellemeztek, amíg a Béta univerzum tagja voltam. Aztán egy csapásra megváltozott minden. Az egyetlen biztos pont az életemben, akit mindennél többre becsültem – habár lázadó viselkedésem pont az ellenkezőjét mutatta – eltűnt. Édesanyám volt az, aki mindig mindenben mellettem állt, eltűrte a hajnali kimaradásaimat, hogy a jegyeim romlanak és próbált nevelgetni. Aztán vége. Megkomolyodtam. Főleg, amikor megtudtam, hogy nem egyedül vagyunk, hogy vannak másik világok is és lehet köztük utazni. A nagy szám és a makacsságom persze megmaradt. Azért van ,amit nehezen lehet magunk mögött hagyni. Amióta utazó lettem magányos vagyok. Nem maradok egyik világban sem egy-két hónapnál tovább. Azt hiszem valamilyen szinten felnőttem. Kicsit higgadtabb vagyok és sokkal-de sokkal kíméletlenebb. Illetve megtanultam, hogyan kell mesterien átvágni az embereket és ezzel elérni a célomat. A csúf világ tett ilyenné.

- - - - - - - - - - - -

you're from a small town, you're gonna grow up fast
underneath these lights, down in Hollywood on the boulevard.

kÉlvezem, ahogy a szellő a hajamba kap. Azt már viszont kevésbé, hogy ezzel a lendülettel le is fújja a kalapot a fejemről. Sóhajtva lehunyom a szemem és bánatosan meredek az elrepülő szalmakalap után. Valamiért nagyon a szívemhez nőtt az a kiegészítő. Egyszerű volt és praktikus, mint minden ebben a világban. Amikor túlpörgök az Alpha vagy a Béta univerzumban, akkor ide menekülök. A Gamma tökéletesen megnyugtat, habár hosszabb idő után már az őrületbe kerget az idillikus képével együtt. Elfekszek a fűben és szótlanul bámulom az eget. A bárányfelhők lustán vándorolnak a kék égbolton, nem is kergeti őket semmi. Valahol a távolban egy ló nyerít fel. Oldalra pillantok, Árnyék a gyönyörűségem, nyugodtan legel. Megérezheti a pillantásom, mert érdeklődve kapja fel a fejét és fordul felém, mire elmosolyodok ő pedig vidáman prüszköl egyet.
Kicsit túlhajtottam magam az elmúlt napokban. Nem, még mindig, három év után sem adtam fel, hogy megtaláljam anyát. Egyszerűen nem tűnhetett el csak úgy. Biztos vagyok benne, hogy valamelyik világban rabul esett. A Béta kizárva, töviről hegyire átkutattam minden egyes kis falut,várost. Maradt hát a másik kettő. A gondolata, hogy már nem él mindig ott motoszkál az agyam hátsó részében, de próbálom elnyomni. A remény hal meg utoljára, tartja a mondás. Régebben hülyeségnek találtam, de most már kezdem érteni a lényegét.
Gondolataimból Árnyék ideges nyerítése ránt vissza a valóságba. Hirtelen felülök, aminek következtében egy pillanatra elhomályosodnak előttem a dolgok. Miután minden újfent tiszta és éles lesz a szemeim előtt körbepillantok. Sehol senki, ám mégis úgy érzem, hogy figyelnek. Feltápászkodok a földről, leporolom a farmerem és sietős léptekkel termek a lovam mellett. Egy pillanat alatt termek a nyeregben és gyors indulásra ösztökélem. Miközben a kényelmesnél kicsit gyorsabb tempóban lovagolok vissza a faluba, a tekintetem a tájat pásztázza. És akkor kiszúrom. Ott állnak, vagyis, hogy pontosítsak ülnek a lovon. Mind a ketten engem néznek. Egy fiú és egy lány. Nem először látom őket. Már többször összefutottam velük itt, a Gamma békés városaiban. Volt, hogy csak egy pillanatra akadt össze a tekintetünk, de a hideg kirázott tőlük.
- Gyorsabban Árnyék – suttogtam a ló füleibe, mintha értené és vágtára fogtam őt. Nem tudom mit akarnak, de nem is érdekel. Jelen pillanatban arra vágyom, hogy Jeffrey bácsi biztonságos házikójában legyek és egy csésze nyugtató teát ihassak. Ő az egyetlen ember, aki sosem kérdezi, hogy hol voltam, merre jártam. Amikor felbukkanok ebben az univerzumban, akkor mindig tárt karokkal fogad, mint egy régi ismerőst. Fogalmam sincs honnan ez a meleg szeretet, amit kapok tőle, de elképesztően jól esik. Nem kérdez soha, de tudom, hogy nála biztonságban lenne a titkom. Azonban még nem érzem magam elég bátornak ahhoz, hogy elmondjam neki. Inkább csak élvezem, hogy amikor bekopogtatok a kis tölgyfaajtón, akkor olyan, mintha hazajönnék. Nekem pedig ez bőven elég.