Második randi, avagy a strandon

Dylan & Amelia

Meglep amit mond. Na jó inkább az lep meg, hogy kimondja, bár volt már ilyen, hogy hasonlót mondott, de ez valahogy más volt. Akkor is hittem neki, most is hiszek, mert nincs okom kételkedni benne. Nem tett semmi olyat, ami ennek az ellenkezőjét mutatná, nem is mondott és mikor ott voltunk kettesben a szobámban, akkor sem történt semmi. Vagyis de történt csak nem az ami lehetett volna, ha egyikünk feje sem tiszta. Akkor pont neki volt az, ami bizonyítja amit mondott. Bólogatok olyan tudom fajta válaszként, ahelyett, hogy megszólalnék, mert nem akarom elrontani a pillanatot. Néha sokat tudok beszélni, de tudom, hogyan kell visszafogni magam, még ha nehezen is.
Ahogy közelebb kerül ölelésébe burkolózom, mintha valamiféle mentsvár lenne, vagy valami ilyesmi, de abba a pillanatban nem ezt érzem. Csak érezni akarom karjait körülöttem, elbújni a külvilág elől és csak vele lenni. Persze most semmi más nem is érdekelt, csak hozzá bújni és megcsókolni. Eddig ezen a téren nem nagyon kezdeményeztem, de most megtettem, én mozdultam először. De persze önbizalmat adott keze a derekamon, ahogy simogatott. Nagyon jó érzés volt ajkait az enyémeken érezni, ahogy nyelvét is, ezért voltam egy pillanatig csalódott voltam, de telt ajkai nyakamon és vállamon ezt elfeledtették velem. Szívesen így maradtam volna még egy ideig, de sajnos ennek a.pillanatnak is vége lett, mint ahogy a legtöbb ilyen pillanatnak vége van.
Az emberek sikongatva tódultak be a fedett részre, ahol mi is voltunk, de eleinte nem tudtuk mi a baj. Aztán eljutott hozzánk is az eső híre, de nem értem az embereket, hogy egy kis víz miatt miért kell elbújni. Ígyis, úgy is vizesek, akkor meg nem mindegy?!
-Hova megyünk most?-kérdezem Dylant, miután kihúz a fedett részből. Nem tudom mit szeretne most, merre szeretne menni, de az igazat mrgvallva örülök, hogy kirángatott onnan. Nem bírom a tömeget.úgysem.

szószám: passz °° megjegyzée: majdnem nem tudtam ma összehozni

Dylan & Amelia

Ahogy kiértünk a barlangszerűségből, egy-két esőcsepp koppant arcomon, majd folyt le, végig a nyakamon majd akadálytalanul egyre lejjebb. Éreztem rajta, mennyire hűvös, de ez pont jó volt, hiszen milyen lenne már egy zápor ami meleg?! Elég furcsa az biztos. Ahogy felpillantottam az égre néha felleltem a napot, egy-egy felhő mögött, így biztos voltam benne, hogy nem fog sokáig tartani, és ez egy kicsit el is szomorított. Szeretem az esőt, mert annyira meg tudja nyugtatni az embert, elfedni, és menedéket is adni. Egyszer valaki azt mondta, hogy esőben a legjobb sírni, mert akkor senki sem látja a könnyiet. Ha tudná, mennyire igaza volt... Nem egyszer tettem ezt én is, de most nem gondolok semmi lehangolóra, mert nem egyedül vagyok.
Dylan mikor mögém állt elmosolyodtam, tettei és szavai meg még inkább mosolygásra kérdeztek és egy pillanatig el is gondolkoztam, mert így hirtelen semmi sem ugrott be. Sok mindenkinek egyet jelent az eső a szomorúsággal, másoknak a repüléssel, nekem meg a szabadsággal.
-Nekem a szabadság jut róla eszembe. Ne kérdezd miért, mert ez olyan Amelia logika, megérthetetlen.-kuncogtam fel halkan, majd az esőcseppeket néztem, ahogy találkozik a vízzel. Lágyan fodrozódott a vízfelszín egy pillanatig, majd teljese elcsendesedett és össze olvadt a cseppekkel, tökéletes egyensúlyt alkotva.
Egy pillanatig meglepetség fut át arcomon, mikor Dylan maga felé fordít, de aztán lábaimat készségesen kulcsolom rá a derekára és ölelem át nyakát. Rámosolygok mikor lejjebb guggol a vízben és kicsit bepepirulok abba, hogy orrát az enyémhez dörgöli, de tetszik ez az apró gesztusa ugyanúgy, mint az összes többi ilyen.
-Nagyon tetszik!-mosolygok még mindig, mit akinek arcára ragadt a mosolya.
Nedves ajkaival közelít felém én meg viszonzom csókjat, mikor ajkaink egybe forrnak, szívem verésének üteme egy kicsit gyorsít. Forogni kezd velem én meg vizes hajába túrok, hagyom, hogy ujjaim elvesszenek benne, de a csókot semmi pénzért nem szakítanám meg.
Hallom gyors szívverésem, és Dylan-ét is érzem, ami miatt csak jobban érzem magam és örülök annak, hogy ezt vagyok képes kihozni belőle. A levegő köztünk elég forró a víz hideg és az eső is esik, ami csak még intimebbé teszi a pillanatot, de Ő felnevett ezzel nem rontva el semmit és én vele nevetek. Elmosolyodok mikor homlokát az enyémnek dönti és orrát az enyémhez dörgöli. Egyik pasim sem tette ezt soha, innen is látszik, hogy Dylan mennyire másabb, mint amilyenek ők voltak. Puszit nyomok ujjaira amelyikkel végig simít ajkamon, közben a mosolyom még mindig ott van. De aztán összerezzenek, mert meghallom a sípszót, ami már kitudja mióta szólhat.
A hangja mérges volt mikor megszólalalt és Dylan válaszolt neki, de persze ezt is elbohóckodta és lopott még egy csókot tőlem én meg megint elpirultam. Ilyenkor rosszabb vagyok, mint a szégyenlős kislányok. Az ember megint megszólalt már nem hallottam olyan mérgesnek a hangját, mint a legelső figyelmeztetésnél, de nem jókedvében mondta az biztos.
Dylan hallgatott rá és behúzott vissza, oda ahonnan kimentünk és elmesélte ki ez a srác és, hogy honnan ismeri. Nagyban bólogattam és mondtam, hogy értem, de kicsit megleprtt is voltam. Durva, hogy ennyi embert ismer, oké menő szívtipró volt a gimis éveiben, de akkor is. Én is sok embert ismerek, de nem futok velük nap, mint nap össze, szerencsére.

szószám: passz °° megjegyzés: nincsen semmi

Dylan & Amelia

Az eső mindig is egy jó dolog volt, csak ezt sokan nem értik meg, mert ők ettőlvizesek lesznek, elázik a ruhájuk, a hajuk begöndörödik, és így tovább és így tovább. Oké ezt kég ha nappal az utcán van megértem, hiszen lehet fontos ügyben jár el az ember, vagy valami talalkozója van, vagy ilyenek. Na de amikor alapból vízben van akkor mi baja az esővel?! Komolyan néha annyira nehéz megérteni mások gondolkodásmódját, hogy az csak ne. Persze ezt mondom én, akinek körülbelül senki sem érti. Nem egyszer volt már, hogy magyaráztam és megkérdezték, hogy ez most, hogy jön ide, vagy, hogy ebből, hogyan jött le nekem ez. Ilyenkor néznek hülyének és magyaráznak el mindent hatszázszor.
-Igen az...legalábbis nagyon sokan nem értik, pedig szerintem nem olyan értelmetlen.-mondom Dylannek kicsit elgondolkozva. De Ő kiránt a gondolataimból mikor magához húz és lábaimat maga köré húzza. Kezem nedves hajába kerül ajkaimhoz meg puha ajkai, amiket bármikor bármeddig csókolnék, bár ezt nem fogom tudtára adni, a végén még elbízza magát. Egy idő után érezni lehetett, ahogy forrósodik köztünk a levegő, amit még a víz és az eső sem tudott lehűteni, de ez pont így volt jó. Dylan-el minden pillanatban boldog vagyok, még ha csak mellettem van akkor is, valahogy a bologság hormonjaim ilyenkor felpörögnek és igazán bolog leszek. Talán egyszer ezt majd mind megtudja, de most még megtartom a saját kis titkomnak, így berakom a többi közé.
Mikor nevetni kezd és nem tudom megállni, hogy ne tegyem és amúgyis jó kedvem van, főleg, hogy ég mindig hozzámér, hogy nem szakadt el tőlem. Persze én nem is akarom azt, de az a fránya síp közbeszól. Persze az a viziőr dolga, hogy bezavarja az esőben az embereker, csak még mindig nem tudtam felfogni, hogy ez miért van. Dylan be is húz engem a tetős rész alá, de azért ezt is elhülyéskedi, mint mindent, ami egy idő után zavaró lehet másoknak, de én örülök neki, hogy lehet vele hülyülni, de biztos, hogy komolyan is tudja venni a dolgokat, ha arról van szó.
-Oké, hiszek neked!-mosolyogtam a puszi miatt is, meg amiatt is, mert tényleg hittem neki. Eddig még semmirőlsem hazudott, mondjuk igaz,hogy huzamosabb ideje nem vagyunk együtt, de úgy érzem benne megbízhatok, nem fog hazudni nekem. Pontosan nem tudom mire fel, van ez az érzésem, de nem hiszem, hogy hamar elmúlik. Max ha hazugságon kapom, amúgy meg nem.
-Az megeshet. Igazából éhes nagyon nem vagyok, szomjas meg csak egy kicsit. Te?-éhes tényleg nem voltam, mert a reggelim, meg a vattacukor bőven elég lesz még egy ideig. Általában sokat eszek, de vannak olyan pillanataim, amikor épphogy eszek valamit mégse halok éhen.
-Úristen! Mondjuk a fa alá csak nem esik be annyira, ha meg mégis akkor azok már eláztak.-mosolygoo és elgondolkozom el ezen. -Bár lehet megkéne nézni, vagy nem tudom.-mondtam egy kis gondolkodási idő után.

szószám: passz °° megjegyzés: nem volt első órám

Dylan & Amelia

Az,hogy nem maradhatunk kint az esőben kicsit elszomorít, de azért el tudom vislni, csak az a baj,hogy ilyenkor mindenki a tető alatt van ésez zavara. Nagyjából bárhova lép az ember valaki ott van a közelében, ami addig nem rossz, míg Dylan van a közelemben, de mikor egy ismeretlen. Régen ezzel nem volt bajom, de most nagyon is. Valahogy zavar, hogy a személyes terembe bemászik valaki olyan, akit nem ismerek és nem is akarok. Dylan szívesen bemutatta volna a srácot, aki bezavart minket, de ő nm jött, ami miatt ez is füstbe ment.
Régóta voltunk itt az igaz, de mégsem voltam éhes egy kicsit sem, bár szomjas igen. Általában tényleg sokat eszek és mindig tudnék enni, de ez nem látszik meg rajtam, legalábbis annyira, hiszen azért kicsit híztam a méhkirálynős korszakom óta. Nem azért nem eszek, mert fogyni akarok, vagy ilyenek, csak néha nagyon nincs étvágyam, ami megesik mindenkivel néha.
-Szívesen veled megyek, addig se csak ücsörgök itt.-mosolyogtam rá és kezébe simult az arcom.
A cuccaink le voltak takarva a törölközőinkkel, vsgyis csak a táskák, de már a legelején mindent oda pakoltunk be. Vicces,hogy milyen kis rövid nyári zápornak gondolta mindenki, de már egy jóideje esik. Egy-két embert láttam, aki emiatt otthagyta a strandot, csak nem értem miért, hiszen nem cukorból vannak, hogy elolvadjanak egy kis esőtől. A cuccokat bepakoltuk a tető alá, hogy ne ázzanak meg jobban, bár szerintem semmi bajuk nem lett volna kint sem, de azért így is jó.
-Rendben menjünk!-mosolyogtam Dylanre és kezébe temettem a kezem. Lassan nyugodtan sétáltam mellette és mosoly ült az arcomon már megint, amíg el nem értünk a büféig.

szószám: passz °° megjegyzés: szerda van és így nincs suli és tudtam írni

Dylan & Amelia

A holmijainkat bevittük a tető alá és szerencsére a fa elég jól védett, mert nem voltak elázva, csak a törölköző volt nedves amivel letakartuk őket. Annyira nem féltem attól, hogy teljesen eláznak, ha ott hagyjuk kint őket, de mondjuk mégis jobb volt biztosra menni. Igaz, hogy az eső még mindig esett, pedig azt hittem, hogy hamar el fog állni, de szerintem akkor sem lett volna ott bajuk. Ahogy nekem sem lett bajom az esőn, de az emberek szinte úgy menekültek el előle, mintha marná a bőrüket vagy ilyenek. De hiszen alapból vizesek voltak és nem is volt sokkal hidegebb, mint alapjáraton, de mindegy ők tudják, ha nekik így jó, hát legyen. A büféig én nem olvadtam el tőle, legalábbis, persze ez csak szerény véleményem nem kell emiatt megkövezni, vagy ilyenek.
-Én egy kis vízzel tökéletesen megelégszem.-mosolyogtam rá, ma már nagyon sokadjára. Azért csak vizet kértem, mert az üdítőket, csak igen különleges alkalmakkor iszom és az nem is veszi el az ember szomját, inkább csak még szomjasabb lesz tőle, de a víz...Nekem eddig mindig bevált és tényleg nem azt mondom, hogy sosem iszom mást, vagy ilyenek, csak azt szeretem leginkább. Oké ezzel az erővel kinyithatnám a számat is és akkor esőt vizet ihatnék, de az nem annyira finom. Egyszer kipróbáltam, de csak a vicc kedvéért, de nem szeretnék belőle rendszert csinálni az biztos.
Dylan ölelésébe burkolózom, mert annyira jó karjai közt lenni, ilyenkor valahogy megszűnik a külvilág és nem érdekel, hogy ki mit lát és mit nem. Mintha teljesen elfeledkeznék önmagamról, vagy nem is tudom, egyszerűen csak jó érzés. Felkuncogok, mikor orrát az enyémhez dörgöli és homlokát az enyémnek támasztja. Kicsit meglep amit mond, mert eddig erről még sosem hallottam.
-Ez komoly? Ez eddig valahogy kimaradt az életemből.-motyogom erre az eszkimós dologra, mert tényleg nem tudtam. Na minden nap tanul valami újat az ember az is biztos.

szószám: 304 °° megjegyzés: megkapta, a gépet, juhú

Dylan & Amelia

A cuccaink megmenekülnek az esőtől, ahogy nekik jó, csak a törölközőnk vizes, ami így is, úgyis az lenne, hiszen mi is vizesek vagyunk és abba törölköznénk. Persze oké nem kell, hogy még jobban megázzanak így örülök, is neki, hogy elvittük, csak az én logikámnak ez egy kicsit bonyolult volt, ahogy az emberek is. Mindenki úgy menekült, mintha égetné a bőrüket az eső, vagy valami ilyesmi, pedig szerintem elég kellemes volt. Oké értem én, ízlések és pofonok, de nekem ez akkor is érthetetlen, bár lehet régen én is ezt csináltam volna, mikor az volt az egyik legfontosabb, hogyan álla hajam. Ebből már kinőttem, vagy valami ilyesmi, a lényeg csak az, hogy megváltoztam.
A büfénél Dylan kéri ki a dolgokat én meg állok mellette és felnézek rá, mert kisebb vagyok sokkal, mint Ő így fordítva ez nem megoldható. Mikor felém mozdul hozzábújok és most nem tudom, hogy felkeltettük-e az emberek figyelmét vagy sem, de nem is érdekel, mert semmi olyat nem teszünk, amivel a környezetet zavarhatnánk. Csak eszkimó puszit váltunk és homloka az enyémnek van döntve. Semmi olyat nem csinálunk, amivel a környezetet zavarnánk, vagy ilyenek.
-Akkor már most kössem fel a nadrágom Tanár úr?-néztem rá nagy szemekkel, majd elnevettem magam én is, mikor szólt a pultos, hogy megvan a rendelésünk és leültünk egy asztalhoz.
-Öhm...rendben.-mondtam, majd lecsíptem egy kicsit az édességből. Sokak szerint így gusztustalan enni, de én kis falatokban eszek mindent, így ez sem kivétel. -Finom.-mosolyogtam Dylanre és ettem még egy falatot, majd ittam egy korty vizet is.
-Na most mesélj mit szeretnél ezek után csinálni, ha még mindig esik?-néztem rá kíváncsian, oldalra döntött fejjel.

szószám:  passz °° megjegyzés: épp nem volt családi program és köszönöm:3

Dylan & Amelia

Dylan válaszán kibuggyan belőlem a nevetés, nem tehetek róla, viccesnek találom. Képes vagyok rajta bármikor, bármilyen helyzetben nevetni, ami néha biztos lehet rossz, de per pillanat, nagyon örülök ennek. Sosem szerettem, hogyha valaki túl komolyan vette a dolgokat Bármilyen apró kis megszólalást ejtett ki az ember, ami nekik nem tetszett, egyből oltári nagy balhét csaptak, miatta és te csak nézhettél, hogy most mi a sz*r van. Igen ezzel néha nagyon megjártam, mert elég hülye humorom van és sokan nem nagyon tudják értékelni én meg nem fogok véka alá rejteni, hogy milyen vagyok. Hiszen így kell elfogadni. Vagy megszoksz, vagy megszöksz. Persze vannak kivételes alkalmak, amikor változni kell egy kicsit, de sosem drasztikusan.
-Szóval a szoknyás lányokat...Hmm...Akkor lehet be kell újítanom egy párat, szoknya nálam fogyó eszköz, de a Tanár úrért bármit.-mosolyogtam rá és annyira furán hatott még mindig ez a tanár-diák dolog, de valamilyen szinten tetszett is. Fogalmam sincs mire akar megtanítani, de én állok elébe, elég rugalmas vagyok ezen a téren és bármiben benne vagyok, ha képes vagyok élvezni azt. És ha Dylan tanít biztos élvezni fogom.
-Nem azért eszem, így ha arra gondolsz. Hidd el semmit nem csinálnék azért, mert belém erőltetsz, vagy ilyenek, egyszerűen csak kicsi a szám és nem férne be rendesen.-fintorgok, mert egyszer már volt olyan, hogy egy egész kókuszgolyót benyomtam a szám és szinte kifolyt két oldalon, annyira nincs nagy szám. Pedig néha ha kinyitom és kiállok valamiért akkor elég nagynak tűnik.
Kérdésére nem teljesen figyelek, keze arcomon jobban elvonja a figyelmem, de azért persze hallottam, mit szeretne és épp válaszolnék, mikor megcsókol. Amikor ezt csinálja eszem vesztem, képtelen vagyok gondolkozni, vagy bármi máson gondolkozni, mint azon, hogy most itt vagyunk ketten és édes puha ajkai, az enyémeket érintik.
-Igazából, ha még nagyon esik sajnos semmit sem tudunk csinálni, de ha már elállt akkor sétálgathatnánk is. Bár engem így sem zavar az eső, csak na.-válaszoltam kérdésére, miután ajkaim újra szabadak lettek, de hiányoltam azt a rabságot, amint így tőle kaptam.

szószám:  322 °° megjegyzés: ez hiányzott

Dylan & Amelia

A szoknyás megjegyzésére elpirultam és lehajtottam a fejem zavaromban. Senki nem mondta még, hogy jól áll nekem a szoknya és egyik barátom se mondott ilyeneket, ezért is jöttem zavarba és egy pillanatig a hangomat sem találtam meg, pedig szerettem volna neki válaszolni.
-Köszönöm.-mondtam mikor már megtaláltam a hangomat, majd az ajkamba haraptam. Ezután a pultos persze elvonta a figyelmünket, így ezt a témát nem húztuk-vontuk tovább.
Én csipegetve ettem a kókuszgolyót, ami szemet szúrt Dylan-nek, de nem tehetek róla, hogy így szeretem. Túl kicsi a szám, pedig egybe sokkal jobban kijön az aromája, mint így, hogy szinte annyit eszek ami egy madár csőrébe belefér és még így is marad ott hely. Igen sokszor szólt már rám emiatt anyum is, de annyira nagyon nem érdekelt. Én így eszek, ha ez zavarja őt, ne nézze, vagy ne kényszerítsen arra, hogy velük együtt egyek, hiszen akkor nem zavarom. Egyszer még direkt csámcsogtam is, hogy jobban idegesítsem és végre elvonulhassak, de csak rám kiabált, így hagytam magam és kulturáltan ettem. Itt persze most nem fogok csámcsogni, mert nem szokásom és nem is akarom idegesíteni Dylan-t. Szavak helyett ajkait az enyémekre helyezte én meg kiélveztem a pillanatot, hogy semmi más nem fontos csak ő és én, hogy hihetetlen összhangban mozognak ajkaink, amiben senki sem tudna most megzavarni minket. Nincs semmi más most rajtunk kívül, még az sem lenne fontos, ha valaki fejbe dobna minket egy sült krumplival, vagyis engem nem érdekelne, maximum boldogan felkiáltanék, hogy INGYEN KRUMPLI.
-Oké, menjünk!-mosolyogtam rá, majd miután minden elpusztítottunk, el is mentünk öltözni. A pöttyös ruhámat nem volt nagy cucc felvenni, így igazán hamar kész lettem és Dylan se volt lassú, így hamar elmehettünk sétálni.

szószám: passz °° megjegyzés: szégyellem magam, megint eltűntem