Marcie Owanfell ~ Unstoppable

teljes név:

Marcie Eleanor Owanfell

becenév:

Marcie

születési idő, hely:

1995.június. 07~ Alpha, Los Angeles

univerzum:

Alpha

csoport:

Utazó

play by:

Chachi Gonzales

- - - - - - - - - - - -

look what you've done, you think that you're the only one.

Szemem tiszta kék tó, a mosolyom napsugár, ajkamon ezer csillag vidám táncot jár… Hopsz, ez nem az a dal. A szemem nem kék, hanem sötét, mint az éjszaka. Teljes ellentéte vidám személységemnek. Ajkaim vékonyak, ritkán szájfény díszeleg rajta, csókra hívogatóak. A legtöbbször felfele görbül, bár vannak olyan pillanatok, mikor komolynak kell látszani.
Hajam hullámos tincsekben omlik vállamra, hosszú per pillanat szőke fürtökként. Általában kiengedve hordok, nagyon ritkán szoktam bekötve hordani. Általában akkor, mikor táncolok.
Nem vagyok túl magas, de nem is mondhatnak alacsonynak. Magasságom egyenesen arányos a tömegemmel, amit, hölgyként nem fogok megosztani senkivel.
Vékonyka vagyok, nem fúj el a szél, karcsú derékkal rendelkezem. De ettől eltekintve nem vagyok beképzelt, meg van mindenem, ami egy nőt nővé tesz.
Szeretem a kényelmes dolgokat, de ha kell kiöltözök. Nem használok túl sok kiegészítőt, nem dobom el magam a magas sarkuktól. Nem hoz lázba egy újonnan kijött Gucci táska, számomra nem ez a legfontosabb.
Szeretek különböző karkötőket hordani, deszkás cipőket, sapkákat. Tudok nőies is lenni, de ha nem muszáj, akkor nem cicomázom magam hiába. Olyan vagyok, amilyen.
Szeretem a vidám színeket, bár öltözködésem függ attól is, hogy milyen kedvem van. A fekete szín valamilyen formában mindig megtalálható az öltözködésemben.

- - - - - - - - - - - -

Rescue me, show me who I am...
'cause I can't believe, this is how the story ends.

Marcie egy olyan lány, aki szeret elvegyülni a tömegben, az árral úszik. Nem szeret feltűnést kelteni körülötte, néha még is összejön neki, mivel hatalmas közlési vággyal rendelkezik. Eszméletlenül sokat beszél, de ha kell tudja tartani a száját. Különböző információkat szeret megosztani a körülötte lévő emberekkel, akik általában a barátai. Könnyen barátkozik, ez a tulajdonsága a leghasznosabb tekintetbe véve azt, hogy szeret utazni.
Kalandvágyát édesapjától örökölte, aki szintén utazott a világok között egészen addig, míg egy szép nap el nem tűnt. Feltett szándékának érzi azt, hogy megtalálja apját, kitartás jellemzi. Sosem adja fel, mindig megvalósítja azt, amit kitervel. A kudarc szó nem létezik a szótárában, és a legtöbb cselekedetét a kitartás jellemzi.
Egy örök vidám lányról beszélnünk, aki együtt nevet a boldogokkal, de ha kell sír a sírókkal. Szeret bolondozni, néha túlzásokba esik, de elnézik neki ezeket. Nyitott személyiség, bármire kapható. Szeret extrém dolgokat csinálni, simán kiugrik egy helikopterből.
A bolondos tulajdonságai nem jelentik azt, hogy naiv. Egyáltalán nem nevezhető annak, édesanyjától örökölte ezt a tulajdonságát, könnyen tanul és mindent megjegyez. Nem bízik meg az emberekben, elég nehéz közel kerülni hozzá, és akinek ez sikerül, az szerencsésnek érezheti magát. Vannak titkai, mint minden egyes embernek, és ezeket nem szeretné a világ szeme elé tárni. Határozott, nem lehet könnyen megmásítani a véleményét. Őszinte, megmondja az ember szemébe, ha valami baja van, ugyanakkor próbál kíméletes lenni. Nem szeretne senkit sem megbántani.
A szerelemmel hadi lábon áll, nem tartja fontosnak, de ha egyszer megtalálja a számára fontos személyt, akkor képes átadni magát neki. Szeretné, ha egyszer megtalálná a neki szánt párt, de ha nem jönne össze, akkor nem dőlne benne össze egy világ.

- - - - - - - - - - - -

you're from a small town, you're gonna grow up fast
underneath these lights, down in Hollywood on the boulevard.

-Megígéred, hogy visszajössz a szülinapomra? Kérlek! – néztem hatalmas bogárszemekkel apára, miközben átlépte a küszöböt. Nem akarom, hogy elmenjen, tudom, hogy hatalmas kalandvággyal rendelkezik, de nem akarom azt, hogy itt hagyjon minket. Mindig félek attól, hogy egyszer nem fog visszatérni, nem jön be az ajtón hatalmas mosollyal. Félek, hogy többé már nem hallhatom a meséit a másik két világról és az ottani emberekről. El sem tudom képzelni, hogy mi lenne, ha nem lenne apa. Beleőrülnék.
- Nyugodj meg principessa, itt leszek a szülinapodra, és még ajándékot is hozok neked. – mosolygott és felkapott. Kezemmel a nyakába kapaszkodtam, miközben hatalmas puszit nyomtam a borostás arcára. Remélem minden rendben lesz, és nem kell attól félnem, hogy nem láthatom többé. Erre gondolni is rossz.
- Kisujj esküt kérek! - nyújtottam felé a kisujjamat, mosolyogva. Apa ujja hatszor akkora volt, mint az enyém, de ez nem számított. Örültem annak, hogy nem kellett végleges búcsút vennem tőle. Bíztam abban, hogy tényleg visszajön. Apa erős ember, mindent meg tud valósítani, én bízom abban, hogy nem fog eltűnni, mint a legtöbb ember.
- Na, most már megkaptad! Elengedsz? – mosolygott, de láttam szemében azt, hogy nem akar elmenni. Kutató, ez a munkája, szóval nem tehet ellene semmit. Megértem, de még is féltem.
Nem könnyű nyolc évesen elengedni azt a személyt, aki a legfontosabb számunkra. Kelletlenül bólintottam, és leszálltam, utolsó puszit nyomtam az arcára, ő pedig kilépett az ajtón. Akkor láttam utoljára.

Beta… Milyen különös, annyi mindent hallottam már róla, és még sem ilyennek képzeltem el. Lehet, furán hangzik, de sokkal jobb helynek tartom, mint Los Angelest. Nem tetszik, hogy ott mindenki annyira begépesedett. Automatikusan csinálnak mindent, nincs az emberekben cseppnyi életkedve. A legtöbb embert leköti a számítógépezés, és elfelejtenek élni. Én nem akarok ilyen lenni, ezért sem bírtam a fenekemen ülni, és ezt az életmódot folytatni. Nem! Anyát már befogták ebbe az ördögi körbe, én nem fogok áldozatul esni, én apa életfilozófiáját fogom tovább vinni. Szeret új helyeket megismerni, emberekkel találkozni, új kultúrát megismerni. Mindig érdekelt az, hogy milyenek azok a helyek, ahol apa is járt. Talán ez az egyik oka, hogy nem ültem otthon ölbe tett kézzel és vártam, hogy visszatérjen.
- Elnézést… zavarhatlak egy kicsit? – mosolyogva kérdeztem, mert nem szeretnék senkit sem elijeszteni. Kicsit elhagyatottnak, egyedül érzem magam itt, de hát mit várok én egy olyan helytől, ahol először járok? Kissé félek attól, hogy az általam megszólított fiú nem épp segítőkész, amolyan nagymenőnek tartja magát… Remélem nem ilyennel van dolgom, nem kedvelem ezt a fajta viselkedést.
- Öm… helló. Persze, mondd csak. – mosolyogva nézett rám, tehát nem lehet rossz fej. Az is lehet, hogy tudja, merre van az apám. Esetleg emlékszik rá, vagy ehhez hasonló. Hátha, reménykedem… Azt mondják a remény hal meg utoljára.
- Azt szeretném kérdezni, hogy nem láttad ezt a férfit? Igazán fontos lenne megtalálnom… - nagyot nyelve húztam elő a zsebemből apa képét. Ez az utolsó képem róla, még az utazása előtt készült két héttel. Mindketten rajta vagyunk, mosolygunk, boldog volt akkor minden. – Ez elég régi kép… Mostanra lehet, hogy már öregebb, esetleg borostásabb, de kb. így nézhet most is ki. – magyaráztam tovább. Tudtam, hogy nincs értelme utána kutatni, mert ha lenne egy kis esély arra, hogy éljen akkor már rég hazatért volna.
- Sajnálom… de nem láttam. – nézett rám, én pedig kissé megnyugodtam. Szeretném újból látni, de félek attól, hogy mi lesz, ha találkozunk. Lehet direkt nem jött vissza, már nem szeretett minket és azért hagyott el. Minden megeshet.
- Semmi gond, igazából nem gondoltam azt, hogy meglesz. De a remény hal meg utoljára… - vontam vállat, majd eltettem a képet. Legalább ez maradjon meg nekem, egy utolsó emlék, ami velem maradhat. Ha már ő nem jött vissza.
- De, ha akarod segíthetek neked megtalálni. Esetleg megkérdezhetném pár ismerősömtől. – kiabálta utánam, miközben a földet bámulva indultam meg.
- Nem kell köszönöm, majd megoldom. – néztem vissza mosolyogva, hajamba túrtam, majd tovább mentem.