ciel d. blackall

teljes név:

Ciel Desmond Blackall

becenév:

Ciel, Des

születési idő, hely:

Párizs, Franciaország, 1992. 02.13.

univerzum:

Alpha

csoport:

Utazó

play by:

Ezra Miller

- - - - - - - - - - - -

look what you've done, you think that you're the only one.

Nagyjából 176 centi magas vagyok, a hajam feketébe hajló sötétbarna, hasonlóan, mint a szemeim. Nem vagyok kifejezetten feltűnő jelenség, első pillantásra át is siklik fölöttem a tekintet, csak aztán veszed észre, hogy valahol a tömegben ott van az a sápadt, márványszerű, szinte hófehér bőrrel megáldott srác, és pont téged méreget a fekete hajának függönye mögül. Ami az öltözködésemet illeti, nagyrészt csak fekete és egyéb, sötét színű ruhákat hordok, néhány színes (legtöbbször sötétvörös) kiegészítővel. Amit viszont gondosan el szoktam rejteni a kíváncsi tekintetek elől, az az övem mellé rejtett kés, amit mindenhova magammal szoktam vinni. Ezen kívül van még néhány tetoválásom is, a csuklómon, az oldalamon, és... Mindegy, talán majd egyszer megmutatom, hol még.

- - - - - - - - - - - -

Rescue me, show me who I am...
'cause I can't believe, this is how the story ends.

Akárkit is kérdeznél meg arról, milyen vagyok, azt fogja mondani, tartsd távol magad tőlem és a kétes kis ügyleteimtől és a mocskos kis titkaimtól. Valószínűleg azt is meghallod még tőlük, hogy nálam nagyobb seggfejjel, nálam arrogánsabb, beképzeltebb ficsúrral még nem találkoztak... De ne hidd, hogy tényleg ennyire szörnyű vagyok. Igaz, az tény, hogy nagyon könnyen fel lehet engem húzni, és előbb harapok, csak utána kérdezek... De ez még nem csinál belőlem pszichopatát, igaz?
Bár ezt le szoktam tagadni, van bennem egy kis piromán hajlam, egy kicsikét mazochista is vagyok, és a humorom is elég sötét... Ezenkívül szeretem a vér látványát. Nagyon is. És nem riadok vissza semmitől sem, hogy megszerezzem, amit akarok.
Arrogáns, bunkó, beképzelt, önfejű... Ez vagyok én. De hát egy fejvadásznak ilyennek kell lennie, nem?

- - - - - - - - - - - -

you're from a small town, you're gonna grow up fast
underneath these lights, down in Hollywood on the boulevard.

Villogó fények, vakító reflektorok, a tömeg a banda nevét skandálta. Tényleg minden úgy volt, ahogy ezt megálmodtuk, amikor seggrészegen kapaszkodtunk a diszkó klotyójában a hideg WC-kagylóba, kiadva magunkból az előző néhány órányi alkoholt és füvet. Minden ugyanúgy volt.. És most, amikor alig pár perc választott el minket a színpadra lépéstől, ez az emlék visszatért. Lelki szemeim előtt megjelent a tizenhat éves énem, aki hangosan kurvaanyázott, miközben sápadt, véres ujjaival a fehér porcelánba kapaszkodott és könyörgött, hogy a szülei ne ébredjenek fel és ne jöjjenek be a fürdőszobába a résnyire nyitott ajtón. Nem jöttek be. Otthon se voltak.

A fülemben minduntalan ott visszhangzott a tömeg üvöltése, az a két szó, ami megváltoztatta az életem. BC Groan. Valaki meglökött, megbotlottam a cipőfűzőmben, a falba kapaszkodva próbáltam visszanyerni az egyensúlyom. Nem, nem, nem akarom, nem fog menni... Szinte rohantam a gardróbba, becsaptam magam után az ajtót és a fellépőcuccaink közé fészkelődtem, remegő kezeim a zsebeimben kutattak, majd miután ott nem találták meg azt, amit kerestek, hangosan káromkodva nyitottam ki az ajtót. Valaki ujjai a csuklómra kulcsolódtak, a fejemben tomboló viharban elvesztek a szavak, amik hozzám voltak intézve. Csak rohantam a folyosó sötétebb vége felé, botladozva, minduntalan félrelökve azokat, akik az utamba kerültek. Valaki a nevemet kiabálta, de nem tudtam vele törődni. Szükségem volt... mire is?
Újabb ajtó csapódott mögöttem, ezúttal az öltözőé, és ott, az asztalon, meg is találtam, amit kerestem. Az apró, átlátszó tasakokban ott volt a megváltás, amire most szükségem volt. Csak egy kicsike, tényleg apró mennyiség, és...
Gyenge voltam. Feladtam azt a harcot, amit már régóta vívtam magammal.

Kék, zöld, piros, fekete.
Az ujjaim minduntalan megcsúsztak a húrokon, a bandánk énekese egyre gyakrabban nézett rám úgy, mintha azt akarná mondani, takarodjak lefelé a színpadról. Lehet, hogy ezt kellett volna tennem? A rajongók kiáltásai értelmetlen zajjá keveredtek össze, ami bántotta a fülem. Haza akartam menni. Minél hamarabb. A színpad nem az én helyem volt.

Lila, sárga, rózsaszín, fehér.
A fények mintha egyre erősebbek lennének, szinte megvakulok, amikor feléjük nézek. Egy hosszabb pillanatra becsukom a szemeimet, kiesek a ritmusból, abbahagyom a játékot. Hirtelen csend lesz,  valaki megragadja a vállam, erősen megráz, valamit üvölt, majd kapok egy pofont is. Talán ez volt az a pont, amikor az euforikus fehér köd elszállt, helyére pedig a sötét, üres semmiség jött. Eldurrant az agyam. Csak úgy, minden ok nélkül. A szörnyeteg, amit eddig próbáltam visszatartani magamban, felébredt, és vérvörös szemei az én fekete szemeimen keresztül nézték a világot. Minden idegsejtem üvöltött, hogy meneküljek... De nem tettem semmit.

Fekete, kék, vörös, vörös, vörös, vérvörös...
A gitárom hangos reccsenéssel tört össze, amikor találkozott a színpad fekete kövével. A tömeg szörnyülködve kiáltott fel, valaki a rendőrséget emlegette. Ezernyi rémült tekintet szegeződött rám, amikor elkaptam az énekesünk torkát és összekulcsoltam rajta az ujjaimat, kiszorítva ezzel a tüdejéből az összes levegőt. Pár másodpercig újra csend volt, aztán valaki hátrahúzott, lefejtette az ujjaimat a srác torkáról. Meghallottam a saját hangom, ahogy azt üvölti, hogy a BC Groan-nak ezennel vége. De ez nem a vég volt. Csupán a kezdet.

Villogó fények, vakító reflektorok, a tömeg a banda nevét skandálta. Tényleg minden úgy volt, ahogy ezt megálmodtuk, amikor seggrészegen kapaszkodtunk a diszkó klotyójában a hideg WC-kagylóba, kiadva magunkból az előző néhány órányi alkoholt és füvet. Minden ugyanúgy volt... Majdnem minden.
Hátam a folyosó hideg csempéjének támasztottam, próbálva nem gondolni arra, ami történt legutóbb, amikor itt voltunk. Esélyt kaptunk, hogy újrakezdjük. Nem ronthattam el.
A lábaim szinte maguktól vittek fel a színpadra; ezernyi rémült tekintet kísért, amikor a gitárom után nyúltam és a nyakamba akasztottam azt. Ezernyi rémült tekintet... És mind emlékszik arra, ami két éve történt. De azóta megváltoztam. Mind megváltoztunk. Már nem az a BC Groan vagyunk, akik voltunk. Be kellett ezt bizonyítanunk.
Gyorsan keresztet vetettem, majd a húrok közé csaptam.
Kezdődjön a show.