Robert Garfield

LOOK WHAT YOU'VE DONE, YOU THINK THAT YOU'RE THE ONLY ONE.

182 cm magas vagyok és 72 kg. Barna, egyenes hajam van, ami elől hosszúra növesztve, féloldalasan a homlokomba lóg. A szemem világoskék. A szám vékony. Az orrom normális, bár egyszer már betörték, műtve is volt. A testalkatom kissé puhánynak mondható, ugyanis sosem szerettem a küzdő sportokat. Futok és biciklizek, de ez a mai világban már semmire sem elég (ezt mondják az okosok).
Szeretek elegánsan öltözködni, így általában inget és vászonnadrágot viselek, nyakkendőt, mellényt, zakót.
Kedvelem a világos színeket: vajkrém, drapp, világoskék...
Lazább helyeken vagy kikapcsolódáskor a farmert részesítem előnyben. Ritkán hordok pólót, de az is megesik. Szeretem a divatot, de nem vagyok metrobuzi.


RESCUE ME, SHOW ME WHO I AM...
'CAUSE I CAN'T BELIEVE, THIS IS HOW THE STORY ENDS.

A szüleim, az ő barátaik és üzletfeleik, illetve a szomszédok szerint jó fiú vagyok. A kortársaim szerint lúzer.
Tény, hogy jobban tanulok, mint az átlag. Tény, hogy tisztább vagyok (nem csak a ruháim). Tény, hogy szebben beszélek (bár meglehetősen keveset).
Ha magamat kell jellemeznem:
- törvénytisztelő és engedelmes: sosem szegültem ellen a szüleimnek, sem a törvénynek.
- céltudatos és dolgos: tudom, hogy mit akarok az élettől és a céljaimért hajlamos vagyok keményen dolgozni.
- kötelességtudó: a szüleimmel és a barátaimmal szemben (utóbbiból nincs túl sok) elkötelezett vagyok. Hajlandó lennék értük bármit megtenni (a törvény határain belül).
- kitartó: Az akadályok ritkán tántorítanak el. Ha eltervezek valamit, azt tűzön-vízen keresztülviszem.
- szívós: nehezen betegszem meg és ritkán lehet kihozni a sodromból.

És hogy néhány negatív tulajdonságomat is megosszam veletek:
Magamnak való vagyok, akinek kevés az önbizalma. Emiatt néha/gyakran (?) bátortalan, félénk és visszahúzódó. Nem igazán szeretem a változásokat az életemben, hacsak nem én kezdeményezem azokat.  


YOU'RE FROM A SMALL TOWN, YOU'RE GONNA GROW UP FAST
UNDERNEATH THESE LIGHTS, DOWN IN HOLLYWOOD ON THE BOULEVARD.

Átlagos családban nőttem fel, kiegyensúlyozott anyagi körülmények között, egy nagynak mondható kertvárosi házban a szüleimmel és három nővéremmel. Késői gyerek vagyok, így nem csak a nővéreim, hanem a szüleim is alaposan elkényeztettek, és ez bizonyos módon befolyással lehetett későbbi életemre. Isten azonban gondoskodott rólam, mert nem lett hisztis gyerek belőlem. Talán ez az oka, hogy nem utáltak már mindjárt az óvodában...
Igen, akkor még voltak barátaim. rengeteget játszottunk és nevettünk, homokoztunk, labdáztunk, fogócskáztunk, játszottunk papás-mamást, mint a legtöbb gyerek. Amiben elütöttem a többi fiútól, hogy utóbbi jobban tetszett nekem, mint a többi fiúnak. Például szerettem a babákat öltöztetni, bebútorozni a babaházat... Ezek a dolgok jobban lekötöttek, mint például egy labda rugdosása. Sosem értettem a focit, mi értelme van. Miért szaladgál egyetlen labda után annyi ember?
Az iskolában már nem volt annyi játék, így fel sem tűnt, hogy más lennék, mint a többiek. Tanultam, mert az volt a dolgom, és mert a szüleim azt mondták, jól kell teljesítenem, ha valaha sikeres felnőtt akarok lenni. Suli után így hazamentem, és ahelyett, hogy a srácokkal lógtam volna az utcán, tanultam. Nem csak a kötelező anyagot tanultam meg, hanem aprólékosan utánaolvastam az anyagoknak, így néha felkészültebb voltam, mint a tanár, aki az órát tartotta. Itt már strébernek hívtak a hátam mögött, de nem foglalkoztam velük, én tudtam, mi akarok lenni, nekik meg fogalmuk sem volt.
Általános gimnáziumba jelentkeztem, pedig akkor már eldöntöttem, engem mi érdekel. A szüleim viszont jogásznak akartak kitaníttatni, így hallani sem akartak a textilipari szakközépiskoláról. (Bezzeg azt nem ellenezte anyám, hogy én varrjam az ő és a nővéreim ruháit!)  Nos, engedelmesen fejet hajtottam, és tanultam tovább a gimnáziumban, hogy majd onnan mehessek a jogi egyetemre...
Itt lettem elnevezve különcnek, kockának... De már nem zavart különösképpen. Tanulnom kevesebbet kellett, mint nekik, hiszen már mindent megtanultam az általánosban. Amit mégsem, azt hasonló módon vágtam be, mint régen. És rengeteg szabadidőm volt. Nem nagyon jártam sehova, inkább a hobbimnak éltem: rajzoltam, majd a terveimet megcsináltam kicsiben, majd nagyban... A nővéreim engem hívtak ruhát vásárolni, amiket aztán velem alakíttattak át, míg el nem költöztek otthonról (mindegyik férjhez ment és gyereket szült. Többszörös nagybácsi lennék, hahaha!)
Azt, hogy valami mégsem stimmel velem, az anyám vette észre. Nem elégedett meg a válaszaimmal, hogy a mai lányok nem normálisak, és túl nagyok az elvárásaik, ráadásul egytől egyig buta mind, mint a föld. Igazából én sem tudtam, miért nem hoznak izgalomba. A korombeli fiúk legfőbb témája a szex volt, és ilyenkor csak pironkodva hallgattam, vagy otthagytam őket, kibújva a beszélgetés alól. A felismerés, hogy esetleg én is meleg lehetek egy koncerten ért, villámcsapás felismeréssel... És ugyanilyen döbbenettel.
Valamelyik záróvizsga sikerét ünnepeltük és ez alól már én sem akartam kihúzni magam. Elég sokat pusmogtak már rólam így is, szóval úgy voltam vele, évenként egyszer kibírom az összejövetelt, bármennyire nem érzem magam közéjük valónak. Év közben ugyanis nem nagyon beszélgettek velem, maximum, ha valami anyagnak kellett utánanézni, vagy esszét kellett írni... Mindegy. Betettek egy CD-t a lejátszóba, és megszólalt a zene. Akkor már mindenkiben volt pia, így vad ugrálásban törtek ki, de erre a zenére nekem is mozdulnom kellett. tetszett. Aztán valaki említette, hogy hamarosan jön ez a zenekar koncertezni a városba, és én vettem rá jegyet.
Ez az együttes volt a BC Groan. Hamar odaértem, és szerettem volna mindent jól látni, hallani, hullámozni , csápolni és ugrálni a tömeggel, így az első sorban álltam, közvetlenül a korlát mögött, nem messze a színpadtól. Feljött a zenekar, és megállt a szívverésem. Mert megakadt a szemem az egyik tagon. Gitár lógott a nyakában, és bizonytalanul állt a lábain, de nekem mégis őrajta csüngött a tekintettem. Magas volt és hosszú, fekete hajú. Egy pillanatra felénk nézett, és mindenki kiabált: BC GROAN!, de én csak álltam ott, megkövülten, a korlátba kapaszkodva. Elkezdődött a koncert, de már az első percekben érezni lehetett, hogy valami nincs rendben. Valahogy szét volt csúszva minden, elcsúszott a ritmus... És aztán elszabadult a pokol. Tehetetlenül álltam és néztem, ahogy a  bálványom összezuhan, széttöri a gitárját, majd nekiugrik az énekes nyakának...  Napokig, hetekig ezzel álmodtam. És róla. Magamnak beismertem, mindenki más előtt továbbra is titokban tartottam, hogy egy fiúba lettem szerelmes.
...
Azóta 2 év telt el. És hamarosan megint jön a zenekar. A felállás semmit sem változott, és mindenki várakozás teljesen néz az új lemezbemutató elé. Természetesen vettem jegyet. Ott akarok lenni. Újra az első sorban...