cameron himton

teljes név:

cameron himton

becenév:

cam, cammy

születési idő, hely:

1990. 02. 01. New York

univerzum:

Beta

csoport:

Beta állampolgár

play by:

ash stymest

- - - - - - - - - - - -

look what you've done, you think that you're the only one.

188 centi magas vagyok, nem mondható alacsonynak, de még így is meglepő, hogy mennyivel nagyobb emberekkel találkozom. És ezt most nem csak testalkatra értem, mert abban nem nehéz túltenni rajtam, hanem magasságra. Mondjuk vannak akkora benga állatok is akik mindkettőben nagyobbak nálam, na azoktól irtózom, mert csak hozzám szól és ott halok meg, de nem azért mert félős vagyok, hanem, mert bűzösek. Visszatérve rám, rövidebb, néha felzselézett barna hajam van, de voltam már fekete is és egyszer csak a vicc kedvéért ki fogom próbálni a szőkét is, mert érdekel ki mit szólna hozzá. Úgyis a csajok a szőke, kék szemű herceget várják fehér lovon, hogy elrabolja a szívüket. Na ebből a kék szem meg van, már csak a szőke haj kell.

- - - - - - - - - - - -

Rescue me, show me who I am...
'cause I can't believe, this is how the story ends.

Az ember meglát és elkönyvel magában, hogy egy mai ficsúr vagyok, aki biztos folyton piál, drogozik és minden járókelőnek beszól aki szembe megy vele. Hát majdnem igazuk is van. Van egy-két kivételes ember akinek nem szólok be, mert nem érdemlik meg, de akik ilyen véleményről vannak rólam, azoknak igenis beszólok. Nem érdekel, hogy nő, vagy férfi, gyerek, felnőtt, vagy idős. Rólam ne alkosson senki véleményt első látásra, mert én sem teszem. Nem sokak lopják be magukat a szívembe, de akinek ez véletlenül sikerül, az szerencsés ember, mert a szeretteim mellett mindig kiállok, és nincs olyan helyzet, hogy ne állnék melléjük.

- - - - - - - - - - - -

you're from a small town, you're gonna grow up fast
underneath these lights, down in Hollywood on the boulevard.

-Kérem mesélje is el, hogy miért van itt.-istenem mintha nem tudná, hogy a szüleim ráncigáltak el ide, hogy megtudják mi miatt is narkózom, hogy mi miatt iszom és járok későn haza, hágom ki a szabályokat. Nem is értem miért kérdezi, hogyha nagyon jól tudja. Talán le vannak írva neki a kérdések, a lapom, ami a kis befűzős mappájában van? Vajon ha ugyanazt kérdezi meg minden embertől, elég információt tud meg arról a személyről és azt amire szüksége van? Vagy csak firkálgat a papírjára és a diagnózis a fejéből pattan ki. Ránéz egy emberre és az első benyomásból eldönti, hogy depressziós, skizofrén, öncsonkító, mazohista meg ilyenek? Lehet, hogy tök egyszerű egy ilyennek lenni, csak elhitetik az emberekkel, hogy ehhez nagy szakértelem kell és az egészhez sokat kell tanulni és ebben sosem lehet profi valaki. Erre kiderülne, hogy az egész csak találgatásból és rajzolgatásból áll. Én biztos röhögnék egy sort a sok diplomás barmon, mert ezek után biztos, hogy nem ismernék el őket és a munkájukat. Azt hiszem ideje lenne válaszolnom a pasasnak, mert a végén azt hiszi néma vagyok, még akkor is, hogyha köszöntem neki, mikor beléptem.
-Nagyon jól tudja, hogy miért vagyok itt, szóval átugorhatnánk az ilyen idióta sablon kérdéseket, amik a filmekben is elhangoznak?-nem voltam kedves, de egy ilyen pszichomókussal nem is szeretnék az lenni, mert csak annyit akarok, hogy végre hazamehessek és belőjem magam, vagy valami ilyesmi. Már most elegem van ebből a kérdezősdiből, pedig csak most kezdtük. Nem értem mások, hogy tudnak ide hetente járni, mikor én ettől az egy alkalomtól is rosszul vagyok és ha többet kéne járnom akkor sem jönnék, hanem inkább ellógnám a haverokkal és még a közelébe se jönnék ennek a helynek. Eltüntetném az emlékezetemből az utat, a kérdéseket, az épületet és még ezt a pasit is. Nem is értem, hogy lehet ilyen pszicho izé, mert annak túl fiatalnak tűnik és, mint már említettem ezeknek nagyon sokéig kell tanulni, hogy idejussanak, de ez a pali nem nézett ki többnek 28-nál. Magas, vékony testalkatú, de izmos, barna hajjal és nagy fürkésző kék szemekkel. Na ezek a szemek úgy kikerekedtek, miután megszólaltam, hogy azt hittem kiesnek a helyükről és elgurulnak. Vagy ha nem ez történik, kinyúlik a nyelvével és fejbe kólint, mint valami kaméleon, vagy béka. Igen ezt is kinéztem volna belőle abban a pillanatban.
-Rendben, akkor hagyjuk a tiszteletköröket. Miért drogozol?-tényleg hagyta a tiszteletköröket, kerek perec rákérdezett, hogy mit akar tudni, miről akar velem beszélni. a kérdésére egy egyszerű válaszom volt, aminek biztosan nem örült volna. Az, hogy élvezem. Tuti, hogy azt kérné, hogy részletezzem, így először össze rakom magamban, csak aztán mondom ki, nem akarom, hogy a nap végére már skizofrén is legyen, ne csak narkós. A drog felszabadít, elengedhetem magam úgy igazán, nem foglalkozom mások véleményével és olyan vagyok amilyen. Hogy ez miért nem megy tisztán? Ötletem sincs, olyankor több bennem a kétség, vagy a fene se tudja, de úgy nem megy. Vajon, ha ezt így elmondom neki, minek fog beállítani? Totál idiótának aki képtelen elfogadni rendes állapotban, hogy milyen is, vagy olyannak, aki fél mások véleményétől? Igazából nem érdekel a véleményük, csak szar érzés látni a lenéző tekintetüket.
-Azért drogozom, mert a felszabadít, nem nehezedik rám az élet súlya el tudom magam engedni úgy igazán.-Kicsit leegyszerűsítve magyaráztam el neki, kihagyva a bizonytalanságot jelentő részt, nem kell mindenről tudnia. Lehet, hogy az én pszichológusom a mai napon, de akkor sem kell mindent egyből megtudnia és amúgy sem jövök ide többet.
-Értem... Gondolkoztál már azon, hogy leállsz a szerekkel és ha igen miért?-valamit mégiscsak tudhat a doki, hiszen egyszer, kétszer elgondolkoztam a leálláson, de csak egy valaki miatt. Nem tagja a családomnak az a valaki és Haylin-nek hívják. Azért a lányért talán képes lennék felhagyni a drogokkal. Egyszer megjegyezte, hogy fél tőlem, mikor be vagyok lőve, azóta nem csinálom olyan gyakran és erősen, csak miatta, szóval lehet megpróbálkoznék a leállás, de ennyi év után nem hiszem, hogy menne. Bár ha nem próbálom meg sosem derül ki, hogy menne vagy sem. Jaj szegény doki válaszolni kéne neki.
-Igen gondolkoztam ezen egy lány miatt.-remélem nem kérdez rá, hogy mit jelent nekem ez a lány, mert ha rákérdez nem tudom mit mondok. Szeretem? Kissé túlzás. Kedvelem? Túl kevés. Valami a kettő között van, ami több, mint barátság, de kevesebb mint szerelem, vagy lehet nem is így van, csak én félek bevallani magamnak, hogy többet jelent nekem ez a lány, mint eddig bárki. Nem, nem ez nem lehet, amúgy se kellenék neki, pont én, amikor Ő olyan ártatlan, kedves, szeretni való és könnyedén elcsavarná bárki fejét pillanatok alatt mégsem teszi. Esélyem sincs nála, mert akárhogy is próbálkozom, mindig lepattint.
-Oh egy lány. Kérem meséljen róla. Milyen Ő?-jaj doki, csak ezt ne kérdezte volna. Napokig tudnék mesélni róla, de igazából csak magamat ismételném egyfolytában. Ha találnék rá egy szót ami tökéletesen jellemzi, hogy visszahúzódó, csinos, de mégsem kirívó és még rendes is, akkor nem kéne napestig beszélnem. De hát van is ilyen szó és még az előbb gondoltam is rá.
-Ő olyan ártatlan.-Igen talán ez jellemzi őt a legjobban, hogy ártatlan. Bárcsak ne faggatna tovább ez a pasi, de erre persze muszáj még kérdeznie a lányról nem áll le. Ha ezt Hayci megtudja, tuti jót röhög rajtam, de erről nem kell tudni, mert van amiről jobb ha nem tud.
Rendben. Én ön mit érez a kis hölgy iránt.-első szó amibe eszembe jutott az volt, hogy szeretem, de nem szerethetem, mert Ő sem szeret engem és nem akarok viszonzatlan szerelmet. Inkább maradok a kevelemnél, azzal nem hazudok olyan nagyon sokat, de ennek a dokinak nem is akarok hazudni tök rendes, csak kár, hogy eltértünk a drog témától, sokkal jobb lenne, ha maradtunk volna ott.
-Igazán tudni akarja doki? Szeretem. Ő az egyetlen olyan személy az életemben aki ennyit jelentett nekem, de Ő ezt nem viszonozza, mert olyan vagyok amilyen. Lehet nem csak a drogok miatt teszi, lehet a személyiségem miatt is, nem igazán érdekel. Csak túl akarok lépni rajta, mert mindig mikor próbálkozom lepattint, de mégsem hagyom abba. Azt hiszem erre mondják, hogy a remény hal meg utoljára.-mondtam vállat vonva, ahogy a székben ültem. Itt szerencsére nem volt muszáj leülni, mint a hülye filmekben, itt maradhattam ülve és így sokkal jobb volt, otthonosabb, kényelmesebb. Így valahogy könnyebben kiadtam magamból a dolgokat a dokinak, de meg is beszéltük, hogy soha többet nem megyek vissza hozzá. Vagyis Ő ajánlott további terápiákat, de én nem akartam és sikerült megegyeznünk és még a dokiról is kiderült, hogy tök jó fej és nem olyan, amilyennek gondoltam.