Branfort kúria

Marcie a beszélgetésünk közben majdnem megfullad, és csak nagy nehezen sikerül felköhögnie a félrenyelt falatot. Ráadásul közben térdre is esik, mert nem tartom elég szorosan, és a térdét is megüti.
- Hát a lábad miatt- Hogyhogy mi miatt? Ha elég jól tartom, biztonságosan megúszhatta volna az egészet. És ha nem faggatózom evés közben, félre sem nyelt volna... Jut eszembe. 
Ő viszont megköszöni, amit érte tettem, és ráadásként meg is puszil. Vigasztal ezzel is? Nem tudom. Zavarba hoz. 
Témát vált, váratlanul. Az aranyhaláról kezd beszélni, és hirtelen nem látom az összefüggést. És amikor azt állítja, a dolog vicces volt, én nem tartom annak. Ha ezt összefüggésbe hozta azzal, ami az előbb történt, csöppet sem vicces. Élet és halál... komoly dolgok. Nem értek vele egyet. 
-Szóval a bátyád szórakozott vele. Biztos nagyon intelligens fiú... - mondom neki gúnyosan, de aztán megbánom. A családja érzékeny téma. Akkor is, ha a bátyja éppen állatokat kínoz. Akkor is, ha csak egy egyszerű aranyhalról van szó...
Inkább leülök és befogom a szám. A térdét nem kell abajgatni, ő is alig foglalkozik vele. Igaz, hogy már nem eszünk, mindkettőnk étvágya elment, de még az asztal mellett ülünk. Aztán változik valami. Az aranyhal miatt lekonyult szája ismét felfelé görbül, és mintha mi sem történt volna, újra jókedvűen kérdez. Ezt csodálom a csajokban. A hangulatváltásaikat nem tudom követni!
- Este? Hát elmegyünk abba a moziba. De kukoricát már nem veszek neked, azt elfelejtheted!- igyekszem én is humorosabban válaszolni. Nem tudom, jó ötlet-e, hogy ezzel jövök, de próba, cseresznye. Ezt szokták mondani.- Addig meg lustálkodjunk itthon, vagy lógjunk a Plázában, valamelyik hangszerboltban...
Szeretem ezt csinálni. Vannak olyan üzletek, ahol minden vásárlási ígéret nélkül ki lehet próbálni hangszereket. Gyakran belógok, dobolok, szintizek vagy gitározok. Egyiket sem tudom kiemelkedően jól, de dallamokat könnyedén le tudok játszani. A ritmus meg... adja magát, nem?

Nem sokkal azután, hogy majdnem megfulladt, már korábbi családi élményéről beszél, ami kapcsán szóba kerül a bátyja is. Nem tudom azt mondani, hogy ezek alapján nekem szimpatikus a bátyja, hiszen kínzott egy aranyhalat, de Marcie a védelmébe veszi.
- Rossz módot választott, hogy felvidítson- mondom neki egy vállrántás kíséretében. Fogalmam sincs, gyerekként nekem milyen alternatívák jutottak volna eszembe. Lehet, hogy én is dilinyós lettem volna? 
Visszatérünk egy vidámabb témára, a mi közös programunkra, és a mozizásra. Úgy tűnik, a dologtól nem ment el a kedve. Csak ugratom vele, hogy nem kap tőlem kukoricát, hiszen bármit megvennék neki, amit csak kíván... Húzom csak. De talán nem veszi a lapot.
- Jutalom? Fagyi? Hű!- csillan fel a szemem. A fagyi az egyik kedvenc édességem. Bármennyit és bármilyet képes vagyok belőle behabzsolni. Megérinti a kézfejemet, és ez most nagyon természetesnek tűnik. Őszinte érzéseket sugároz, és ez jól esik. Nem kapom el a kezem.
Aztán arról beszélünk, mit csináljunk addig, és a válaszával felhúz egy kicsit.
- Amit én akarok...- morgok. -Bakker, Marce, te mit akarsz? - Az átöltözésen kívül, persze. 
Nem akarok rákényszeríteni semmit, de mégiscsak róla van szó. Arról, hogy ő jól érezze magát. Tudom, hogy imád táncolni, szereti a zenét, ezért ajánlottam neki valami olyat, amiben mindketten ki tudjuk élni magunkat. A másik véglet a lustulás... Ki tudja, mennyire fárasztotta ki az előző kaland? 
Már kezdenék érvelni neki, amikor megszólal a telefonja, ő pedig felugrik, és szó nélkül otthagy. Távolodó lépteit és hangját hallom. Aha. Szóval most magamra hagy. Eltakarítom a konyha romjait. A bundás kenyeret nem dobom ki, majd valamelyik kutya megeszi. Elcsomagolom. Elmosogatok, eltörölgetek, és elpakolok. mintha nem is jártunk volna a konyhában.
Aztán felmegyek a szobámba, beteszek egy CD-t, felteszem a fülest, és végignyújtózom az ágyon. A plafont nézem. Marcie, és a fura dolgai. Hangulatváltozások. Titkos telefonok. Ha Lance kereste volna, őt nem magázná... Mit titkol? Talán jobb, ha nem tudom. Pár pillanat múlva már együtt énekelek Jared Letoval.

Van egy kis kalandunk a konyhában, mely szerencsés véget ér, de a reggelinek annyi. Marcie sem eszik, nekem is elment az étvágyam. Aztán a programunk megbeszélése közben telefonhívást kap, és ekkor rólam megfeledkezik. Mintha ott sem lennék. Ugyan valamit elkezd mondani egy vizes programról, de nem várja meg a válaszom. 
Egyedül rakom rendbe a konyhát. Nem esik nehezemre, anyám idejekorán megtanított rá, hogy ez a minimum, amit megtehetek itthon, és tulajdonképpen nem is esik nehezemre. Korán rájöttem, hogy inkább magam után pakoljak el, tartsak rendet a szobámban, minthogy anyám tegye ugyanezt. Mert akkor semmit nem találok. Szóval... Velem nincs baja. "Rendes fiú" vagyok, ahogy a barátainknak mondani szokta. 
A szobámban ledobom magam az ágyra, és zenét kezdek bömböltetni (csak fülhallgatóval). Mert anyám nem kultiválja, ha ricsaj van otthon, és ők bármelyik pillanatban megérkezhetnek. Naná, hogy énekelni kezdek, a zene magával ragad. Kezdetben csak a ritmust verem az ágyon, a hasamon, ahogy a plafont nézem, aztán dúdolok, és a refrént követem, majd a jól ismert szövegeket együtt éneklem Letoval. Azt hiszem, nem túl hangosan. 
Mindenesetre jól beleélhettem magam, mert halálra ijeszt Marcie. Fürdődresszben áll az ágyam mellett, és fogalmam sincs, mikor állt oda. Mióta van a szobámban, mióta néz, hallgat. Ciki. Lekapom a fülest a fejemről és kissé pirulva nézek rá:
- Mondtál valamit? 
Vagyok akkora IQ bajnok, hogy rájöjjek, nem véletlenül öltözött fürdő ruhára. Az jut eszembe, amit a konyhában mondott, hogy locsolkodni akar, vagy mi a szösz. Szó se róla, dög hőség van odakint. Nem is lenne rossz ötlet csobbanni egyet.

Magánélet. Nehéz volt elhinnem, megszoknom, hogy egy idegen lakik a házunkban, aki aztán oda teljesen beépül, olyan gyorsan lesz bizalmasom, mint eddig soha senki ezelőtt. Ráadásul egy lányról van szó! Mindenki tudja, a lányok többnyire mennyire hisztisek. 
Vannak helyzetek, amiben Marcie sem kivétel. Elkezd mondatokat, aztán félbehagyja őket, mintha nekem tudnom kéne vagy ki kéne találnom. Nem mindig vagyok vevő az ilyen játékokra. Én nem tudok úgy gondolkodni, mint egy lány. Nekem mondja meg, ha baja van velem, vagy akar valamit, a célozgatások egy része nem jut el hozzám. Nem is engedem, hogy egy lány így játsszon velem.
Most magamra hagyott, egy szó nélkül, még azt sem mondta, "bocs, ez fontos hívás", pedig totál megérteném. Aztán meg halálra van sértve, hogy bevonulok a szobámba. most miért pukkadt fel? Ha a fülemen szól a zene, ott üvölt, megszűnik a külvilág, ezt már ő is tudhatná. Ha dumálnak hozzám, semmit nem hallok belőle.
Lehet, hogy ő is mondott vagy kérdezett valamit, amikor én éppen Jared hangjában voltam elveszve, de eskü, nem tudom, mert nem is vettem észre, hogy a szobámban van. És amikor visszakérdezek, megharagudva fordít nekem hátat. Hát akkor csak menj...
Persze, a dolog nem ilyen egyszerű. Marciet nem veszem egy kalappal a többi csaj közé. Lehet, hogy néha úgy viselkedik, mint a hülye tyúkok általában, de többnyire nem, és én kedvelem. És nagyon nem szeretem, amikor feszkó van köztünk, úgyhogy most sem bírok ellenállni neki, és amikor elhúz, én fürdőgatyát veszek fel, hogy bármit csinál, én csatlakozni tudjak hozzá. 
Kis időbe telik, míg megtalálom azt a vacakot, hiszen nem jellemző rám, hogy csak úgy felvegyek ilyen ruhadarabokat. Évek óta nem volt rajtam szerintem fürdőgatya.  Még azon is gondolkodnom kellet, hol lehet. De aztán találtam valamit, ami megfelel a célnak, és mentem Marcie után.
Ő már javában csúszkál, amikor leérek, és egy alkalmas pillanatban én is nekifutok a csúszdának, amit alkotott. Valószínűleg rá fogok esni, nem valami nagy ez a tákolmány, de talán, ha sikerül megnevettetni, meg is bocsájt. Különben lehet, még a mozinak is lőttek. Így hát nekirugaszkodom, és futva vetődöm a csúszkára, hogy azon végigszánkázva éppen Marciera essek. 
-Ezt nagyon jól kitaláltad- mondom neki nevetve, pedig a helyzet, amibe kerültünk, kissé pikáns.

A konyhában Marcie magamra hagy, majd amikor ott végzek, a szobámba megyek, és a fülhallgatómon át hallgatom Leto-t. Van néhány száma, ami kifejezetten tetszik, némelyiket szoktam is énekelni, kizárólag akkor, ha rajtam kívül senki nem hallja. Kissé elmerengek, így későn veszem észre, hogy Marcie a szobámba libbent, és amilyen gyorsan jött, úgy tűnik el. 
-Pazar- húzom el a szám. Már megint megbántva érzi magát, pedig semmi rosszat nem tettem. 
Nem nehéz kitalálni, mi a terve, hiszen fürdőruciban volt, így én is megkeresem a sajátomat. Végül is az ötlet király. Napfürdőzünk, locsolkodunk, vizeskedünk. Nagy nehezen találom meg a fürdőnadrágom. Rém ciki, de nem igazán hordok ilyesmit. Térdig érő bermudákban szoktam bemenni a vízbe...
Lent már jó a hangulat, Marcie éppen előttem csúszik, és alig ér a végébe, én már utána is eredek. Naná, hogy rá esek. Én megdicsérem az ötletért, mert előre látom, ez jó móka lesz, ő meg nevetve közli, hogy bizony az apjával is így szokta. Kérdésére megvonom a vállam, aztán bólintok én is.
- Nehogy valami jóból kimaradjak- ugratom. Már nem érdekel más, csak hogy újra nevetni lássam. Elképesztő, milyen szép a mosolya. 
Félig rajta fekszem, de nem akarok leszállni. A hajamba túr, szétfröcsköli benne a vizet, és van ebben a pillanatban valami... Azt hiszem, szívesen adnék neki most egy puszit, de akkor biztos kupán csapna, így a hasára tapasztom a szám és úgy fújom rá a levegőt. Fingó hangot ad, irtó vicces, ettől elnevetem magam, és leborulok róla, kiterülve a vízben, szétterpesztett végtagokkal. 
Süt a nap, döglesztő a hőség, de a vízben így egészen kellemes, és amikor észreveszem, hogy Marcie meglógott mellőlem, utána lódulok én is. Hagyok neki némi előnyt, hogy előre szaladhasson, csúszhasson, aztán nekiveselkedem én is.
- Vigyázat, megyek!- rikkantom, de nem érdekel, reagál-e, szedi-e a virgácsait, hogy megmeneküljön az előbbi helyzetből. Nagyot fröcskölve csúszok utána, beterítve mindent, eláztatva a haját. Felpattanok, húzom magammal, kezet nyújtva neki, de most én szaladok előre. Ahogy becsúszom a kis medencébe, gyorsan a hátamra vetem magam, és úgy várakozom Marcie becsapódására, mintha csak az ölelő karjaimba futna. Remélem, nem siettem el a mozdulatot, és valóban útban van felém, mert szándékomban áll halálra csikizni. Ennyi kijár neki.

Marcie vizes ötlete remek mókának ígérkezik, felváltva csúszkálunk a vízbe, közben fröcsköljük és csiklandozzuk egymást. Hülyülünk. És ez most kifejezetten tetszik, mert reggel kicsit megfagyott köztünk a levegő, ami viszont nem volt jó.
Nehéz megbirkóznom a gondolattal, hogy ilyen helyes lány lakik nálunk. Jóban vagyunk, sokat nevetünk, és mégis van közöttünk egy gát. Nincs gond azzal, ha dumálni kell, hülyülni vagy bohóckodni. Befekszik gond nélkül az ágyamba, és táncol velem összesimulva (mint ma reggel), de...
Ha tovább merészkednék, kockára tenném vajon a kapcsolatom vele? Elveszteném az eddig felépített bizalmát? Biztosan azt gondolná, én is csak egy hülye kölök vagyok a többi közül, aki kihasználja a kínálkozó lehetőséget.
Valami visszatart attól, hogy férfiként közeledjek hozzá. És nem tagadom, ebben az is benne van, hogy ő titkolózik előttem. Azok a telefonhívások... Amikor elvonul úgy, hogy meg is feledkezik rólam... Akaratlanul eszembe jut, miért van itt. És eszembe jut az is, mennyi időnk lehetne együtt, Vajon van értelme olyan dologba beleélni magam, ami eleve halálra van ítélve? Hiszen ahogy az apja továbbállt, ő is megteszi majd. Számítani fog, mit érzünk egymás iránt, ha a célja fontosabb? Aligha.
Bármennyire vonzó a helyzet, hogy amiket korábban játszva kihasználtam volna, hogy "csajozzak", nem csókolom meg, amikor csak pár centire van tőlem, nem gyűröm magam alá, amikor megtehetném... És nem mondom ki, mikre gondolok, amikor egyedül fekszem az ágyamban.
Felveszem inkább a szerepet, mint testvér, jó barát, tudomisén micsoda, és igyekszem mindent megtenni, hogy továbbra is jó kedve legyen, jól érezze magát. Csikizem, kergetem, fröcskölöm... és szaladok utána. Én vagyok most a gyorsabb, előre csúszom, és ő belezuttyan a karjaimba. kissé fájdalmasan érkezik, de így jártam.
- Ez nekem most tökéletesen megfelel- kacsintok rá, persze húzom, sosem élnék vissza a helyzettel. Szó szó, azért nem rossz érzés, amikor így hozzám simul. Röhögök megint, és ő csiklandozni kezd, a lábamra ül, kihasználja, hogy így nem tudok nagyon mocorogni. A kezeim azonban szabadok, kapnék utána, de már áll is fel és szalad. A ház felé? Miért? Máris megunta volna?
Gyorsítok a tempómon, és hátulról kapom el, átölelem a derekát, és felkapom.
-Ilyen könnyen nem szabadulsz!- és cipelem vissza az alkalmi csúszkánk felé. Ha kell, még a vállamra is kapom. Nem akarom, hogy máris abbahagyjuk a szórakozást.

Can't hold us

Mindig vágytam egy olyan személyre az életembe, akivel mindent megoszthatok. A legtöbb korombeli lánynak ilyen a legjobb barátnője, de nekem nincs ilyenem. Nekem a legeslegjobb barátom egy pasi, akinél már egy jó ideje lakom. Néha furán érzem magam, mert hát pasiból van, én meg lány… és hát az ellentétek vonzzák egymást. Hazudnék, ha azt mondanám nem képzeltem többet ebbe az egészbe, de tudom, hogy nem szabadna. Tudom, legalábbis érzem azt, hogy neki van valakije. Én pedig nem akarok senkinek sem a kapcsolatába belerondítani, ha maguktól szétmennek, akkor ez volt, ha meg nem akkor maradjanak boldogok örökké.
Viszont néha nagyon elkeseredem mikor a csókolózó párokat, és az ehhez hasonló embereket látom. Szeretnék már én is találni magamnak valakit, de hát nem akar megérkezni a bármilyen hajszínű herceg biciklin, vagy azon, amin akar jönni. Vágyom már arra, hogy valaki magához öleljen, megpusziljon, és azt súgja a fülembe, hogy szeret. De ez csak álom marad számomra, s most nem csak a pesszimistaság beszél belőlem. Ez egy tény… Fogalmam sincs, hogy mi lett Lancel, már egy jó ideje nem találkoztam vele, és az az igazság, hogy nagyon hiányzik… Lényegtelen.
Félek attól, hogy soha nem találok magamnak senkit, aki megfelelő lenne. Vagy aki elfogadna úgy, ahogy vagyok. Tudom, hogy ha találnék, valakit meg tudnék állapodni, s talán akkor már lemondanék arról, hogy megkeressem az apámat. De ez mind csak felvetés, telis tele lehetetlenséggel.
Nevetés zaja töltötte be az udvart, ami engem eléggé feltöltött. Már rég nem éreztem ennyire jól magam, és ez csak lendített a dolgokon. Kissé elpirultam mikor közel kerültem hozzá. Még nem sok pasihoz simultam ennyire hozzá. Ajkamba haraptam mikor kacsintott, majd gyors megráztam a fejemet. Nem, ezt nem szabad. Sóhajtottam és kuncogni kezdtem.
- Ennek nagyon örülök. – mosolyodtam el, majd csikizni kezdtem, amiből hatalmas nevetés kerekedett. Hirtelen pattantam fel és kezdtem el a ház fele futni, de még mielőtt elbújhattam volna az egyik oszlop mögé már fel is kapott. Sikítva hagytam, hogy felemeljen, majd a vállára tegyen.
- Ez nem ér! Te sokkal erősebb vagy. – mondtam nevetve, és játékosan elkezdtem ütögetni a hátát, nem túl erősen, nem akarom, hogy fájjon neki. A fejemet lehajtottam, puha bőréhez érintettem az ajkaimat majd egy kicsit megharaptam, reménykedve abban, hogy elenged és elfuthatok, hogy elbújva megijesszem a megfelelő pillanatban.

[/quote]

Azt mondják, nincsen fiú és lány között barátság, mert az egyik mindig többet akar. Igen, igaz lehet, mert én többet akarok, nagyon is többet akarok, de az agyamat még tudom irányítani, és azt mondom: NEM! Nem szabad! A legnagyobb hiba lenne kihasználni most a helyzetet, amikor elragad a hév, amikor csak egy egy másodperc kellene, hogy komolyabbra fordítsuk a kapcsolatunkat.
De Marcie bízik bennem. Bízik... Nos, valamennyire igen, hiszen megoszt velem dolgokat, sokat beszélgetünk, de nem mindenről. Neki is megvannak a titkai, és ott van Lance is, aki egy ideig legyeskedett körülötte, és úgy láttam, Marcienak is nagyon bejött, szóval... Maradok Marok Marcsánál, ő úgyis mindig kéznél van. Különben is megfogadtam, hogy jó fiú leszek.
Megcsikiz, és ott akar hagyni, ezt már nem hagyhatom, utána eredek, és felkapom, mert a ház felé szalad. Nem ér még abbahagyni! Én még játszani akarok! Felkapom, ő visongva nevet és látszólag tiltakozik, de nagyon jól tudom én, hogy ez a játék tetszik neki is. Váratlanul ér, hogy megharap, érzékeny területen kap belém, nem túl erősen, de felszisszenek, és lerakom, mielőtt elesnék vele.
- Igazi vadmacska vagy!- ugratom nevetve, és adok egy kis előnyt neki, hogy kedvére szaladhasson egy rejtekhely felé. És szaladok utána. Nem adok bele mindent, hagyom, hogy néha előnyre tegyen szert, aztán megcsipkedem, és tovább engedem, mert tetszik, ahogy visongva nevet. Így szaladgálunk, mint két kölyök, tőlünk hangos az udvar...
Nem vagyok igazán jó kondicióban, a deszkázás a lusták sportja, Marcie viszont remek táncos, és sokkal edzettebb, mint én, így hamarabb kifulladok. Látványosan megállok a medence szélén, háttal annak, és kiterjesztett karokkal zuhanok bele. Ez most nálam a vég.

Marcival játszani önfeledt bolondozás. Ilyenkor érzem, milyen jó lett volna, ha van egy testvérem. Vele biztosan ugyanilyen jól elszórakoztam volna. Sajnos, sokszor éreztem magam egyedül, és ezen az sem segített, hogy viszonylag sok haverom van. Haverok. Nem barátok, nem mind barát. Nem.
Amióta kirepültem a gimiből, egy pár dolgot másképp látok. A kapcsolataimat, az életemet. Tudom, hogy csak egy életem van, és arra vigyázni kell, és az sem mindegy, kinek osztogatom magam. Illetve az sem mindegy, hogyan fekszem le este, és hogyan kelek fel reggel. Vajon a tükörbe tudok nézni anélkül, hogy szemebe köpjem magam? A lányokra gondolok, akiket kihasználtam, akiket ágyba vittem csupán szórakozásból, és utólag nagyon szégyellem magam, de akkor ez volt a trend, ezt várták el tőlem, és én nem akartam kilógni a sorból. Ugyanolyan bunkó voltam, mint a többiek.
A haverokkal ezért találkozom ritkábban, és nem járok velük bulizni sem olyan gyakran, mint régen. Az én életem már nem csak a csajokról szól.
Ha lett volna egy olyan tesóm, mint Marcie, biztos hamarabb felnyitja a szemem. ha lett volna a családban egy lány, talán az ő szemével is láttam volna a dolgokat. Én sem szeretném, ha bárki ezt művelné Marcieval. Még magamtól sem tűröm el, pedig éjjelente álmodom néha róla. Máshogy, mint azzal a másikkal... A Marcies álmaim inkább erotikusabbak. Amaz pedig... Mintha az érzelmeimmel játszana. Marcie kézzel fogható... Az a barna lány pedig csak illúzió.
Lehet, hogy ennek így kell lennie. Marcie barátom, barátnőm, testvérem... És aztán egyszer elmegy, de sosem gondol majd rám haraggal. Én meg mindig úgy fogok rá emlékezni, mint az elérhetetlenre. Kis, titkos vágy. Képzelgéseim tárgya, idillje. Hülye kamaszkor, szédítő hormonok!
Inkább bolondozunk. Felkapom, megharap, leteszem, kergetem, aztán vízbe dőlök... és jön utánam. Belém csimpaszkodik, mintha kishugom lenne. Legalább úgy szeretem, mintha valóban az volna. Megpuszil, és felé fordulok, a szemeibe akarok nézni. Tudja vajon, hogy mit érzek iránta?
Valamit megköszön, és olyan komoly az arca, még a mosoly mögött is... És ha egy pillanatra meg is fordult a fejemben, hogy most megmondom neki, mennyire tetszik nekem... Hát most söpröm ki a fejemből. Ő nem úgy gondol rám. Ő nem úgy néz rám. Ő csak hálás, és semmiféle mögöttes érzelem nem rejtőzik a viselkedésében.
- Nincs... nincs mit- mondom zavartan, és egy pillanatra elszomorodom, de aztán fejbe kólintom magam, hogy térjek észhez. Sóhajt ő is, aztán komoly témára vált, és ezzel valóban beteszi a kaput a buta (és buja) gondolataimnak.
- Mostanában egyre gyakrabban.... Például már nem akarok bohóc lenni- mondom nevetve, és egy kis vizet fröcskölök az arcába, hogy amíg levegőért kapkod, én le tudjak bukni a víz alá, hogy újabb támadást indíthassak ellene. Nem ez a legjobb perc komoly dolgokról beszélni. Még elárulnám magam.

Hányféleképp vágódtam be csajoknál? Legtöbbször hülye dumával, vagy egyszerűen csak bohóckodással. Vagy a deszkás trükkökkel. És némelyik libának elég volt az is, ha csak kacsintottam egyet. Tulajdonképpen biztos vagyok abban, hogy mindenkinek van egy korszaka, amikor tombolnak benne a hormonok és tudni akarja, mire képes, mennyire...
Én könnyen szereztem magamnak nőt, ha kellett. Az első, akit megszerettem, megszívatott, aztán én is gátlástalan lettem, és nem foglalkoztam senki érzelmeivel. Főleg, hogy a haverok is csak használták őket, azt mondták, a legtöbbjük másra sem jó... És ebben volt némi igazuk. a legtöbb lány túl könnyen adja magát. És ha már adja, miért ne használnám ki?
Aztán jött a suliváltás, új barátok, a lány az álomból a kék fürdőruhában... és Marcie, aki megváltoztatott. Már ne vagyok olyan szétszórt és féktelen, mint régen. Talán komolyodtam talán nem, de már nem is vágyom úgy arra az életre. Mintha más ember lettem volna akkor. És ne igazán én, pedig én voltam. Csak nem mindig józan. De erre nem foghatok mindent!
Marcie... tiltott gyümölcs. több szempontból is, és erre gyakran kell emlékeztetnem magam, mert nagy a kísértés, hogy a karjaimba vonjam, hisz a lehetőségem is meglenne rá. Néha ő is közeledik... Ha gondolkodom rajta, reális okokat is tudok felhozni, miért teszi ezt. És valószínűleg ez lehet az oka. a hála.
- Nem, nem tudom. - Rázom a fejem. Aztán mégis bólintok.- Oké, tudom. - Nem akarom, hogy beszéljen róla. Nem kenyerem, hogy hallgassam, miért kedvel. Mi vagyok én neki. Támasz. Segítség. Valaki, aki ismerte az apját, és emiatt ragaszkodik hozzám, mintha csak azzal, hogy az apja nálunk lakott, egy részét itt hagyta volna (nekem, bennem?). Alig emlékszem rá. Jó ember volt, szerettem, időnként játszott velem. De alig emlékszem rá. Régen volt.
Nem, a jövőről nem akarok beszélni. Hülyeséggel ütöm el a kérdést, és aztán megint bohóckodni kezdek. Pedig épp az imént mondtam, hogy nem akarok bohóc leni. ennyit az elhatározásaimról...
Átúszom a lábai között, megcsiklandozom a lábfejét, megfordulok a víz alatt, hogy szembe jöjjek fel vele, és a számba szívott vizet a feje fölött priccentem át. Válaszul kinevet, elrugaszkodik, képembe rúgja a vizet. Aztán kiszalad a vízből és fára mászik. Csak nézem. Bár érteném!
Hozza az almát, de mielőtt elvenném tőle, amit nekem ajánl, látom, hogy a sajátját is kiköpi.
- Savanyú? - nézek rá felvont szemöldökkel. - Add ide!
Elkérem tőle az almát, és nem csak az enyémet, hanem azt is, amibe beleharapott, és máris megint bohócot csinálok magamból. - Akkor jók lesznek labdának.- És elkezdem az almákat dobálni, egyik kézből a másikba. Nem nehéz trükk, még hárommal is menne. Nem téma, hogy egyikből hiányzik egy kis darab.

Marcie fára mászik és almát csen onnan, de túl savanyúnak találja, így csak zsonglőrködésre jó. Azt sem hagyja túl sokáig, megtöri a "mutatványom", megint lefröcsköl, talán elege van már belőlem.
- Hű, Marcie, ha ettől a mutatványtól elalélsz, mit szólsz, ha megmutatom, mit tudok a buzogányommal? - Na, erre varrjon gombot! Muszáj valahogy visszavágnom neki.
Felpattan, és bombaként csapódik a vízbe, én pedig kihajítom az almákat a partra, pedig még lett volna tervem vele. Talán később. Marhuláshoz mindig akad megfelelő idő. Inkább ugrok én is, ahogy ő javasolja, eszement pózokba vágva magam a levegőben, azzal a céllal, hogy rám figyeljen, nevessen, és nem utolsósorban telefröcsköljem vízzel.
Az ötlet, hogy ugorjunk együtt, nem rossz. Bár így a csapkodásnak nem sok értelme lesz, valami terve biztos van. És ha neki nincs, majd lesz nekem.
-Mégis, mire gondolsz konkrétan? Akrobatikázzunk? - Lepedőn biztos jobb lennék, de ezt nem kötöm az orrára. Figyelem az instrukcióit, és annak megfelelően játszom. Aztán ha rám kerül a sor...
- Ugorjunk nekifutásból...- javasolom neki. Ha benne van, egy kis cselre vetemedem... Mert az ugrás pillanatában egészen rá vetődöm, hogy magammal tudjam húzni a víz alá... Le, egészen a medence fenekére. Szeretnék ott maradni egy kicsit vele. Kinyitom a szemem a víz alatt, figyelem, fel akar-e jutni a felszínre, vagy vette a lapot és lent marad.
A víz alatt csönd van. Mintha egy másik világba kerültem volna, és persze, mások a fények, a színek, az árnyak... Próbálok a levegőmmel spórolni, és figyelem Marciet. A haját, amit az előbb hiába rendezett okos kis kontyba, most szétterül a vízben. Olyan, mint egy sellő, csak az uszonyai hiányoznak. Kecses, formás...
- Nagyon szép vagy- mondom ki neki a víz alatt, persze, ebből semmit sem fog érteni, de nekem így a jó. Én kimondtam, neki meg nem kell tudnia, mi is volt pontosan. Bár ezzel is lehet hülyülni egy kicsit. Mennyit értesz abból, amit a víz alatt dumálok?
Újabb ötletem van, ezért az ujjammal a felfelé jelet mutatom, és megbeszélem vele.
-Akarsz szaltózni?

Kicsit szemtelenkednem kell vele, de vagyunk mi már olyan jó viszonyban, hogy ne értse félre, hanem röhögjön egy jót. Legalábbis viccnek szánom az egészet, mert hát (sokszor bemagyaráztam magamnak), én nem kellek neki, mint férfi. Azért tudatom vele, hogy bizony az vagyok!
Inkább az együtt ugrásokra koncentrálok már, ezt sem lehet akárkivel csinálni. A lányok nagy része óckodik ettől, a fiúk... Nos, a fiúk meg nincsenek itt. Nem mintha bánnám. Nem hiányzik egyik sem. Ugrálunk, kezdetben minden terv nélkül, aztán instrukciókat adva egymásnak, és egyszer-egyszer egész klassz formációt is sikerül bemutatni. Aztán egyszer a víz alá húzom, magammal, "bevallva" neki, mennyire tetszik. Mintha mondtam volna már neki, vagy csak akartam... Ebben most nem vagyok teljesen biztos.
Ha nem nálunk lenne, ha nem lenne az a srác az életében, akiért úgy odavan, ha nem keresné olyan elszántan az apját, ha nem félnék attól, hogy beleszeretek és aztán magamra hagy, talán szabadjára engedném az érzelmeimet. De Marcie tökéletes barát, még akkor is, ha időnként a titkolózásaival akaratlanul meg is bánt, és ezen nem akarok változtatni. És ha teljesen őszinte akarok lenni, valahol hiszek abban, hogy énrám is vár valaki... (Az a barna hajú lány az álomból?)
Gurgulázosomat mosollyal nyugtázza, mást sem lehet kivenni abból, ami a víz alatt történik, aztán felszínre lökjük magunkat, hogy újabb játékokat találjunk ki. Amikor a szaltót említem neki, ő már be is mutat egyet. Könnyedén ugrik, mintha mindig ezt csinálta volna, és ezért is nem tartok attól, hogy megrúg, ha én is ügyes leszek. Márpedig...
- Nos, én arra gondoltam, hogy ugorhatnál a vízben, a kezemből...- elmagyarázom neki, mire is gondolok. Összefűzöm a kezeimet, ő abban áll, a vállamba kapaszkodva, és számolás után "kidobom"... Tuti, hogy meg tudjuk csinálni. Vagy a nyakamba állhat, onnan ugorhat fejest... Tele vagyok ötlettel.

Van egy hülye film, valami olyasmi a címe, hogy "Mi kell a nőnek?", és arról szól, hogy egy pasi hallja a nők gondolatait. Akkor elgondolkodtam azon, mekkora baromság ez. Könnyebb lenne, nekünk, pasiknak, ha állandóan követnénk a nőink gondolatait? Nem, nem hiszem. Beleőrülnénk, azt hiszem. De ha csak hangyányit ismernék Marcie vívódásaiból, talán egészen másképp alakulna sorsom. Talán bátrabb lennék vele, talán kezdeményeznék. Nem tudom.
Így csak titokban ábrándozom róla, és inkább a jó fiúság felé hajlok, mert megfogadtam, hogy ostoba kalandokba nem hajtom a fejem, és olyan szekér után sem fogok futni soha, ami nem vesz fel. Márpedig Lance elég súlyos indok, hogy Marciet ilyen szekérnek lássam, és a titokzatos telefonok sem könnyítik meg a dolgom.
Maradok abban a szerepben, amit kaptam, jó barátként, és ebben valóban jól érzem magam (ha elfogadom, hogy nekem csak ennyi jár). Márpedig, saját jól felfogott érdekemben miért pisilnék széllel szembe? ami jó, az jó. Marcieval hülyéskedni és nevetni meg ilyen.
A medencében is jót hülyülünk, és ő elég bevállalós ahhoz, hogy kipróbáljunk minden ötletemet. A kezemből úgy ugrik szaltót, mintha mindig ezt csinálta volna, és magamon is csodálkozom, milyen erővel tudtam feldobni (és közben bajom sem esett, bár pöppet bennem volt a félsz, hogy netán orrba rúg véletlenül). Az ugrás azonban neki is kedvére való, és amikor közel jön hozzám, és a vállamra teszi a kezét, egyértelmű, hogy én is átfogom a derekát.
-Szuper voltál- mondom neki vidáman, nevetve. - Tanultad ezt valahol?
Akaratlanul simítok végig a hátán, gyengéden érintve őt a víz alatt, és amikor észreveszem, mit csinálok, kissé zavarba jövök.
-Ööö... Mi lenne, ha most tesztelnénk az egyensúly-érzékedet?- Már úszom is arrébb, és közben lázasan magyarázom:- Lebukom a víz alá, te a vállamra állsz, és én felállok veled...
Meg sem várom, hogy mondjon valamit, már bukom is le. Közben átkozom magam, amiért ilyen hülye voltam. Remélem, a dolog nem volt elég nyilvánvaló. talán megúszom, hogy nem kezd el kombinálni.
Szóval leguggolok a medence alján, várva, hogy felhúzza magát a nyakamba. Ügyes lány, megoldja. Maximum borulunk...