Dylan Prince Rosso

teljes név:

Dylan Prince Rosso

becenév:

Dylan

születési idő, hely:

1992. 10. 14. - Alpha, Washington

univerzum:

Alpha

csoport:

Alpha állampolgár

play by:

Marco Reus

- - - - - - - - - - - -

look what you've done, you think that you're the only one.

Rövid szőke hajam van és zöld szemem. Felül hosszabbra hagyott, oldal rövidebbre vágott frizurám már szinte a védjegyemmé vált. 181 cm-es magasságommal tökéletesem elégedett vagyok. Sportos alkatom igyekszem formában tartani. Sosem gondolkoztam azon mennyire is tartanak vonzónak mások, ennek ellenére mégis jól esik, ha már csak ezzel felkeltem a hölgyek érdeklődését. Általában sportos vagy divatos ruhákat viselek, helyzettől függően. Mióta a nevem egy kicsit is ismertebb lett futball témában, különösképp odafigyelek arra, hogy is mutatkozom. Focimeccsek alkalmával különös örömet okoz, hogy a csapat mezében viríthatok.

- - - - - - - - - - - -

Rescue me, show me who I am...
'cause I can't believe, this is how the story ends.

Alapjában véve úgy érzem nem vagyok sem önző, öntelt, sem törtető. Szeretek kedves és tisztelettudó lenni másokkal. Elvégre így neveltek a szüleim, az ő szavuk pedig számomra szent és sérthetetlen. Szeretek ugyanakkor poénkodni a haverokkal, barátokkal. Az élet unalmas lenne nevetés nélkül, szóval tegyünk a szürke mindennapok ellen. Személy szerint nekem nincs bajom a technikával, még ha abnormális is az, amilyen ütemben történt. Egyedül azt sajnálom, hogy nem vehettem benne részt és hogy az Audi E-tron nem lett tömeg autó. Valahogy nem hozzám illő módon, de szeretem az akvarisztikát és a vízi élőlényeket. ha tehetném egy igazi nagy cápát tartanék, de hát ez lehetetlen. Inkább maradok az otthoni "kis" 60 literes akváriumom jelenleg 7 lakójánál és a gőtémnél. Szeretek racionálisan gondolkozni. Édesapám kiskoromban folyton azzal viccelődött, hogy egy szuperszámítógépet csempésztek az agyamba születésemkor. Akkor inkább ijesztő volt, mint vicces, de hát ez van, ha az ember ért a programozáshoz, és a gépekhez. Szívem szerint ketté szakadnék, egyik felem a technika, másik a foci felé húz, együtt azonban többszörösen is teljes embert kívánnak... Társasági embernek tartom magam és könnyen barátkozom. Ha buli van, akkor pedig senkinek nem ajánlom, hogy kihagyjon belőle!

- - - - - - - - - - - -

you're from a small town, you're gonna grow up fast
underneath these lights, down in Hollywood on the boulevard.

Nos, hát, akkor hol is lenne érdemes kezdenem. Mondjuk a legelején. 1992. 10. 14-e volt az a nap, mikor megszülettem a big fővárosban Washingtonban. Akkoriban, nem sokkal az esküvőjük után ott éltek a szüleim, Leslie és Anne. Alig emlékszem Washingtonra, ami azt illeti, hiszen mindössze 4 éves voltam, mikor Los Angeles-be költöztünk. Nemcsak mi hárman, de anyai nagyszüleim is. Nekem már ez is nagy családnak számított, viszont évekkel később megérkezett az első öcsém, Peter, majd 15 éves koromban, anya ismét teherbe esett. Így született meg a másik tündéri kisöcsém, Ben. Szokványosnak annyira nem, inkább mozgalmasnak nevezhető gyermekkorom volt. Korán megmutatkozott az érdeklődésem a műszaki dolgok iránt. Míg más gyerekek a játszótérre mentek, vagy bringáztak, én inkább gépeket bütyköltem és bírtam működésre apával. Elképesztően jó érzés volt, egy elromlott kacatból működőképes ketyerét csinálni. Mintha valamit újra éltre keltenél. Először csak egyszerűbb szerkezetekhez nyúlhattam, de ahogy felnőttem, már comuterekkel is babrálhattam. Sosem szerettem különösképp a humán tárgyakat a suliban, némelyik csupán időpocsékolásnak tűnt számomra, semmi többnek. Azonban az informatika, a matematika, a fizika... mintha csak erre állt volna be az agyam. Ha nem is elsőre, de nagyon könnyen tanultam őket. Képletek, számolások, programkódok tömkelege fért a fejembe. Szerettem volna mindezt megosztani az öcsémmel, Peterrel is, de rá kellett jönnöm, bár tesók vagyunk, de teljesen más a mi világunk. Ő élt halt az autókért és az autóversenyekért. Eltökélt szándéka volt ezzel foglalkozni, ha felnövünk. Ben pedig még kicsi volt ahhoz, hogy komolyabb terveket, vagy egyáltalán bármilyet is szövögessen. Magamra maradtam tehát ezzel a lelkesedéssel, ami még inkább arra sarkallt, hogy tanuljak. Mindebből csupán két dolog zökkentett ki. Az egyik a foci... Nem létezik csodálatosabb sport. Egyszer kis srác koromban tagja voltam egy csapatnak, ahol azért elég jól ment a játék. Azonban utána csak kedvtelésből jártam focizni a haverokkal. Sosem gondoltam, hogy lehetőségem nyílik hivatásszerűen futballozni egy neves csapatban. Gimi utolsó évében történt, hogy egy sportrendezvényen, nosztalgiameccset játszottunk a régi kis csapatommal, ahol, ahogy csak a Nagy Könyvben meg van írva, lényegében felfedeztek. Troy Williams edző, a Los Angelesi csapat vezető edzője, különleges vendégként volt a meghívottak között a rendezvényen. Ma is emlékszem a szavaira, amit mondott nekem aznap. Nem volt szüksége új játékosokra a csapatának, de látván, hogy játszom egy egyszerű kis meccsen, mindenképp a játékosai között akart tudni. Kiváltképp jól jött az ajánlat, hiszen kezdtünk egyre szűkösebben megélni otthon, pláne, mert anya is elvesztette a munkahelyét. Rajtam volt tehát a sor, hogy tegyek valamit a családért. Mindezért pedig csak fociznom kellett, amit pedig egész véletlenül tudtam és szerettem is. Mindezzel csupán egy bökkenő volt, egy időre hanyagolnom kellett a minden informatikai dolgot, amivel azelőtt foglalkoztam. Időközben a nagy csapatban, a pályákon, a rangos meccseken beleszerettem a fociba, de elég rendesen. Alig volt időm mellette tanulni. Mondjuk lehetséges, hogy ez annak is köszönhető, hogy megnyílt előttem a világ. Rengeteg barátra tettem szert, a legjobb bulikban mind ott voltam. Akárhányszor viszont hazatértem, sosem felejtettem el honnan jöttem, és erre kimondottan büszke vagyok.
Jelenleg a los angelesi egyetem műszaki és informatikai karának hallgatója vagyok. Mára már jócskán sikerült egyensúlyt teremtenem a két szenvedélyem között és szeretném, ha ez így is maradna. Komolyabb kapcsolatom még nem mondhatnám, hogy lett volna. Nemcsak az idő miatt, de nem éreztem magam elég érettnek a dologhoz, vagy éppen nem igazán passzoltunk össze. Mostanra viszont szeretnék találni egy csodálatos lányt, akivel megoszthatom a kis életem, aki önmagamért szeret, nem azért, ahogy kinézek vagy azért, mert megalapoztam valamicske kis hírnevet. Még nem igazán tudom, mi lesz velem, ha lediplomázok, mérnökinformatika vagy foci... Olyan távol állnak egymástól, de mégis mindkettő úgy a szívemhez nőtt. Hosszú távra tehát nem tervezek, inkább csak hagyom a dolgokat, had alakuljanak, úgy, ahogy csak kell...