Az első randi (Dylan és Amelia)

Dylan & Amelia

A nap hátralévő rézében annyit mosolyogtam, mint még soha. Anyám még orvoshoz is akart vinni, mert szerinte beteg vagyok és vagy hatszor nézte meg, hogy van-e lázam. Persze nem volt bajok, sőt boldog voltam, ami már rég történt meg velem. Este barátnőm jó szokásához híven felhívott, de rólam nem esett szó, csak róla, mint mindig. Mondjuk ez engem sosem zavart, mert nem nagyon szeretek magamról beszélni és, amúgy is elég jó hallgatóság vagyok. Körülbelül egy óra beszélés után megunt és elköszönt, aminek kissé örültem, mert néha már az agyamra ment, de persze nagyon is szerettem, hogy ilyen, mert sokszor felvidított.
Este végig azon gondolkoztam, hogy ez az egész, hogy történhetett meg. Mikor régen elzavartam, nem hagytam neki, hogy több legyen, nem hittem volna, hogy itt fogunk kikötni. Már akkor is bejött nekem ez a srác, de nem akartam csak egy fruska lenni a sok közül, akivel együtt tölt egy estét, majd vége. Most ezzel nem arra utalok, hogy prűd vagyok, mert nekem is volt egyéjszakás kalandom részegen, de pont neki nem akartam kaland lenni. Úgy tűnik jóp tettem, hogy akkor nem hagytam magam, mert akkor most tuti nem itt tartanánk.
Valami óriási nagy kavart csinált a fejemben, mert nehezen megy a gondolkozás más dolgokról, mint Ő és izgulok a holnap miatt. Nem nagyon szoktam, pedig ilyet tenni. Sosem izgulok egy randi miatt, mert tudom, hogy kell viselkednem, majdnem minden kérdésre tettre tudom, hogy reagáljak, de persze mikor már itt van a srác, szétizgulom a fejem. Addig viszont tök nyugis vagyok, nem kapkodok, nem idegeskedem. Én hozzászoktam a késéshez is, hogyha nem több, mint negyed óra. Azután nem nagyon szoktam várni, de most mivel itthon kell lennem nem tudok mást tenni, csak reménykedem, hogy nem késik...sokat...
Reggel hozzám nem illően olyan kettő óra körül keltem ée azt hittem ott kapok agybajt. Soha életemben nem aludtam még ennyit, még akkor sem amikor hajnali négyig fent voltam. Azt hiszem most kijött rajtam, hogy sosem alszok rendesen, de hát ez van. Ami nem megy azt nem kell erőltetni. Majd alszom amikor tudok és nem akkor amikor muszáj, mert muszájból soha nem ment semmi rendesen.
Olyan egy óra alatt sikerült elkészülnöm, ami azt jelentette, hogy négykor már "hardi szíszben" voltam. Anyám és apám elmentek megünnepelni a házassági évfordulójukat, ami abból állt, hogy elmennek vacsizni, majd egy hotelben alszanak, hogy kettesben leyeneken. Nem, hogy engem kérnének meg, hogy menjek el, hanem inkább ők mennek el. Na mindegy ők tudják, nekem mindenhogy jó.
Tehét egyedül ücsörögtem otthon és néztem az időt olyan fél óráig, majd felment bennem a pumpa és nem érdekelt. Sokat késett ami miatt megharagudtam rá és már nem is érdekelt, hogy jön-e vagy sem. Inkább megetettem a macskát, pedig volt kajája, megfésültem is meg ilyenek. Igazából olyan 5 óra tájt már nagyon ideges voltam és szegény macska járt rosszul, mert eősebben fésültem, mint kellett volna. Amikor a csengőt meghallottam, szinte felpattantam az ágyamról, majd lenyugtattam magakat azzal, hogy most haragszom és ezt a tudtára is adom, így nyugodtan sétáltam el az ajtóog, majd nyitottam ki.
-Oh, szóval idetaláltál, mily meglepő.-azt hiszem elég bunkón kezdtem, de még volt egy-két dolog a tarsolyomban.

szószám: 511 °° megjegyzés: lesz ez még jobb is 

Dylan & Amelia

Későn keltem, ezért kevesebb időm volt arra, hogy összeszedjem magamat, vagyis felébredjek. Én reggel még fél órán keresztül kómás szoktam lenni, így mindent gyorsabban kellett összekészülnöm. Szerencsére volt már ebben gyakorlatom, de sokkal jobban szeretek nyugisan összekészülni, mint kapkodva. Sokkal jobb érzés az, mikor már eljön az idő, hovy indulni kell vagy ilyenek és tudod, hogy minden meg van és nem kell kapkodnod. De hát aki későn kell annak nem jár ez a kiváltság, mert az alapból késésben van.
A reggeli tevékenységeimet rendesen elvégeztem, csak most egyedül reggeliztem meg ilyenek, mivel a szüleim évforduló ünneplésen vannak. Sosem értettem, hogy tudják elviselni egymást, mert anya nagyon rossz személyiség, apa meg olyan, mint egy házikedvenc. Mondjuk én azt sem értem, hogy az évfordulókban mi olyan nagy szám. Bár lehet csak amiatt nem érzem ennek a fontosságát, mert nekem még ilyen nem volt, de lehet, hogy csak értelmetlen. Majd ha egyszer valakivel lesz évfordulóm, vagy akár hónap fordulóm, eldöntöm, hogy van-e értelme. Persze a romantikus alkatoknak ez biztos fotos, de ém valahogy nem érzem magam annak.
Amikor az öltözködésre került a sor, tanácstalan álltam a szekrényem előtt. Nem tudtam mit vegyek fel, de abban biztos voltam, hogy valami kényelmes kell. Előszedtem az egyik farmer hatású kék rövidnadrágom és hozzá egy bő szabású pólót. Elég meleg volt, azért is állapotban meg ennél a szettnél, plusz tudtam, hogy valami kényelmes is kell. A rövid nadrágban teljesen kényelmesen mozogtam így örültem annak, hogy ez eszembe jutott. A hajammal nem sokat csináltam, csak megfésültem és hagytam, hogy természetes göndörségében omoljon a vállaimra. Sminket igazából nem nagyon vittem fel, csak egy kis szempilla spirált, szemceruzát és egy kis szájfényt.
A sok várakozás után, alap, hogy dühösen nyitottam ajtót és csak jobban felhúztam magam a vicce hallatán. Most annyira nem voltam vevő a humorára, mint máskor.
-Akkor mit keresel itt? Miért nem vele vagy?-annyira nem tetszett, hogy ezt is elvicceli, bár az is lehet, hogy komolyan gondolta. Tényleg lakik egy csaj a szomszédunkba és az igazat megvallva szép is, szóval el tudom képzelni, hogy tényleg rámászott.
-Amúgy hol voltál? Legalább jelezhetted volna, hogy nem jösz vagy ilyenek. Legalább nem vártam volna feleslegesen!-nem tetszett, hoy megváratott és nagyon is érdekelt, hogy mi miatt nem jött, emiatt sem téptem már le a fejét, vagy üvöltöttem, csak bunkóztam. Bár ennek még bármi lehet a vége.

szószám: passz °° megjegyzés: nehezen megy a haragudás, de próbálkozom 

Dylan & Amelia

Szegény macskát egész nap nyúztam és már attól féltem, hogy meghal. Nem tudtam volna mit tegyek egy halott macskával, de persze feltaláltam volna magam. Egy aranyhalat sokkal könnyeb elrejteni, hogyha meghal, mert csak fogja az ember és bedobja a mosdóba éd kész, már az aranyhal mennyországban is van. De egy macskál lehetetlen lehúzni, vagy ilyenek, szóval törhettem volna az okos buksim. Na ezt a kijelentésem sokan megcáfolták volna...
Nem is értem, hogy voltam képes annyit ücsõögni mef járkálni aznap, mikor a fenekem fájt egy csöppet. Az esésemnek tegnap nem lett maradandó nyoma vagy ilyenek, csak ha úgy ültem le, vagy léptem megfájdult. Nem tudom mihez hasonlítani az érzést, de nagyjából olyan volt, mintha sok tűt szúrtak volna, abba az egy pontba. Igazából bárhol is volt sérülésem valaha is, nem zavart, nem fájlaltam hangosan, nem hisztiztem miatta, de most ezekre mind képes lettem volna. De jó kislány módjára befogtam, mert anyám is mindig ezt tanácsolja. Azt hiszem meg van az első tanácsa amit be is tartok.
A fájdalomróp megfeledkezve cseszem le szegnyt Dylant. Na jó, a fenéket szegény mert Ő késett, de azért nem fogok neki ugrani. Nem akarom azért elijeszteni sem. De azért a humora most nem tetszik. Máskor már nevetnék rajta, de azt hiszem ez nem az a pillanat, amikor nevetni kéne.
-Segítsek majd kiválasztani a gyűrűt?-azt hiszem nem egyértelmű hansúllyal sikerült mondanom, de még bennem sem állt össze, hogyan is gondolom. Most veheti viccnek is, de egy szarkasztikus beszólásnak is. Na majd meglátjuk mi lesz ebből.
-Akkor bizonyítsd be, hogy nem vártam hiába.-mondjuk a saját házamból nem sok helyre tudok menni, hogyha nem is akarok már vele beszélni a késés után. Mondjuk ott a lehetőség, hogy nek nyitok ajtót, de szerintem az túl szemét dolog lenne, így sosem tenném azt. Akkor még ott van az is, hogy elküldöm, de az igazat megvallva nem akarom, hogy elmennyen, így ezt nem fogom tenni. De kifogom belőle szedni, hogy mi miatt késett ennyit.

szószám: passz °° megjegyzés: a minőséget nézd el, késő van

Dylan & Amelia

Azt hiszem elég hűvösen viselkedtem vele, de hát haragudtam. Nem vagyok egy hárklis ember, most viszont ez valahogy kijött belőlem. Sokat bunkóztam régen az emberekkel, de egy ideje ezt a szokásom elhagytam. Talán most pont emiatt voltam most ilyen gonosz Dylanel. Azt hiszem egy kissé felfújtam a dolgot, de nem szeretem ha valaki késik, amikor én nem. Jó persze itt van az a tény, hogy én itthon vártam, így most már tuti, hogy felfújtam a dolgot.
Na jó lehet, hogy jó viccet mondott és alap hangulatomban már jót szórakoznék rajta, de most valahogy mégsem megy. Persze egy halvány félmosoly már az ajkaimon van, de ez még nem az igazi. Talán ha egy kicsit jobban töri magát még meg is javulhat a kedvem. Mondjuk ezt még ebben a pillanatban elképzelhetetlennek tartom, de Dylan eddig is sok mindent képes volt elérni velem szemben, szóval nrm vetem el ennek az esélyét.
-Persze segítek.-elég szarkasztikusra sikeredett, de hát most ez van. -Hát nem tudom, hogy milyen ízlése van, de majd megpróbálom nem a legrondábatt kiválasztani.-na és erről a mondatról megint nem tudtam eldönteni, hogy vicces lett-e vagy sem, mert nem annak hangzott, mégis halványan mosolyogtam.
Nem tudom, honnan jött, hogy ennyire semmibe veszem a késést és bizonyítékot kérek tőle, de valahogy nem tudtam haragudni rá. Olyan aranyosan nézett ki és a mosolya nem volt semmi, hogy nem ment a haragudás. Majd talán egyszer kihúzza rendesen a gyufát és lesz rendes indokom rá, de ez most így nem az igazi. Kicsit összevontam a szemöldököm és úgy figyeltem, ahogy közeledik, mert valami fura volt benne, csak nem tudtam kitalálni, hogy mi.
-Igen bizonyítékot.-mondtam halkan, miközben elvesztem érintésében. Hagytam, hogy keze végigcsússzon a karomon, mert igazából nagyon is élveztem, még akkor is, hogyha próbáltam ezt takarni. Hagytam, hogy kezem mozgassa, amerre szeretné, majd a másikat is ugyanabba a pozícióba helyeztem, hogy ne csak az egyik kezem alatt érezhessem a testét. Zöld szemeibe bámultam, eleinte nem tudtam mit szeretne, de lassan összeállt bennem a kép és ajkaimba haraptam. Lehet, hogy eddig még kicsit haragudtam rá, de most már tényleg nem megy ez. Megbabonázott ez a srác, pedig ezt eddig senkinek sem hagytam.

szószám: passz °° megjegyzés: lesz ez jobb is 

Dylan & Amelia

Az egész délutánom idegeskedéssel ment el, pedig úgy tűnik semmi okom nem volt rá. Rendben van, hogy késett, vagyis nem, de elviselhető az egész. Én sem örülnék annak, hogyha egyszer késnék és valaki nagyon csúnyán lecseszne. Anyám szerint úgy bánjunk mással, ahogy akarjuk, hogy velünk is bánjanak. Ezért is hagyom annyiban a témát, nem cseszegetem tovább és i kább átsiklom a szomszéd csajos témán. Nem akarok arról a csajról beszélni, mert abból a lányból minden kinézek már, hiszen többet volt használva, mint egy forgalmas ház kulcslyuka.
Figyeltem, ahogy közeledik, majd hagytam magam. Kezeim nyaka köré kerültek és azt hiszem csillogó szemekkel néztem szemeibe. Annyira lefoglalt a látványa, hogy rendesen fel sem fogtam a szavait. Persze értettem meg minden, de a látványa elvarázsolt.
-Az eper fimon...-ennyit tudtam kinyögni még mindig elvarázsolva voltam, pedig ezt nem sokan képesek kihozni belőlem, maximum pár pillanatig. De én már tegnap óta el vagyok varázsolva, egy-két pillanat kihagyással.
Amint ajkait megéreztem az enyémen, puhán viszonoztam az érintést, miközben kezem önálló életre kelt és ujjaim selymes hajába szántottak. Megtehettem volna, hogy abbahagyom a csókot, de annyira jó volt, hogy képtelen voltam rá. Egy hirtelen ötlettől vezérelve puhán alsó ajkába haraptam, reméltem nem veszi rossz néven.
Ez a srác annyi mindent felforgatott az életemben egy nap alatt, hogy azt mind el sem tudom mondani. Nem hittem volna, hogy valaha leszek még újra boldog, de tegnap nagyon is az voltam és most megint kezdem úgy érezni, hogy élek. Ujjaimmal tarkóját cirógattam, miközben lomhán mosolyogtam.
-Hát...talán még egy kevés nem jönne rosszul. Biztos nem rontana a helyzeteden.-motyogtam halkan, majd apró puszit nomtam az arcára. Ekkor valami viszont kizökkentett ebből a jó pillanatból.
-Hogy van a lábad?-lehet ezzel most elrontok mindent, de tegnap este még ezen is rágódtam. Tudni akarom, hogy van, mert még mindig kissé bűntudatom van miatta, hiszen kissé hibás vagyok én is, legalább is azt hiszem.

szószám: passz °° megjegyzés: -

Dylan & Amelia

Ha az ember elkésik az első randiról, sokat elárul a személyiségéről. Persze vannak olyan dolgok, amikor az ember nem önszántából késik, hanem, mert valami közbejött, de olyankor illik értesíteni a másik félt. Nem akarok házsártos lenni, mint az anyám, ezért is hagyom abba Dylan lecseszését, na meg azért is, mert ha egyszer én fogok késni, nem akarok így járni. Tudom milyen is vagyok, mikor teljesen felmegy bennem a pumpa és szerintem mindketten jobban járunk, ha erre nem derül fény, mert a végén még elijesztem szegényt.
Ha valaki a humorával oldja a feszültséget, az is sok dolgot elárul róla, de legfőképp azt, hogy van, vagy nincs humora. Ha végig gondolom a tegnapot Dylannek van humora, de ezt most annyira nem tudtam értékelni. Végül viszont kihozta belőlem, hogy megmosolyogjam a dolgot. Totál hülyén érzem most magam emiatt. Persze nem amiatt, hogy mosolygok, hanem amiatt, hogy nem rég még lecsesztem, aztán most itt mosolygok. Igazából most kiröhöghetném szépen magamat és Ő is engem, mert megérdemlem, de nem teszi, amitől megnyugszik a kicsi lelkem.
Csókja nem lep meg, hiszen tudtam, hogy erre a lépésre szánta el magát, csak az ér meglepetésül, hogy milyen bátortalanul kezdi. Puhán csókolom és mikor kezdünk belemelegedni, fogaim közé veszem alsó ajkát. Nem rossz indulatból teszem, vagy mert fájdalmat akarok neki okozni, csak így szét tudom választani ajkait. Ez egy elég fontos tényező, amire a későbbiekben szükségem lesz. Vagyis remélem, hogy erre még szükségem lesz és lesz még több csókunk.
-Hé, ne beszélj így a lábadról az egy fontos testrészed.-mondtam neki nyugodtan. Egy pillanatig sem zavart, hogy, hogyan beszél, mert szeritem én tudnék olyat mondani, hogy egy-két ember csak nézne. Tudom nem szép dolog, hisz nőből vagyok, de nekem ki dig valahogy a számra jön a csúnya beszéd. Mint mondjuk másoknak a szeretteik becézése vagy ilyenek. Persze társaságban visszafogom magam és tudok kulturált lenni, de néha azért ezzel jól ki lehet ereszteni a gőzt.
-Gyere polcoljuk fel a lábadat.-nem vártam meg a válaszát, lefejtettem karjaimat nyaka körül, majd egy szájra puszi kíséretében megfogtam az egyik kezét és behúztam a lakásba. Az ajtót lábbal csuktam be, ami elég furám néthetett ki, de hát most ez van. Akinek nem tetszik nem kell, hogy nézze.

szószám: passz °° megjegyzés: -

Dylan & Amelia

nem is értem hogy jutott eszembe az, hogy én fogom a lábát ápolni, amikor sosem volt és nem is lesz ápolói végzetségem. Viszont úgy éreztem, hogy ezt most muszáj tennem. Persze nem úgy muszáj, mert Ő kényszerít, ez inkább olyan belső kényszer, amit képtelen vagyok elmagyarázni. Sok ilyen belső kényszerem van, de a legtöbb az inkább pánik félelem, de most nem félel, vagyis ez egy jobb fajta kényszer. Egyáltalán van ilyen, vagy csak én vagyok ilyen agyament? Fogalmam sincs, de az biztos, hogy nem vagyok normális. Most csak abban reménykedem, hogy nem csinálok nagyobb bajt a lábával, mint ami van.
A kezénén fogva bevezetem a nappaliba. Hogy miért oda azt nem tudom, de szerintem az az oka ennek, hogy bazi nagy a kanapénk és ide közelebb van a fürdő hogyha kellene onnan valami vagy ilyenek. Bár nem hiszem, hogy használni kéne az elsősegély dobozt, mert az olyan lenne, mintha halálos ítéletet írnánk alá a lábára. Nem nagyon vagyok ezekben jó, ezért is mondom ezt. Mikor nekem valami sebem volt rohantam anyámhoz, de ha Ő nem ért rá, magamnak kellett ellátnom a sebem, aminek szörnyű következményei voltak. De szerintem Dylan lábán nem nagyon tudom elrontani a dolgokat. Maximum ha rálépek, de azzal most nagyon vigyázok, szóval véletlenül sem eshet ez meg.
-Doki látta már? És ha igen, mi volt? Mit mondott?-nem hinném, hogy nem vette észre senki, de abban biztos vagyok, hogy magától sosem ment volna el dokihoz. A férfiak ehhez túl büszkének tartják magukat és ha valami bajuk is van, addig nem mennek dokihoz, míg nem kényszerítik őket. Ezt apám kárán tanultam meg. Leültettem a kanapéra, majd a lábát pakolgattam, hogy jó legyen neki. Mivel nem panaszkodott úgy hagytam.
-Jézusom milyen szörnyű házigazda vagyok. Kérsz valamit inni, vagy ilyenek?-kérdeztem, mikor épp leültem a karfára. Nem tudom miért oda ültem, de valahogy szeretem azt a helyet, mert nem olyan besüppedős, min maga az egész kanapé.

szószám: passz °° megjegyzés: -

Dylan & Amelia

Kissé zavarban vagyok, nem csak amiatt, hogy a lakásban vagyunk, hanem, mert most ápolónősködhetek. Persze ez nem lenne olyan rossz dolog, ha fogalmam sem lenne arról, hogy mit tegyek, vagy mit csinálok jól vagy rosszul. Plusz még ott van az a tény is, hogy csak kettesben vagyunk, addig amíg itt van. Máskor is jött már ide pasi, nem azt mondom, hogy nem, csak akkor vagy volt itthon más is, vagy jöhetett bármikor. Már nem mintha félnék Dylantől, csak....nem is tudom, hogy magyarázzam meg, mert lehetetlen.
-Én meg azt gondolom át, hogy kaphatsz-e oda gyógypuszit.-talán még ebbe bele is mennék, hogyha úgy kér rá. Jézusom, mikre gondolok. Tudom, hogy nem vagyok prűd csaj, de ez szeritem most még magamnál is kiverte a biztosítékot. Főleg, mert eltudom magamról képzelni, hogy megteszem.
-Hát ez, azért nem semmi és ezcsak a deszkád volt.-kissé sokkolt, hogy mi is van vele, de most már nem tudok mit tenni. Nem lesz attól jobb, hogy kiakadok vagy ilyenek, szóval maradok az ápolónősdiben. A kanapé karfáján sokkal jobban szerettem ülni, mint magán a kanapén, de sosem tudtam pontosan, hogy miért. Szerettem a süppedős kanapénk, de akkor is a karfa volt a legkényelmesebb rajta. De lehet csak szeretek kemény dolgokon ülni. Na basszus ez elég félreérthető gondolat lett.
-Rendben hozom.-ezzel fel is pattantam és megindultam a konyhába. Nem volt messze szóval nem kellett sokat sétálnom, emiatt is szerettem ezt a házat. Minden helység közel volt a nappalihoz, így nem kellett sokat rohangászni. Kinyitottam a konyhában a szekrényt, ahol a poharakat tartjuk és egy kicsit pipiskednem kellett, mert utoljára apu rakta el a poharakat. Ez azt jelentette, hogy az alsó polcon egy pohár sem, hanem minden a legtetején. Szerencsére apró termetemhez képest sikerült levennem egyet, amit megtöltöttem vízzel, majd visszamentem a nappaliba.
-Igen ők vannak. Pár éves már az a kép és ma ünneplik az évfordulójukat..-mondom, mikor Dylan mellé érek, de közben azért a fényképre is vetek egy pillantást. Az esküvőjük olyan volt, mint minden esküvő, csak anya ruhája tért el. Mindig is szeretett kitűnni a tömegből. Ezért is van most szőke, nagyon rövid haja, lila melírokkal.
-Jaj itt a víz, mielőtt elfelejtem.-nyújtom felé a poharat. Nem kell sokat nyúlnia egyikünknek sem, mert olyan közel voltam, hogyha lépek egy lépést előre belé ütközöm.

szószám: passz °° megjegyzés: -

Dylan & Amelia

A múltkor bevállt a gyógypuszis dolog, hiszen idáig jutottunk, hogy itt ülünk nálam, de azért a fenekét puszilgatni.... Elég furán nézne ki az biztos, bár senki nem látná... Na jó ilyet sosem fogok csinálni, még neki sem, mert elég...hát, hogy is mondjam. Nem tudom elmagyarázni, hogyan nézne ki, de mindenki el tudja képzelni.
-Ne értsd félre nem úgy értettem.-azt hiszem kissé félreértette szavaimat, pedig nem megbántani akartam, csak annyira hihetetlen nekem, hogy egy deszka ilyen sérülést tud okozni. Persze tudom veszélyes játék, de hát akkor is. Csak felborult és ennyi. -Isten ments attól!-nem tetszik, hogy ezzel viccelődik, mert szerintem ez túl komoly dolog ahhoz, hogy el lehessen viccelni. Bár lehrt csak a húgom miatt érint ez rosszul. Gyorsan elhesegetem ezeket a gondolatokat, vagyis próbálom, mert nem akarok most szomorú emlékekre gondolni.
Talán kicsit átvaltottam ápoló beteg viszonyra, mert nem mellé ültem le, vagy ilyenek. De én nem azért ültem oda, mer távolsáhot akartam tartani, csak azért, mert ott jobban szeretek ülni. Remélem nemgondolja, hovy tőle akarok távolabb lenni, mert az eszemben sincs, csak nekem túl puha a kanapé, ennyi az egész.
A pohár vizez hamar viszem neki, akkor is, hogyha meggyűlt a bajom a pohár leszedessel. A fene egye, hogy ilyen pici vagyok. Ha nagyobbra nőttem volna, könnyebb lenne az életem és nem nyújtózkodnék a nap 16 órájában.
Picit meglep, hogy mennyire kedvesen szól hozzám, meg az is, hogy nem csak a poharat fogja meg, hanem a kezemet is. Igazából nem tudok mit tenni, leülök mellé. Most már tényle hülyén venné ki magát, ha a karfára ülnék. Végig Dylant nézem miközben iszik és én magam jövök zavarba, hogy ennyire bámulom, pedig nem szokásom. Azt hiszem kissé vissza kéne fognom magam, vagy legalább is a tekintetem igen.
-Mindegy túléltem. Inkább én sajnálom, hogy neked estem.-itt nem a rossz értelemre gondolok, hanem arra, hogy lecsesztem. Most már szégyellem magam miatta. -Azt hiszem túl fogom élni.-tudtam, hogy valami mást is fog még mondani, főleg, hogy ott volt az a mosoly az arcán. -Ha a tanárúr úgy gondolja ez így fair, akkor nekem jó.-direkt hoztam fel ezt a tanár-diák dolgot, érdekel, hogy reagál rá.
Igazából semmi ellenvetésem nincs a duplázás ellen, mert az igazat megvallva, nagyon sokat gondoltam a csókjára. Rosszabb voltam, mint gy tini aki átélte élete legelső csókját és csak is arra tud gondolni. Öreg vagyok én már ehhez a sóvárgáshoz, de tegnap mégis ez volt. Tenyerébe hajtom a fejem, mikor megérzem arcomon és közelebb húzódom hozzá. Ekkor eszmélek csak rá, hogy a zenét ami egész nap szólt, bekapcsolva hagytam és kicsit hangosan elkezdett szólni a How ya doin'.
-Zavar? Mert ha igen kikapcsolhatom.-utaltam a zenére, ami a nappali egyik sarkában a hifiből szólt. Sosem értettem mire kell ez anyáméknak, mert én jobban elvagyok vele, mint ők.

szószám: passz °° megjegyzés: -

Dylan & Amelia

Hát a kamionos, meg a 66-os utas dolg nekem kissé sok volt azt hiszem. Nem szeretem ha valaki ilyen dolgokról beszél, bár egyszer nekem is voltak hasonló gondolataim. Persze más okokból, más körülmények között, de a végeredmény ugyanaz lett volna. Vagyis semmi. Mindenki rendben lenne, ígyis-úgyis. Viszont neki sosem hagynám, hogy a bolond feje után kifeküdjön az útra, nem akarok még valakit elveszíteni, aki fontos nekem. Igen Dylan fontos része lett az életemnek nagyon rövid idő alatt, ezért sem akarom már ilyen hamar elveszteni.
Furcsa, hogy ennyire komolyan kezdünk el beszélgetni, mikor kölcsönösen bocsánatot kérünk, de hamar rájövök, hogy ez csak átmeneti állapot. Talán pont ez fogott meg annyira benne, hogy bolondos egy srác, de azért komolyan is lehet vele beszélni, ha arról van szó. Igen furcsa párosítás ez egy emberben, de valakiben ez jól megfér és úgy tűnik Ő pont ilyen személy. Eleinte kicsit furcsán ülök mellette, de egy kis helyezkedés után felveszi a kanapé a hátsó felem formáját és máris sokkal kényelmesebb.
Láthatóan nem zavarta a tanár uras megszólalásom, aminek persze nagyon is örültem, mert nekem tetszik ez így. Akkor is, hogyha tanár-diák viszony nem elfogadott, plusz akkor sokkal idősebbnek lehet gondolni, de mi kettrn tudjuk, mi és, hogy van.
-Rendben lenyugszom.-motyogtam halkan, lehajtott fejjel. Tudom, hogy ezt most vegyem úgy, hogy rám lett szólva, de a puszija megmosolyogtatott. Igen képes vagyok néha túlpörögni, főleg, hogyha zavarban vagyok. Akár egy kicsit is. Az meg csak még inkább előhozza a pírt ag arcomon, ahogy hozzám ér. Az egész testemen libabőr keletkezik, ahogy keze az arcomról lecsúszik. Kérdő pillantására, csak egy aprót bólintok, miközben közeledek felé én is.
Amint ajkai közé kerül ajkaim, képtelen vagyok gondolkozni, elvesztem a fejem. Annyira jó érzés az egész vele, hogy képtelen vagyok gondolkozni, vagy valami. Mintha leblokkolna az agyam és csak élvezné ajkai puha érintését. Halványan érzékelem a zene változàst, tudom, hogy ez most elég jól passzol ide, emiatt sem aggódom tovább. Inkább engedek a kísértésnek és kezeim nyaka köré fonom. Egyik kezemmel a hajába túrok, majd a másikat levezetem mellkasára, ahol még kisebbnek tűnik, mint amilyen. Annyira utálom, hogy mindenki nagyobb nálam, mert így én egy kis semmirekellőnek érzem magam, hiszen simán elveszek egy csapat emberben. Bár ez nem teljesen igaz, mert ha kell simán arrébb lökök bárkit.

szószám: passz °° megjegyzés: -

Dylan & Amelia

Már el is felejtettem, hogy késett, már nem érdekelt, hogy ebből volt egy kis vita, már nem haragszom rá. Minden elfelejtődött, ami az egész nap történt, már tényleg nem érdekelt. Csak újra olyan boldog akartam lenni, mint tegnap, megint olyan jól akartam érezni magamat, és tudom, hogy Dylanel megint olyan jól leszek. Mondjuk ez alap, hiszen tegnap vele voltam.
Azért mindenről nem feledkeztem meg, mert a lábára még mindig figyeltem. Akárhogyan is varázsolt el, a lába még mindig egy fájó, de nagyon fontos tényező neki, amire most vigyázni kell. Az ápolósdit persze már elfelejthetem, de azt hiszem ezzel nincs is semmi probléma, mert így talán el lehet vonni a figyelmét a lábáról. Nem akarom, hogy azon járjun egyikünk feje is, így inkább összpontosítani próbálok.
Na ennek mondjuk nem lett olyan jó eredménye, hiszen zavarodottan kezdtem viselkedni, amivel eddig sokakat elijesztettem, de azért remélem ez nála nem fog bekövetkezni. Már csak az kéne, hogy elijesszem magamtól, amikor ennyire megmozgatja a fanzáziámat.
Tudom, hogy nem kérdezte csinálhatja-e amit szeretne, de neki nemmis kell, bármit tehet, ha nem tetszik legfeljebb rászólok. Bár erre nem hiszem, hogy sor fog kerülni, mert már elvesztem csókjában. Képtelen vagyok akár egy pillanatra is elszakadni most tőle, mert annyira jó érezni puha ajkait. Nem is tudom mire emlékeztetnek ajkai, bár szerintem annyira puha volt, mint a vattacukor. Atyám, de rég nem ettem már olyat. 
Ujjaim a hajába szántottak csók közben és bevallom, sokkal jobb haja volt, mint nekem. Bár lehet, hohlgy ez pont így jó, mert így legalább sokat piszkálgathatom. Ujjaim közé fogom tincseit, csak egy picit húzom meg, nem direkt, de mégis megtörténik. Remélem nem fogja leszedni a fejem miatta, legfeljebb bocsánatot kérek tőle.
Picit meglepett, hogy kezem után kapott, mikor levezettem mellkasára, de nem akartam rosszat.
Nem akartam lejjebb vinni a kezem, vagy ilyenek, szóval ettől nem kell félnie. Apró köröket rajzoltam mellkasára, ajkaimat, pedig elvettem ajkairól és megpusziltam. Nem azért, mert rossz lett volna a csók, csak, mert már zsibbadtak az ajkaim, szóval két pillanat után vissza is tértem mámorító csókjához.

szószám: passz °° megjegyzés: hát ez most elég szar lett 

Dylan & Amelia

A tegnapi nap jól sikerült, minden apró kis hibájával együtt. Tökéletes sosem lehet semmi, mert az már nem lenne igaz, hiszen ami túl tökéletes az rosszul szokott elsülni. Persze most nem azt mondom, hogy sosem lehet semmi olyan, csak azt mondom, hogy a legtőbb dolog nem jó ha tökéletes. Volt már olyan pasim, akivel minden flottul ment, de aztán a varázs elmúlt. Hogy melyikünk részéről múlt el hamarabb azt nem tudom, de azt tudom, hogy én rosszul jártam.
Ezért is félek egy kicsit most ettől az egésztől ami köztünk van Dylanel, akármi is az. Nagyon fontos személy lett az életemben és most bármit megtennél érte, hogy jól érezze magát. Oh, hogy ez milyen elcsépelten hangzik, akár még gondolatban is, de, hogyha kimondanám tuti kinevetne. Vagy nem tudom. Talán nem nézne annyira idiótának, mint amilyennek én érzem magam. Majd egyszer kimondom ezeket a dolgokat és meglátjuk mi lesz.
Furcsa, hogy megállítja a kezemet és ezzel nagyon meg is lep, de nem tulajdonítok neki nagy jelentőséhet. Inkább hagyom, hogy az legyen amit Ő szeretne, mert szeretnék neki örömet okozni. Uh ez is nagyon elcsépelten hangzik. Szerintem még egy ideig jobb lesz, hogyha ajkain tartom az enyémeket, mert akkor ki fogom mondani ezeket. Nem szeretném ezt ilyen hamar elmondani, nem tudom milyen hatást keltene benne, így inkább csak ajkait kényeztetem. 
-Á nem vagyok az...-mondtam elpirulva, mikor a mellkasára hajtottam a fejem a nógatásra. Egyik kezem átvetem a derekén, úgy bújok közelebb hozzá. Annyira jó még csak itt így üldögélni is, hogy az elmondhatatlan. Azt hiszem totál oda vagyok ezért a srácért és talán hasonló hatást váltok ki belőle, hiszen szíve oly hevesen ver, mint az enyém. Oké lehet, hogy az én szívem alapjáraton is heves, de nem ennyire. Ezt a hatást Ő keltette bennem.
-Amúgy van B terved? Csak mert ugye deszkázni nem tudunk elmenni...-most nem tudom, hogy B tervnek szánta-e azt, hogy a csók leckéket vegyük, bár nála még ez is lehet, de mondjuk nem zavarna. Csak kissé nehéz lesz, majd megmagyarázni anyámnak másnap, hogy mitől van annyira megdagadva a szám.

szószám: passz °° megjegyzés: -