Park

Tárgy: Re: Park Hétf. Jún. 17, 2013 7:27 am

Időnként úgy érzem, elszalad velem a ló, ahogy ugratom, és ő is szóvá teszi, hogy bizony kijárna nekem némi fenyítés. Ez a téma már jobban érdekel, visszakérdezek, hogy ő milyen módszereket alkalmaz.
-Elfeneklés? Nyakon verés?- Hűha! Ennél a lánynál sosem lehet tudni, milyen irányból jön a támadás! Vigyorgom azon, ahogy beszél, ahogy magyarázkodik, ahogy gesztikulál. Nagyon édes. Nem is emlékeztem rá, milyen ennivaló. Teljesen odavagyok. Megint évődöm vele, egyszerűen jól esik nevettetni, húzni. Kicsit grimaszol, pedig már húznám be a nyakam, hogy odavág. De ne csodálkozzon, hogy a csókórákat részesítem előnyben, nekem az jobban tetszik. A deszkázás meg viccesebb, de az ráér.
Elindulunk, és én kicsit rá támaszkodom, akarva-akaratlanul is. Nem panaszkodik, sőt inkább szótlanságba burkolózik, de nem róvom fel neki. Én is szótlan vagyok. Csak engedem, hogy vezessen, mert fogalmam sincs merre lakik. Az útvonalat meg úgy rögzítem a memóriámba, mintha az életem múlna rajta. Nagyon sokszor fogom még bejárni ezt az utat, így képzelem. Kell, hogy álmomban is odataláljak.
Bemegyünk egy kapu alá, ő feláll egy lépcsőfokra, én meg leteszem a deszkát, hogy mindkét kezem használni tudjam, amikor elbúcsúzom tőle.
-Szóval ilyen huncut vagy- vágok neki vissza- Akkor meg ne sértődj, ha holnap vele megyek fagyizni!- hozzá dörgölöm az orrom, beszívom azt a jellegzetes Lia-illatot, aztán megölelem. Mindkét kezemmel fogom át a derekát, jobb tenyerem a hátára tapasztom. Tetszik, hogy most szinte egy vonalban van a fejünk, nem kell akkorát hajolnom, és neki sem kell gebeszkednie, hogy elérjen. Karjait a nyakam köré fonja, és én megint csókolózni kezdek vele. Szeretném, ha sosem lenne vége, mégis búcsúzkodom. Kérdésemre nem ad konkrét választ, és ez kizökkent egy kicsit.
- Akkor négy körül érted jövök, jó úgy? - Én szeretem a konkrét dolgokat. És ha majd megismer, tudni fogja, hogy szeretem a pontosságot. Ha azt mondom, négyre jövök, akkor négyre ott is leszek. És nem kedvelem, ha megváratnak, mert én sem várakoztatok senkit. Persze, nem rohanok ajtóstól a házba. Hagyok magunknak időt, hogy egymás rigolyáit megismerjük. Ha olyan lány lenne, aki sokat várat magára, majd formálok rajta egy kicsit. Ha fontos leszek neki, úgyis megteszi...
Váltunk még néhány csókot, hosszabbat, rövidebbet, aztán elbúcsúzunk. Utoljára még a fenekére paskolok, úgy mondom neki:
- Vigyázz magadra! Holnap látlak!- aztán megvárom, míg bemegy azon az ajtón. Érdekes, hogy a szomszédhoz is kulcsa van...Már amikor hazafelé tartok jut eszembe, hogy a telefonszámát nem kértem el. nem baj, nyugtatom magam, holnap majd számot cserélünk. Addig csak kibírom valahogy...
És hazabotorkálok. Kihasználva a lejtőket, amikor felállok a deszkára, kissé sántikálva megyek haza. A lábujjaim még mindig nagyon érzékenyek, és mintha nem akarnának megfelelően mozogni. De amíg cipőben van a lábam, nem érzem, hogy nagy gáz lenne...

//Köszönöm az eddigi játékot. Folytatást megbeszéljük, jó? Smile

//

Posts : 105 Join date : 2013. Jun. 07. Play by : cher lloyd

Dylan & Amelia

-Tudod az elfenekelés nem mindig rossz... A nyakon verést csak akkor kapják, ha már ki vagyok tőlük teljes mértékben.-mondam csendesen és ez igaz is volt. Csak akkor rakom az utolsó módszerrel helyre a pasikat, hogyha velem szemben szemetek. És itt nem arra gondolok, hogy ugrattnak, húzzák az agyamat, mert ezt én is csinálom. Hanem arra, hogy beszólnak, vagy meg akarják mondani, mit és, hogy csináljak. Nem szeretem, ha beszabályoznak, szeretem a magam útján-módján megoldani a dolgokat. Persze vannak kivételek akiktől elfogadom, de csak is azért mert tudom, hogy csak nekem akarnak jót.
Nem zavar, hogy rám támaszkodik, meg ilyenek, mert örülök, hogy segíthetek neki. Tényleg hibásnak érzem magam a lába miatt, mégha közvetlenül nem is én okoztam. Nem panaszkodtam, hogy nehéz lenne, még ha igaz is, mer nem vagyok egy panaszkodós típus. Inkább az a csendben szenvedő fajta vagyok, aki magába fojtja a bajait, mert szörnyű dolognak tartom ha valaki sajnáltatja magát. Bár van amikor megértem, az embereket.
-Én huncut? Sosem voltam az.-mondtam mosolyogva közben nagyon ráztam a fejemet. -Nem menne el veled. Már vén róka szegény, nem hiszem, hogy tetszene neki a társaságod. Bár ki tudja... Lehet vannak pedofil hajlamai.-mondtam száj húzva, de ezzel csak egy mosolyt akartam elrejtenj. Nagyon tetszett, hogy így tudunk bolodozni, teljesen elcsavarta a fejemet a bolond dolgaival és nem tudok ez ellen mit tenni. Most is csak ölelem és csókolom, mert másra képtelen vagyok, annyira jó az egész vele. Olyan rossz, hogy búcsúzkodunk, szeretném ha ez tovább tartana, de tusom, hogy vége kell, hogy szakadjon.
-Tökéletes lesz!-mondtam egy hatalmas mosollyal. Istenkém akkor minimum fél háromkor el kell kezdenem készülődni. Nem szeretek késni soha és ha valamerre késésben vagyok, rohanni kezdek, hogy megérkezek időben. Emiatt is készülődöm minimum 1 órán keresztül. Sokak szerint ez egy nagyon jó szokásom a sok rossz mellett, de szerintem ez rossz. Mindig mindenhova elsőnek érkezem, ami elég szar tud lenni.
Pár csók után mindketten úgy érezzük, hogy most már képesek vagyunk elszakadni egymástól, bár én még nagyon szívesen maradtam volna, főleg, hogy száradni kezdett a fenekem. Megugrottam, mikor megpaskolta a hátsófelem és a meglepetéstől egy elfojtott sikoly is kiszakadt ajkaim közül.
-Vigyáznék magamra ha menne. Viszont te is vigyázz magadra, főle a lábadra. Akkor holnap.-ezután előszedtem a kulcsaimat, kinyitottam az ajtót, majd egy utolsó intettem Dylanek. Egy levakarhatatlan mosollyal léptem be a házba és dőltem neki az ajtónak. Anyám persze egyből megtalált kiabálni kezdett, hogy, hogyan képzeltem azt, hogy egyszer csak lelépek, majd ilyenkor jövök haza és ilyen mocskosan. De nem érdekelt, csak mosolyogva elvonultam a szobámba, kivételesen nem becsapva magam mögött az ajtót.
szószám: passz °° megjegyzés: köszönöm a játékot! rendben(:

» Park
» Park