Második randi, avagy a strandon

Dylan & Amelia

Szemeimet alig bírtam nyitva tartani, miután Dylan elment, így fel is mentem a szobámba és bedőltem az ágyba. Már majdnem el is aludtam, mikor rájöttem, hogy még nem szabadna, mert át kell öltöznöm, meg lefürödnöm, meg ilyenek, szóval gyorsan fel is pattantam az ágyból, amire vissza is ültem, mert csillagokat láttam és szédültem. Azt hiszem túl gyorsan álltam fel az volt a baj, de most nem tudok mit tenni, így jött össze.
A telefonom pittyegésére figyeltem fel, ami azt jelentette, hogy üzenetem jött. Eleinte nem tudtam, hogy ki az, mert nem szokásom ilyen későn üzenetet kapni, ilyenkor hívni sem szoktak, mert minden ismerősöm alszik, vagy nem is akarom tudni, hogy mit csinál. Na mindegy, megfogtam a telefonom, kioldottam a képernyőzárt, majd megnéztem, hogy kinek is jutottam eszébe ilyenkor. Megmosolyogtam az üzenetet, hiszen Dylan küldte, hogy jól van és hazaért. Örültem, hogy írt, mert szerintem elalvás előtt aggódtam volna egy sort, majd idegesen aludtam volna el, ami rémálmokat idéz elő nálam, legtöbbször babákkal, vagy kígyókkal. De ez így elmarad, szóval nyugodt szívvel mentem el fürödni.
A kádat tele engedtem vízzel, mert így sokkal könnyebb volt nem felébrednem. Mikor a kádban voltam hanyatt dőltem és lehunytam szemeimet, ami miatt majdnem elaludtam, de a telefonom megint pittyegett. Azt hiszem le kell cserélnem róla ezt a jelzést, mert nagyon idegesítő, mert mindig azt hiszem, hogy valami hülye videojáték adja ki a hangot. Gyorsan kimásztam a jó meleg vízből, törölközőt tekertem magam köré, leengedtem a vizet, majd visszamentem a szobámba.
Megmosolyogtatott, hogy megint Dylan írt és gyorsan vissza is írtam neki: "Benne vagyok. Mikor?" majd a telefont a párnámra dobtam és felvettem a pizsim, ami egy nagyon nagy pólóból, francia bugyiból és egy rövidnadrágból állt.

szószám: passz °° megjegyzés: ráért volna, tudok várni

Dylan & Amelia

Igazából hulla fáradt voltam miután Dylan elment és magamra hagyott, de valamiért ne tudtam elaludni. Vagy csak a mai események hatása volt, vagy csak béna vagyok az elalvásban, nem tudom, de az biztos, hogy egy ideig nem fog ez menni. Mondjuk előtte el kell mennem tisztálkodni is, de a zuhanytól mindig felébredek. Gondolkodásom az idióta pittyegés zavarja meg, de nem baj örülök neki, mert Dylan írt, hogy minden oké vele. Örülök, hogy tudatta velem ezt, de remélem tudja, hogy ez nem muszáj neki, mert én nem olyan csaj vagyok, aki mindig, minden pillanatban tudni akar a másik hollétérő, még ha csak vécén is van. Fuj nem akarom én azt tudni. tényleg nem bírom ezeket a csajokat, akik folyton ezt csinálják és, ha kiderül, hogy a pasijuk beszél egy másik csajjal, már biztos benne, hogy a pasija megcsalja és bosszút akar állni a pasin is, meg a r*bancon is. És, hogy én honnan vagyok ilyen tapasztalt ebben, hogyha nem ilyen vagyok? Hát mert a legtöbb barátnőm ilyen volt. Szörnyen idegesítőek voltak, főleg mikor engem is belerángattak a féltékenykedési és bosszúállói hadjáratukba. Jobb szeretem a békességet ezen a téren.
A zuhany helyett a kád nyert, mert attól nem ébredek fel, hanem még inkább elálmosodom. amint benne ültem a forróság, csak még jobban átjárta a testemet, mivel nagyon magas hőfokú vízben szoktam fürdeni és mindig megégetem magam egy picit. De, hogy akkor miért nem fürdök másmilyen vízben? Mert ezt szeretem. Szeretem a gőzt, ahogy ellazít a meleg víz és teljesen kizárok mindent a tudatomból. Persze egy idő után megfájdul a fejem a nagy forróságból és mindig attól félek, hogy mikor a csap felett lévő tükörbe nézek, a párába lesz írva valami. Vagy mikor letörlöm a párát mögöttem lesz valaki. Most ettől pont nincs időm félni, mert hát a telefonom pittyeg én meg nagyon gyorsan jutok ki a fürdőbe érte. Gyorsan írok vissza neki, ami talán azért van, mert már elég nagy rutinom van a telefonról üzenetírásban. "Jó rendben, várlak." Ennyit írtam vissza nem ragoztam túl.
Már vagy ezer éve nem voltam strandon, mert egyik nyáron se jött össze, mert a szüleim nem engedtek egyedül, vagy én nem akartam menni, amikor lehetőség volt rá, így nagyon régóta ne jutottam ki oda. Régen nem is szerettem az ilyen helyeket, ahol fürdőruhában kellett flangálni, mert mindig is utáltam az alakom, túl soványnak és picinek tartottam magam, amiatt nem is szeretek fürdőruhában sem mutatkozni. Ez a gondolkodás módom még mindig meg van, de most már elmegyek ilyen helyekre, csak próbálom nem nagyon mutogatni magam.
Gyorsa átöltöztem pizsamába, majd lementem a nappaliba, hogy nézzek még valami filmet mielőtt elalszom és, hát ennek az lett a vége, hogy el is aludtam a nappaliban a kanapén összehúzódva, feküdve és nem zavart, hogy a tévében épp sikongat egy nő, olyan mélyen elaludtam. Reggel arra keltem, hogy anyámék hazajöttek az évfordulóról és kiabálnak velem, hogy miért hagytam egész éjjel menni a tévét és miért nem a szobámban aludtam. Jó kis reggeli ébresztő volt, de legalább éber lettem.

szószám: 492 °° megjegyzés: ennyi szó a semmiről....

Dylan & Amelia

Miután megbeszéltük sms-ben, hogy másnap hova megyünk, én átöltöztem és lecaplattam a nappaliba, hogy nézzek valami filmet. Igazából semmi konkrét nem volt, csak az volt a lényeg hogy elálmosodjak rajta, mert valamitől felkeltem. Nem hinném, hogy ez a fürdés lett volna, vagy ilyenek, mert a meleg víz csak még jobban elálmosított, de aztán felébredtem. Na mindegy a lényeg, hogy egyszer csak elnyomott az álom még lent a nappaliban.
Reggel elég későn keltem ráadásul arra, hogy a szüleim, vagyis inkább csak anyám kiabál velem, hogy miért nem fent aludtam a szobámban és miért hagytam egész éjjel menni a tévét. Persze nem az érdekli, hogy elaludtam-e a nyakam, vagy bármi más, az anyagi dolog. Istenem, hogyha régen is ennyire anyagias lett volna, nem lennék én és a húgom se lett volna. Nem értem pontosan mi változtatta meg őket annyira, mert az nem a húgom halála volt, mert előtte is ilyen volt, de ötletem sincs, hogy miért és el se mondta nekem soha, mondjuk nem is kérdeztem, de mindegy.
amikor az órámra pillantottam olyan 10 körül járt, ami azt jelentette, hogy kényelmes a kanapé, mert a saját ágyamban nem alszom eddig soha. Mikor iskola van, akkor is 2 órával előbb felkelek, mint kéne, mert egy óra míg összekészülök, de hogy mit csinálok a maradék eggyel az kész titok, amit senkinek soha nem fogok elmondani. Hogy miért azt nem tudom, de ha már nagyjából nyitott könyv vagyok, hadd legyen egy apró kis titkom is.
Mikor a késői reggelim közben közöltem anyuval a mai tervet, majdnem félrenyelt, apu meg elég mérgesen nézett. Na ez is jól kezdődik. Egész reggeli közben vitatkoztak és ami a legjobban, hogy anyám mellettem állt és nem ellenem volt. Apró mosolyt csalt az arcomra ez a kis gesztus, de nem nagyon akartam elvigyorodni. Anyám persze egyből felzavart a szobámba, hogy szedjem össze magam, míg Ő listát ír, hogy mit vigyek magammal. Uram isten! Ha Ő listát ír az faltó, falig ér és a fele cucc felesleges, legalább is szerintem. Persze a végén mindig kiderül, hogy ez, vagy az kellett volna. Eleinte anyám erősködött, hogy vegyem fel a fürdőruhámat a ruha alá, mert akkor nem kell öltözködnöm, de én nem akartam, mert semmi kedvem nem volt szoknyát felvenni, de aztán sikerült meggyőznie. Tényleg sokkal egyszerűbb úgy. A fürdőruhám és pánt nélküli felsőből állt és egy kötős alsóból és az egész fekete volt, piros pöttyökkel. Valahogy most annyira odavagyok a pöttyökért. A ruha amit felvettem szintén pánt nélküli volt és még ez is fekete volt. Ez volt az egyetlen lenge ruhám, ha megsülök benne az sem érdekel.
Anyám addig bepakolt egy kis táskába, ami meglepett, mert azt hittem több cuccot rak el. Az egész táska körülbelül akkora volt, mint egy A4-es lap, de mindegy nem tettem szóvá. Ahogy belenéztem volt ott naptej, önbarnító, bár ezt sose használnám, akkor fejfájás csillapító, az egyik zsebben hajgumi, pénz, már a telefonom is benne volt, irataim, szóval minden. Anyám aztán tényleg felkészült, minden eshetőségre, mert még esernyő is volt a táskában. Még szóvá akarom tenni az esernyőt, de ekkor csengetnek és ott hagytam anyámat a szobámba, de a táskát vittem magammal. Amint ajtót nyitok Dylant pillantom meg, ami nem ér meglepetésül, majd odahajolok hozzá egy csókra, de nem sokáig tart, mert érzem, hogy valaki, vagy valakik tekintete égeti a hátamat.
-Szia, indulunk?-kérdezem, mert már egyre jobban el akarok tűnni innen, mielőtt apám elfelejti az egyezségünket és mégis idejön beszélgetni hozzánk. Megbeszéltem vele, hogyha akarom, majd beszélgethetnek és majd én oldom meg a körülményeket is, de az nem most van. Még egy kicsit ideges, hiszen csak reggel tudta meg az egészet.

szószám: 588 °° megjegyzés: mi bajod a megjegyzéseimmel?! és bocsi a szófosásért

Dylan & Amelia

Anyám még a szobában volt, apám meg a konyhában, amikor én már az ajtónál voltam, mert pár pillanattal korábban csengettek. Amikor kinyitom az ajtót Dylan kicsit megnéz és megkér, hogy forduljak körbe, amit én boldogan teljesítek. Mikor csókra hajolok hozzá a fenekemre mért ütéstől a csókba sóhajtok, de gyorsan kontrollálom magam és apró kis hangjaimat, hiszen apám a hátam mögött mindent árgus szemmel figyel. Persze ez idő alatt már anyám is lent volt, így már 4 szem szegeződött ránk, amit én elég frusztrálónak éreztem.
-Azért a szüleim előtt óvatosan ezekkel a mozdulatokkal.-utaltam arra, hogy a fenekemre csapott, de nem is ragoztam tovább. Mikor megfogja a kezem, még intek anyáméknak és még kiabálok egy "majd jövök"-öt és megyek Dylan után, mert egy picit húz is azzal, hogy a kezem fogja, de ez egy pillanatig sem zavar. Egy ideig csendben megyünk, de nem tart sokáig, mert Dylan megtöri szerencsére. Nem a kedvencem a csend, persze vannak olyan pillanatok, amikor az kell, de ez nem hiszem, hogy olyan lenne.
-Elég furán aludtam az éjjel, mert a kanapén ért el az álom manó, de amúgy jó volt. És eddig nem volt semmi különös a napomba, csak anyám kiállt mellettem, különben most jönne velünk apu is.-végig gondolva, nem lett volna jó, ha apu is velünk tart, mert akkor semmit nem csinálhatnánk. Szerintem még azt sem hagyná, hogy fürdőruhában flangáljak egy strandon, ha meg mégis minden pasit leütne aki rám néz. Basszus erre nem is gondoltam. Utálom, ha megbámulnak ismeretlenek. -Na és te, hogy aludtál és milyen volt eddig a napod?-érdekel a válasza és mosolyogva nézek fel rá. Hát igen sokkal magasabb, mint én, így elég viccesen nézhetünk ki.

szószám:passz °° megjegyzés: nagyon rövid lett és elég rossz....ezer bocsánat

Dylan & Amelia

Szívesen bemutattam volna Dylant a szüleimnek, mert apám úgy csak jobban biztonságban érzett volna vele, de most nem volt jó a pillanat. Mivel ma reggel tudta meg ezt az egészet, tuti, hogy feltett volna olyan kínos kérdéseket, mint ami benne volt az apja lányában is. "Mit akarsz a lányomtól?" Uram isten, meg is halnék, ha erre rákérdezne, de szerintem nem csak nekem lenne cikis az egész, szóval mindketten, vagyis inkább mindannyian jobban járunk így.
Mosolyogva a kezét fogva megyek mellette és meglep, hogy már nem sántít annyira, de persze örülök neki, mert még mindig úgy érzem, hogy hibás vagyok abban, hogy megsérült a lába. Lehet, hogy nem vagyok teljesen ok, maximum közvetve, de akkor is, nyomja a lelkemet.
-Mert nem vettem észre, hogy elálmosodtam. Még emlékszem, hogy épp valamit nőt akartak megölni és kergették, de aztán csak annyi van meg, hogy anyám kiabál.-megesik velem az ilyen, hogy nem veszem észre, hogy elálmosodtam, és akkor elnyomott nyakkal ébredek. Emiatt az egész napom el szokott romlani, mert ha fáj a nyakam az nem jó, de most próbálok nem rá figyelni, van annál jobb dolgom is.
-Hát mikor meséltem neki, reggelinél, hogy hova jövök, persze apum megkérdezte kivel és, hát nem hazudhatok neki, kissé felhúzta magát meg minden. Mondta, hogy nem enged el veled, hogy akkor Ő is jön, de anyu lecsitította, meg észérvekkel jött, mint ahogy az egy volt ügyvédtől várható és körülbelül ennyi volt.-nem nagy dolog, hogy kiállt mellettem, persze jól esett meg minden, de nála csak most először láttam, hogy valami érdekli ami velem kapcsolatos. Lehet mikor haza megyek, megint kiabálni fog, de most nem tudok mit tenni, csak tűrni.
Kuncogtam egy kicsit, mikor elkezdte mesélni, hogy mit csinált otthon, mert olyan viccesen hatott, ahogy mondta. Nem is értem, hogy jutott ez eszébe, de tetszett és máris jobb volt a kedvem és elfelejtődött a nyakam.
-Ezen még nem gondolkoztam el, de hiszek neked.-hogy a Rómeó és Júlia milyen lenne ebben a korszakban, nem tudom, de biztos jobb lenne, mint úgy, ahogy akkoriban volt de nem tudom, mert ezen tényleg nem gondolkoztam még el. Szerintem manapság nincs is olyan nagy szerelem, bár néha ledöbbenek, mikor mondják, hogy egy 80 éves házaspár, már 60 éve együtt van. Ez olyan jól hangzik, de tudom, hogy az ilyen szerelem ritka, mint a fehér olló, ezért sem vágyom rá.

szószám: 379 °° megjegyzés: inkább nem mondok semmit

Dylan & Amelia

Nagy szerencsémre apám tartotta az egyezséget, miszerint nem jön oda hozzánk, nem szól be, nem tesz megjegyzést, így simán el tudtunk indulni, aminek tényleg nagyon örültem. anyámmal nem kellett alkut kötnöm, mert Ő tudta azért, hogy mit csinálhat és mit nem, mert Ő is volt annyi idő, mint én és őt is vitték randira, amibe talán az anyja beleszólt és tudta milyen cikis lenne nekem. Azt hiszem ezért is szokott megérteni jobban, de akkor is bunkóbb, mint amilyennek kéne lennie, mondjuk talán a saját tapasztalatai miatt. De én bőven nem olyan vagyok, mint Ő, mert Ő ennyi idősen már drogozott is, meg cigizett is. Na, jó cigizni én is cigiztem, de már egy éve semmi, sikeresen leszoktam róla és meg se kívántam. Viszont anyám még mindig szívja azt a szemetet, emiatt is volt nehéz leszokni, de megtettem és kicsit jobbnak érzem magam nála emiatt.
-Nem vagyok én hidegvérű, mert akkor folyton fáznék.-persze tudom, hogy nem így értette, de nekem erről mindig ez jut eszembe. És ha így nézzük én melegvérű vagyok, mert folyton melegem van, még akkor is, mikor más megfagy. -De van együttérzésem, csak nem az ismeretlenek felé, meg nem akkor mikor az álom manó sertepertél körülöttem.-mondtam mosolyogva, majd mikor nevetni kezdett nem bírtam ki én is nevettem egy picit. Nem tudom, hogy csinálja, de még a nyakfájós időszakomban is megnevetett, ami eddig talán csak két embernek sikerült. A legjobb barátnőmnek és a volt pasimnak. Vicces egy srác, főleg, mikor női ruhákban rohangál, de mondjuk ez nála megszokott mióta kiderült, hogy meleg. Elég durva, hogy egy meleg sráccal jártam, de akkor még egyikünk sem tudta ezt az apró, de mégis nagyon fontos tényt. Most már teljesen mindegy az egész, bár fura érzés volt, hogy egy pasi miatt dobott, de én nem ítélem el az ilyeneket. Ha neki ez tetszik akkor legyen, a lényeg, hogy boldog legyen.
Megnevettet, ahogy elmeséli a tegnapot, amíg nem találkoztunk, de szerintem az mér egy alap dolog, hogy mellette nevetek. Talán ha a szüleim ezt látnák, akkor nyugodtabbak lennének, mert manapság nehéz engem ennyire jóízűen nevetni látni, mert valami fenntartásom mindig van. Vagy csak nem olyan a kedvem még, ha valami vicces is. Mondjuk nekem sosem volt humorom és még gázul is nevetek, szóval nem sok okom van erre. De addig jó, míg nem röfögök nevetés közben, mint a barátnőm, mert azon én sírva szoktam nevetni. Olyan mint egy malac ami a sárban fetreng és röfög. Mert igen, nevetés közben forgolódik, vergődik, nem csak röfög.
Amikor a strandhoz közeledünk az árusok bódéját nézem és rájövök, hogy rég ettem, de nem vagyok éhes, ami azért kicsit fura, mert én mindig is sokat ettem, bár az utóbbi hetekben ez nem nagyon volt így.
-Nem ebédeltem, viszont olyan 1 órája ha ettem, szóval nem igazán vagyok éhes. Bár vattacukrot most szívesen ennék.-gondolkozom el egy pillanatra, majd Dylanre nézek. -Na és te nem vagy éhes?-ha az akkor remélem enni is fog, mert nem akarom, hogy éhezzen.

szószám: 483 °° megjegyzés: elég ramaty lett, de nézd el, fáj a fejem

Dylan & Amelia

Nőből vagyok, szokásom félreérteni a dolgokat, ahogy minden nő teszi, de én azért mértékkel csinálom, ha jól emlékszem. Egyáltalán lehet az ilyet mértékkel tenni, vagy sem? Lehet, sőt biztos, hogy sokszor félreértek, félreértelmezek dolgokat, de azt hiszem ez tényleg sok mindenkivel megesik és itt nem csak a nőkre gondolod, hanem a pasikra is. Na tessék, már megint filozofálok egy ilyen kis semmiségen. Nem is igazán értem magamat, hogy ebben mi a jó nekem mert egy idő után csak felidegesítem magamat és olyankor morcosabb vagyok, mint általában. Azt hiszem ez most senkinek se jönne jól, szóval inkább kikapcsolom az agyam, vagy legalább nem filozofálok és akadok fent minden dolgon, mint, ahogy most is teszem.
Már majdnem a strandon voltunk, mikor megkérdezte, hogy éhes vagyok-e. Nem voltam az, mostanában nem nagyon van étvágyam és, amúgy is nemrég ettem, szóval megmaradtam a vattacukornál.
-Honnan tudtad?-nézek rá tágra nyílt szemekkel, mikor kitalálja, hogy mi a kedvencem vattacukorból. Ennyire könnyen kiismerhető lennék?
Megkapom a vattacukromat, Dylan pedig a hamburgerét és megyünk tovább. Nyáron valahogy sosem tudok rendesen enni, olyankor mindig elmegy az étvágyam, de nem baj, mert így legalább leadom a téli plusz kilókat, ami igazából olyan 3 kiló, de nem baj. az epres vattacukrom majszolva jövök rá, hogy ezer éve nem ettem ilyet és, hogy mindig ragacsos leszek tőle, de mindegy is, mert úgyis lemosom majd valahol, de nem egyszer nyúltam mér bele így a szemembe, vagy a hajamba és az egész hajam tiszta ragacs lett tőle egy idő után. Mondjuk ez engem sosem zavart, mert oda vagyok ezért az édességért, pedig mostanában nem vagyok édesszájú. A csokit megeszem, meg a vattacukrot és ennyi, most inkább a sós dolgokért vagyok oda, de ezt nem kell félreérteni.
A strand előtt most nincs nagy sor ami meglep, hiszen jó idő van és ilyenkor szokott mindenki becsődülni egyszerre, nem törődve semmivel.
-Inkább az árnyékba, nem akarom, hogy napszúrást kapjunk.-oké nem ez volt a fő ok, inkább az, hogy ott annyira nem látnak a fürdőruhámba. Nincsenek önértékelési problémáim azt hiszen, de az is lehet, hogy van, hogyha ilyen dolgokat ennyire nem akarok. Nem szeretem ha néznek, valahogy nem érzem úgy jól magam a bőrömben és zavarba jövök. Mondjuk az első legtöbbször csak akkor van, ha idegenek néznek meg a második meg mindig. Pedig nem vagyok valami gátlásos.

szószám: 374 °° megjegyzés: nem mondok semmit, úgyis tudod a véleményem

Dylan & Amelia

Valóban meglep, hogy ennyire gyorsan és könnyen kitalálja, hogy milyen ízt is szeretek, csak nem tudom honnan tudja. Ezért is kérdezek rá, mert hajt a kíváncsiságom és képtelen vagyok megállni, hogy rákérdezzek, megint nem tudom tartani a számat. Amikor megtorpan nekem is meg kell állnom, hogyha nem akarom, hogy neki menjek, vagy elengedjem a kezét, de mivel egyiket sem szeretném, így inkább megállok tőle pár centire és nagy szemekkel nézek rá, hogy vajon mit szeretne. Hagyom, hogy keze arcomra, majd nyakamra csússzon, mert élvezem érintését, majd mosollyal az arcomon nyugtázom csókját. Ma még nem is volt rendes csókunk, csak az a kis valami ott az ajtónkban és azért hiányzott már ajkainak érintése. Az ajkamba harapok miután szétválunk és megadja kérdésemre a választ. Oh, hogy erre nem is gondoltam, a szájfényem elég árulkodó, de erre sosem gondoltam volna, hacsak nem mondja. De így, hogy mutatta sokkal jobban örültem a válaszának.
Vattacukor evés közben rápillantok Dylanre, aki már bőven megette a hamburgerét és felé nyújtom az édességem hátha kér. Furcsa, hogy mostanában egyre kevesebbet és egyre lassabban eszem. Régen mindig én voltam az első aki felállt az asztaltól és még a tányérom is üres volt, de mostanában képtelen vagyok enni. Az okét nem tudom, de én a nyárra tippelek, most már csak az a kérdés, hogy akkor tavaly miért nem volt ilyen.
Szerencsénkre hamar bejutunk a strandra és Dylan  rám hagyja a helyválasztást és én inkább árnyékos részt mondok. Nincs semmi bajom a nappal, szoktam napozni, hogyha olyan ismerősnél vagyunk akinek van medencéje, de idegenek előtt nem igazán szeretek még fürdőruhában sem lenni. Nem vagyok szégyenlős vagy ilyenek, csak utálom, ha megnéznek. Csak rábólintottam a helyre, mert nekem igazából jó volt és árnyék volt ott.
Figyelem, ahogy Dylan leterít valamit, majd, ahogy levetkőzik és az ajkamba harapok. Oké láttam tegnap is felső nélkül, de akkor nem volt ennyi időm megnézni őt, most viszont volt. Minden mozdulatánál láttam, ahogy izmai mozognak és azt hiszem kicsit sokáig néztem, mert arra lettem figyelmes, hogy hozzám szól.
-Hát, de kéne....kezdtem el a ruhám szélével játszani, mert nem sok kedvem volt megszabadulni tőle, de tudom, hogy egyszer úgyis le kell vennem és nem akarom, hogy Dylan gyerekesnek tartson. -Igen az van.-pár szóval fogok most minden kérdésére válaszolni? Basszus össze kell szednem magam, nem nyámnyiláskodni. Előbb utóbb úgy is meg kell válnom a ruhámtól, szóval hajrá. -Na, ne gonoszkodj. Nem kell becsuknod a szemed veled nincs baj.-istenem. muszáj összeszednem magam, szóval most fogom és leveszem a ruhámat. Csak kitudnám cipzározni hátul...
-Segítesz?-mutatok a hátamon a cipzárra és Dylannek háttal állok meg. Nem értem, hogy egy nyári ruhára minek cipzár, bár ez lehet, hogy csak a pántok pótlására van. Na mindegy nem erőltetem meg magamat a gondolkozással.

szószám: 443 °° megjegyzés: utálok asztaliról írni

Dylan & Amelia

A strandon az árnyékba pakolunk és ezt azzal indoklom, hogy nem akarom, hogy napszúrást kapjunk, pedig ez nem így van. Mondjuk elég elfogadható ok volt, hiszen oda pakoltunk le. Míg Dylan levetkőzött én figyeltem őt, meg is feledkezve arról, hogy át kéne öltöznöm, vagyis inkább csak le kéne venni a ruhámat. Kissé zavar, hogyha mások látnak fürdőruhában, mert...mert...istenem nem is tudom miért, de így van és ez ellen nem tudok tenni. Ekkor rájövök, hogy muszáj lesz levennem a ruhám, így elég jó ok volt arra, hogy nem vetkőztem még le, hogy cipzáros a ruhám és emiatt segítséget kértem Dylantől.
Ajkamba harapok, mikor fülembe suttog és félig lehunyom a szememet, mikor hozzám ér. Jó érzés, ahogy hozzám ér, de tudom, hogy nem szabad rossz dolgokra gondolnom, emberek között vagyunk. Emiatt is nyitom ki a szememet és próbálok nem puha kezeire gondolni.
Mikor kész lettem, megperdültem a tengelyem körül, Dylan felé fordultam, de a ruhámat még nem vettem le. Egy nagy puszit nyomtam a velem szemben álló srác arcára, majd meg is szólaltam, hiszen azt is meg kell tenni. -Köszönöm.-mosolyogtam rá, majd lassan elkezdtem lecsúsztatni a ruhát magamról, majd mikor földet ért kiléptem belőle. Gyorsan lehajoltam érte, majd összehajtogattam és beraktam a táskámba a többi cucc mellé.
-Igen az jó lenne.-mosolyogtam még mindig és el sem tudtam képzelni, hogy mennyit vagyok képes mosolyogni mellette. Nem is értem, hogy nem görcsöltek be még az arcizmaim, mikor ilyen levakarhatatlan mosoly van az arcomon egész nap. Lehet tennem kéne ez ellen, de inkább nem teszek, mert rég nem mosolyogtam annyit, mint amennyit az Ő közelében mosolygok.
-Persze segítek.-hatalmas mosoly terült el ajkaimon és úgy éreztem már fáj az arcom.
A vállaitól kezdve kezdtem el kenegetni Dylant, majd lassan haladtam egyre lejjebb, miközben végig a felsőtestét néztem, majd inkább a szemeit, mert így legalább nem gondolok rossz dolgokra. De sokáig nem tudtam oda nézni, mert a mellkasa sokkal jobban elvonta a figyelmemet, ahogy kezemet végig húztam ott. Mikor elől végeztem mögé álltam és a hátát is alaposan bekentem. Szerencsére itt nem volt akkora a kísértés, mint elől, így itt gyorsabban végeztem, majd megint megpusziltam.
-Készen is vagy-mosolyogtam rá és komolyan az, az érzésem most már, hogy ez a mosoly mindig az ajkaimon lesz, mikor vele vagyok.

szószám: 364°° megjegyzés: szerintem jobb ha nem írok semmit, mert nekem annyi

Dylan & Amelia

Teszem amit Dylan kér és megfogom hajamat, kicsit tekerek rajta, hogy minden tincsem össze tudjam szedni, majd a fejem tetejére húzom. Bevallom elképzeltem magam így és elég viccesen nézhettem ki, de most ez annyira nem izgatott. Érintése azonban még inkább, de visszafogtam magam és nem borultam karjai közé, hogy megcsókolhassam, pedig vágytam ajkaira, de visszafogtam magam. Én sem szeretem, mikor a strandon sétálgatva, mindenhol nyáladzó párokat látok, valahogy az mindig elveszi a kedvem mindentől. Bár ez lehet, csak a keserű szinglik sorsa akik várnak valakire és minden este az ablakban ülnek, sóhajtozva nézik az eget hátha látnak egy hullócsillagot és kívánhatnak maguknak egy herceget. Na jó, ez talán kissé túlzás, mert én sem csináltam ilyet, de azért egy-két emberből kinézem ezt.
Tudom, hogy elől be tudja magát kenni, de késztetést éreztem arra, hogy ezt most én tegyem meg és ne hagyjam rá. Legalább ebbe lelje hasznomat, ha már másban nem igazán lehet hasznomat venni. Tegnap amúgy sem volt igazán esélyem arra, hogy mellkasát kényeztessem, így hogyha még krémmel is, de hozzáérhettem, ami azért felvidított egy csöppet. Hogy miért arról ötletem sincs.
Mikor végzek a hátával is, magával húz a fürdőlepedőre én meg a hátamra fekszem és felé pillantok, mikor mellém érkezik.
-Jó, rendben ráérünk.-mosolyodtam el és felé fordultam az oldalamra és a könyökömre támaszkodtam. Nem a legkényelmesebb így, de így legalább rendes rálátásom van Dylanre. Amúgy meg nem siettetem a dolgot, addig sem kell a sok ismeretlen ember közé mennem.
-Persze, miért ne?!-mondom neki mosollyal az arcomon. Már megint ez a hülye mosoly. A csúszdás ötlet viszont tetszik. Eddig bármikor voltunk itt, mindig ki akartam próbálni, de anyámék és a húgom is, amikor még élt, féltet engem és nekem mindennél fontosabb volt a húgom. Egyszer mikor Bloody Mary-zni akartam egyik haverommal a húgom arra kért ne tegyem, mert fél, hogy bajom lesz és emiatt nem is csináltam meg. Persze azt mondták, hogy nyuszi vagyok, de nem érdekelt, mert csak az volt a fontos, hogy a húgom jól legyen. Istenem, de hiányzik...
Átfordulok a hasamra, válla Dylan vállát súrolja, meg felé fordulok a fejemmel és puszit nyomok az arcára. Mostanában, nagyon ilyen lettem, de lehet ezt is csak Ő hozza ki belőlem, mint, ahogy az állandó mosolygást is, ami még most is megvan. Egyszer jönne le a mosoly az arcomról, többet nem engedném vissza az biztos.

szószám: 380 °° megjegyzés: nekem annyira nem tetszik ez a módszer, mert nem tudom mit mondhatok és mit nem

Dylan & Amelia

Tetszik az ötlet, hogy még pihenjünk egy kicsit, mert az igazat megvallva nem nagyon akarok még emberek közé menni, így. Meg nem is akarom, hogy aztán Dylan rosszul legyen. Velem szerencsére még nem volt ilyen, de apám csinált már olyat, hogy megevett vagy 3 hotdogot és egy idő után a sok rohangálásba, vizezésbe annyira rosszul lett, hogy nem jött ki a mosdóból, vagy fél óráig. Oké, mondjuk 3 hotdog nem semmi, szóval valamennyire érthető a szitu, de akár kevéstől is lehet ilyen rosszul az ember, az a kérdés, hogy mennyire erős a gyomra. Ezek szerint nekem 3 hotdog után sem lenne bajom, de annyit úgysem fogok soha enni, mert arra nem lennék képes. Lehet, hogy erős gyomrom van, de ehhez túl kicsi, bár egyszer szívesen kipróbálnám, hogy mennyit bírok enni egy huzamba.
Megmosolyogtat, ahogy reagál arra, hogy beleegyeztem a csúszdázásba. Nem értem miért lenne ez ellen bármi ellenvetésem is, hiszen nem olyan szörnyű, hogy ne lehessen bevállalni. Bár biztos vannak, olyanok akik semmi pénzért nem mennének fel rá, na, de az nem én vagyok.
-Nem még soha, pedig mindig is kiakartam próbálni.-igen kiakartam próbálni, de mindig lebeszéltek róla, mert, hogy veszélyes, vagy megsérülhetek. De a legjobb ok arra, hogy nem próbáltam ki a csúszdát, hogy egy csajnak amiatt leesett a fürdőruha felsője. Persze mindenki jót nevetett rajta, mert semmi melle nem volt, de azért szar lehetett neki.
Megmosolygom, ahogy a karomon húzogatja a fűszálat, mert egy kicsit csikiz, amiatt is mozdulok át a hasamra, bár így egy kicsit kényelmetlen a melleim miatt, de csak túlélem.
-Csak úgy. Mert jó kedvem van.-mosolyogtam, mikor én is kaptam egy puszit. Jaj istenem tényleg elegem van a mosolygásból, de mellette képtelen vagyok uralkodni az arcizmaimon, bár talán, hogyha a fájós nyakamra gondolok eltűnik a mosoly az arcomról... Nem sokáig tudok erre összpontosítani, mert Dylan megszólal, mondjuk örülök neki, hogy megzavart.
-Öhm...igazából még nem. De nekem édes mindegy hova megyünk, mindenhol elvagyok.-tényleg ötletem sem volt, hogy hova is mehetnénk.

szószám: 319 °° megjegyzés: akkor jobb, ha ezt a mezőt mindig üresen hagyom....

Dylan & Amelia

Örülök, hogy kicsit tudunk beszélgetni, mert a tegnapi nap, inkább hallgattunk, ami nem volt rossz, mert élveztem a vele együtt töltött perceket, de szeretek vele beszélgetni is. Persze más dolgokat is jó vele csinálni, de engem érdekel is, hogy mit mond. Nagyon sokszor van olyan, hogy beszélnek hozzám és hallom amit mondanak, de valahogy nem jut el az agyamig. Ez lehet, hogy csak az én bénaságom, de ebben az is benne van, hogy nem érdekel, hogy mit mond az adott ember. De ez Dylanel nem így van. Az mindig érdekel, hogy Ő mit mond, ami azért furcsa, de nem tudok mit tenni. Amúgy meg nem akarok bunkó lenni, és figyelmen kívül hagyni amit mond, meg nem is arra tanítottak. Bár nem vagyok szent, hogy mindent úgy tegyek, ahogy megtanultam gyermekkoromban, de azért egy-két dolgot még mindig betartok.
Kicsit elszégyellem magam, amikor az utazásunkról kérdez, mert tényleg nem gondolkoztam még helyeken. Nagyon sok hely van tudom én, de sosem gondolkoztam el azon, hogy hova szeretnék menni, mert eddig nem volt rá esélyem és azt hittem nem is lesz soha. Mondjuk azt is hittem, hogy többet nem leszek boldog, de már ez sem igaz, szóval...most már bármi megeshet.
-Hát az attól függ mennyire messze megyünk, milyen környékre és...hogy milyennek ismernek meg.-hát igen. Apát nem az érdekli, hogy én mit mesélek arról a valakiről, hanem, hogy milyen benyomást tesz rá. Mondjuk ez sosem tükrözi teljesen azt a személyt, hiszen akkor mindig nagy a nyomás, vagy mi.
Forgolódom egy picit, nem azért mert zavar, hogy a karommal és egy fűszállal játszik, hanem, mert csikiz és most hülyén venné ki magát ha nevetni kezdenék, vagy nem is tudom. Inkább megpuszilom, bár szívem szerint nem azt tenném. Mondjuk inkább csókolnám, de azt most nem szabad, emberek között vagyunk. És mivel Ő is csak megpuszil gondolom neki is jobb így. Vállának döntöm fejemet és sóhajtok egyet. Most jó itt feküdni és nem csinálni semmit, jó elszakadni otthonról. Uramisten, milyen vallatásom lesz otthon.

szószám: 323 °° megjegyzés: az a gáz, hogy én minden titoktól félek, rossz szokás