Az első randi (Dylan és Amelia)

Dylan & Amelia

Jó karjai közt lenni, érezni magam körül, mintha valami védőburokban lennék. Tényleg úgy is érzem magam, mintha semmi baj nem érhetne és még a külvilág sem létezne, pedig létezik sajnos. De még nem akarok tudomást venni erről, nem akarom abbahagyni ezt, pedig tudom, hogy kéne és valami mást csinálni, mert ha így haladunk nem lesz semmi a jó kislány, jó fiú dologból.
Szeretném késleltetni ennek az egésznek a végét, szeretném elnyújtani a pillanatot, de tudom, hogy nem sokéig tehetem, mert nem tudom hol a határ, amit nem szeretnék túl lépni. Persze az igazat megvallva nem lenne bajom azzal, hogyha átlépnénk azt a határt és tovább mennénk, de nem lenne az jó ötlet. Nem ismerjük még annyira igazán egymást, mondjuk abban biztos vagyok, hogy nagyon is élveznénk mindketten.
Amint egyre kevesebb részt érintett testemen, tudtam, hogy rájött. hogy abba kéne hagyni. Szóval én meg megtudtam, hogy hol van a határa, vagyis körülbelül merre. Kicsit csalódott voltam, hogy elvesztettem a kezét, de azért még a pólómon keresztül éreztem és, azért ez is jó volt. Csókjaink egyre puhábbak, lomhábbak lettek, míg teljesen abba nem maradtak és én csak csöndben néztem szemeibe.
-Ezen nincs mit köszönnöd. Inkább én köszönöm.-törtem meg, saját csendességemet és ezután meg kellett köszörülnöm a torkomat. Túl sokáig voltam csendben.
Bújtam hozzá, mikor megölelt és mélyen magamba szívtam illatát. Nagyon tetszett az illata, jó volt, ahogy az orrom megtelt vele. Vajon mitől van ilyen illata? Na, szép lesz, ha most ezen fogok filozofálni, miközben itt fekszem hozzábújva, miközben ő a karjait fonja körém.
-Sajnálom, néha túlpörgök...-mondtam kissé elpirulva és ezt megpróbáltam azzal rejtegetni, hogy arcom a mellkasához nyomtam. -Rendben Tanár Úr, de a következő órára tessék felkészülni.-vicces volt, hogy ezzel a hasonlattal jött, legalább is nekem tetszett. Lehet tényleg csak nekem van ennyire gáz humorérzékem, de most nem tudok mit tenni, ez van.
Légzésemet sikerült már rendbe raknom, de azért még néha figyelmeztetnem kellett magamat, hogy beszív-kifúj, de ezt már sikerült helyreraknom. Már csak a szívverésemet kellett lenyugtatnom, hiszen a fülemben is hallottam, mintha doboltak volna a fejemben, ami nem volt valami kellemes érzés,ezért is akartam lenyugodni. A helyes légzés szerencsére meghozta eredményét, mert hamarosan csak a mellkasomban dübörgött tovább.
-Nem, nem haragszom-mondtam megemelve a fejemet, rámosolyogtam, majd adtam neki egy szájra puszit. Tényleg nem haragudtam rá, mert azt hiszem később örülni fogok annak, hogy nem csináltunk semmit. Vagy nem is tudom, mindegy, a lényeg az, hogy nem haragszom rá, mert valakinek észnél kellett lennie. Lehet, hogy máskor meg én lennék észnél, de most valahogy ez tetszett nekem és nem tudtam ellenállni. Most úgy érzem, hogy törődik velem Dylan, úgy igazán, hiszen ha nem így lenne, már rég túlléptük volna mindkettőnk határát.

szószám: passz °° megjegyzés: volt egy kis bibi a géppel, így asztalira kellett jönnöm, azért tartott eddig

Dylan & Amelia

Jó volt érezni érintését, jó volt érinteni őt, de tudtam, hogy ennek így is, úgy is vége kell, hogy legyen egyszer, pedig nagyon nem szerettem volna. Vagyis egy részem szerette volna, a másik pedig nem, így én nem tettem semmit. Vártam, hogy ő hagyja abba, vagy csináljon valamit, mert én most képtelen voltam rá. Most pont olyan helyzetben éreztem magam, mintha lenne két énem, hiszen a lányok fele elkapkodja a dolgokat, a másik fele meg késlelteti, pepecsel a dolgokkal. Simán kétfelé tudtam volna szakadni, ami nem lett volna jó se ebben a helyzetben, se másban, hiszen egyben csak jobb vagyok.
Aranyos, ahogy magyarázkodni kezd, miután lassan válunk el egymástól. Nem kellett volna megmagyaráznia értettem, hogy miért csinálja, de azért mégis jól esett, hogy megpróbálkozott ezzel. Nem akartam lelombozni, ezért sem szóltam neki, hogy hagyja ezt, meg mondjuk tényleg tetszett is.
-Lehet, hogy valakiknek nem lenne az jó. Mondjuk a matektanárnak. Elég fura lenne egy ilyen buzgó diák.-vállrándítással mondtam, közben ártatlan kislány fejet vágtam. Igen furcsa lenne így a matektanárral, de azt hiszem ilyen még véletlenül sem fog megtörténni, mert az én matektanárom nő. -Ezt nem nekem kell tudnom, hanem a Tanár Úrnak, hiszen én csak a diákja vagyok.-mosolyomat nehezen tudtam elrejteni, de nem is akartam, vele szerettem mosolyogni. Örülök, hogy ilyen hatást vált ki belőlem, mert mostanában nem sokat mosolygok, vagy vagyok boldog, de kehet, hogy ez most meg fog változni azzal, hogy ez a srác feltűnt az életemben, megint.
-Igen lenne kedvem még veled lenni és áll az filmezés, ha horrort nézünk és hozzád bújhatok.-mindig is ki akartam próbálni, hogy egy pasimmal horrorozok, akihez hozzá is bújhatok, ha megijedek, bár nem szokásom azokon megijedni.
Lassan kimásztam az öléből, majd megragadtam a kezét és felhúztam a fotelemből. Kisebb erőfeszítések árán sikerült is kirángatnom onnan, majd kifelé húztam a szobámból, vigyázva a tempómra, mert tudom, hogy még mindig bajos a lába.

szószám: 306 °° megjegyzés: no comment

Dylan & Amelia

Nem tudom miért tetszik még mindig ennyire ez a tanáros dolog, de valahogy midig felvidít és így legalább elmondhatom magamról, hogy van egy szexi tanárom. Mondjuk ott volt a régi osztályfőnököm, meg a tesi tanárom is és korukhoz képest nagyon is jól néztek ki, de nem arra tanítottak, mint Dylan és azért annyira nem is voltak jók.
-Mert mindig is egy fura nő volt, na meg ijesztő is.-megborzongok, ahogy rá gondolok. Ijesztő magas hangja volt, amivel folyton kiabált, eget rengetően, na meg ott volt még a fura arca is, mert mindig eltorzult a feje, amikor kiabált és orrlyukai kitágultak.
-Így, hogy nem szabom meg mire kell felkészülni, remélem nem is lehet, majd panaszom.-mosolyogtam rá és reméltem, hogy nem veszi rossz néven, mert biztos vagyok abban, hogy nem fogok benne csalódni.
-Igazából nem gondoltam semmi konkrétra, csak annyi a kikötésem, hogy olyan horrort nem nézek, amiben baba van.-azoktól valahogy irtózom és kirázz tőlük a hideg, majd egész este forgolódom a rémálmaim miatt. Lehet nem a legjobb ötlet úgy horrort nézni, hogy tök egyedül leszek itthon egész éjjel, de indig is szerettem ezeket nézni, de ha tehetem nem egyedül. Olyankor sokkal parásabb az egész.
-Igen szoktam, szeretem a horrorokat.-talán ezt anyámtól örököltem, mert ő mindig ilyeneket nézett és ki is zavart emiatt a szobából, akkor is mikor még kicsit voltam és közös szobánk volt. -Te milyen filmeket szeretsz?-így legalább ismerkedünk is és legalább megtudom, hogy milyen filmeket kell majd vele néznem. Remélem nincs oda a romantikus filmekért, mint az előző pasim, mert én azoktól már rosszul vagyok. Nem értem, hogy egy pasi, hogy bírja azokat, még akkor is, hogyha a saját neméhez vonzódik, mint ahogy ez később kiderült. Hát igen, nem vagyok erre valami büszke.
Mikor sikeresen rajta van a felső, kirángatom a nappaliba, persze csak vigyázva a lábára és az egyik kinyitós szekrényhez húzom, majd ki is nyitom azt. Ebbe a szekrénybe csak horrorok és thrillerek vannak, mert ezeket anyám szereti nagyon, a másik szekrény meg a többivel van tele, bár inkább vígjátékokkal. Anyám borzongani szeret, apám meg röhögni. Milyen jó az összhang.
-Segíts valamit választani, kérlek.-néztem rá boci szemekkel, persze csak képletesen. Muszáj segíteni, mert pici vagyok és nem látom, hogy feljebb mi van, na meg választani sem tudok. Egyszer eldöntöttem, hogy egy teljes napomat arra szánom majd, hogy ezeket mind megnézzem, de ez valahogy mindig elmaradt.

szószám: 381 °° megjegyzés: hát nem valami jó

Dylan & Amelia

-Egy: vele az a bajom, hogy nő. Kettő: ha te rusnya vénember lennél akkor is nagyon jó esélyeid lennének. Sőt, ha egy rusnya, dagadt vénember lennél akkor is.-nem akarom, hogy azt higgye, hogy csak a külsője fogott meg, mert a belsője sokkal jobban megfogott. Nevetnem kell azon amit csinál és pont amiatt tetszik ez a srác annyira, mert tényleg nagyon meg tud nevettetni és még boldoggá is tesz. Remélem ez még sokáig így marad, mert annyira jól érzem magam vele, de tényleg.
Azt hiszem a következő alkalommal mikor találkozunk fel kell kötnöm nekem is a gatyámat, nem csak neki, mert nagyon jó tanár és egy túlbuzgó diák mellett, a tanár is szorgalmasabban tanít. Hogyha a deszkázás megmaradt volna, akkor talán nem kéne ennyire felkészülnünk, de, mivel ez most kiesett, muszáj lesz felkészülni, minden eshetőségre.
-Iga baba. Azoktól félek, nagyon is. Hát azért címről és borítóról lehet tudni.-egyetlen egy játékbabás horrort láttam, de attól teljesen a padlóra kerültem. Így "felnőtt" fejjel nem volt már ijesztő, de egy kis ötévesnek igen. Azóta félek minden babától, legalább is éjszaka. Egyszer nem tudtam elaludni, mert a húgom barbija a szobámban volt, na meg egyszer a nagynéném porcelán babájától ijedtem meg nagyon.
-Értem. Ez egy jó filmfelfogás, neked legalább meg van az indokod, hogy miért nézel filmeket.-sosem figyeltem, hogy ki játszik a filmben, vagy miről szól, valahogy sosem érdekeltek. Mindegyiket csak meglátom, utána nézek, aztán ha elnyeri a tetszésemet megnézem, de ha nem, akkor nem. Valahogy rosszul vagyok bekötve, de megesik az ilyen, legalább is velem.
-Hát igazából mindent, nincs olyan film amit ne néznék meg, bár a romantikus filmeket inkább kerülöm.-nem vagyok romantikus alkat és nem is nagyon szeretem az olyan filmeket, mert tudom, hogy a normál életben nem sok olyan pasi van, aki ilyen lenne. Nem is várom el egy pasimtól sem, hogy legyen romantikus, csak egy csöppet és csak ha nagyon muszáj.
-A nem azok, csak anyám régen nagyon sokat volt itthon, meg igazából minden szabad idejüket ezzel töltik. Mint valami filmmániások.-válaszoltam a kérdésére, mikor a nyitott szekrény elé álltunk. sosem értettem mit szeretnek ebben ennyire, de igazából nem zavart, mert mikor unatkoztam nekem is jó volt, hogy vannak ilyen filmjeink.
-Ú ezt mindig meg akartam nézni, meg el is akartam olvasni, csak valahogy mindig kiment a fejemből amikor időm lett volna. Szóval nyugodtan nézhetjük ezt.-elveszem tőle a tokot, majd a dvd-hez libbenek és bekapcsolás után be is rakom a lemezt. Minden távirányítót az asztalra teszek, mert tudom, hogyha messzebb van tőlem, akkor nem nyúlok utána akármi is van. Visszatáncikáltam Dylanhez, akit karjainál fogva a kanapéhoz húztam, majd rálöktem és mellé ültem. Akát horror volt, akár nem, hozzábújtam, mert így sokkal kényelmesebb volt a süppedős kanapé is.
-Uh kéne valami inni is, meg rágcsálni is, nem?-talán kicsit későn ugrik be, de ez egy dvd, szóval simán le lehet állítani és akkor mindent megcsinálok.

szószám: passz °° megjegyzés: -

Dylan & Amelia

-Jaj ezen mit fejtsek ki bővebben?-nem tudom pontosan, hogy kéne kifejtenem, de azt hiszem megpróbálkozhatok vele, nagy bajom nem lehet. -Mert nem a külsőd fogott meg, bár azzal sincs baj, hanem a belsőd. Bár, ahhoz, hogy úgy elkezdjek veled beszélgetni nagy szerencse kell.-remélem érti, hogy értem, mert én már nem nagyon értem magamat. Kezd az agyamra menni a sok gondolkodás meg az ilyenek.
Örülök, hogy végül olyan filmet választ, amit én eddig még nem láttam, mert amiket láttam eddig azok unalmasak voltak. Még a rémálom az Elm utcában című filmen is bealudtam, pedig elvileg az nagyon ijesztő. Anyám miután látta nem mert elaludni és még sötétben ki se mert menni az éjszaka, még a konyhába sem. Elég furcsa ez így, nem tudom kinek a génjeit örököltem, mert apám alapjáraton fél az ilyenektől, anyám meg csak egy pártól, de én egyiktől sem. Lehet nem is ők a szüleim?! Uram isten mik ki nem derülnek.
-Ajj....Talán egyszer-kétszer nem halok bele... De ha gondold a volt pasim oda van az ilyenekért szólhatok neki. Csak vigyázz vele mielőtt rád mozdul.-mosolyodtam el, de azért nem szeretném, ha a volt pasim rámászna. Nem elég, hogy egy másik srác miatt dobott, még akkor bele is keverjük Dylant. Nem inkább én ülök végig vele egy ilyen filmet. Hogy enyhítsek szomorúságán, ami tuti megjátszott, megpuszilom az arcát, de nekem még ehhez is pipiskednem kell. Tényleg nagyon utálom, hogy kicsi vagyok.
-Nem, nem szabad, mert ez államtitok.-mondom tök komoly arckifejezéssel, de persze csak viccelek. -Na, jó veled kivételt tehetek. Anyám ügyvéd volt valamikor, most már csak titkárnő. Apám meg építész mérnők.-talán emiatt is tudtunk rajzolni a húgommal. Na, jó én még most is tudnék, ha akarnék, de nem igazán szoktam már. Mondjuk sosem voltam egy Picasso vagy ilyenek, de elvoltam vele.
Azt hiszem kissé túlságosan is pörgök, de nem tudok mit tenni, én ilyen vagyok. Mindig is túl hiperaktív voltam, emiatt alsóban nyugtatókat írt fel nekem egy hapsi, mintha a hiperaktivitás valami betegség lenne, pedig nem az, de mindegy. Azóta egy csöppet nyugodtabb ember vagyok, mint akkor, de ezzel sokak vitatkoznának.
-Bocsánat, lenyugszom, vagyis megpróbálok.-mondtam kicsit elpirulva, mert utálom, hogy ilyen pörgős vagyok. Hamarosan az agyára fogok menni, szóval valahogy muszáj lesz lenyugtatnom magamat, de ötletem sincs, hogyan tegyem. Dobjak jeget a a nadrágomba, meg ilyen helyekre, hogy lenyugodjak, vagy mi?elindítom a filmet, amit igen elég nehezen sikerült, mert vagy háromszor leejtettem a távirányítót, de megoldottam. Mindig kicsúszott a kezemből, mintha szappan lett volna. ezután Dylan vállára hajtottam a fejemet és szorosan bújtam hozzá, pedig méh semmi nem is volt a filmben, de ez nem zavart, mert jó érzés volt ilyen közel ülni hozzá és illatát lélegezni be.

szószám: passz °° megjegyzés: -

Dylan & Amelia

Lehet túl optimista vagyok, de szerintem szóba állnék vele úgy is. Vagyis, hogyha valahogy rávenne, hogy beszélgessek vele tuti megkedvelném, bár nem biztos, hogy beleesnék. Most sem vagyok belé esve....vagy mégis? Istenem ez annyira bonyolult.
-Hát a májad biztos nem, de a tüdőddel talán jól járok.-nevette, fel, de azért reménykedtem abban, hogy tudta, hogy én ezt nem így értettem, nem vicceltem, hanem komolyan gondoltam. -Azért remélem tudod, hogy én nem így értettem.-hát igen, nekem nem kell egyik belső szerve sem, mert szerintem nem járnék jól velük. Bár egy jobb tüdő jó lenne, mert az enyémet tönkretette a cigi, na meg a füst.
Azt hiszem megleptem azzal, hogy nem szeretem a romantikus filmeket, mert hát a legtöbb lány oda van értük, de engem ezek nem fognak meg. A Titanicon is a jéghegyet sajnáltam, mert hát most mi lesz a sok kicsi jégheggyel? Ki neveli majd fel őket? Na meg, hát simán elfértek volna mind a ketten azon a deszkán, csak a csaj önző volt és nem engedte fel. Azt hiszem a romantika nagyon is elveszett az életemből, bár lehet, csak azért nem szeretem, mert eddig senki nem volt velem olyan. Senki nem bánt velem igazán nőként, vagy nem tudom.
-Na én nem így értettem. Még kifejezni sem tudom magam rendesen.-korholom magam hangosan, pedig ezt csak magamban akartam megjegyezni. -Nem, hogy nem jön be, csak....ajj még senki nem akart velem romantikázni, úgy igazán-vallottam be neki, hiszen ha már rákérdezett nem akartam kitérni a válasz alól, hazudni meg nem szeretek, főleg nem neki.
Sokszor kérdeztem anyut, hogy miért hagyta ott az ügyvédi munkáját, de mindig csak azt magyarázta, hogy rossz embert védett és, Ő nem akarta azt. Mindig láttam, hogy szarul esik neki a téma, így hagytam is. Nem olyan vagyok, mint Ő. Őt sosem érdekelte, hogyha nekem fájt valami, csak mondta, mondta, mondta, még akkor is, amikor már annyira sírtam, hogy levegőt se kaptam. Na, de erre nem is akarok gondolni, csak elrontom a hangulatom.
Szerencsére sikerül kiválasztani a filmet és nem nekem kell választanom, mert Dylan talál valamit, amit szeretne megnézni. Örülök, hogy nem olyan filmet nézünk, amin Ő elunná a fejét, vagy amin én unatkoznék is, mosolyogva sertepertélek, kicsit túlságosan is felpörögve. Emiatt Dylan le is állít és az igazat megvallva örülök neki, nem zavar, hogy rám szólt, mert néha nem tudom, hogy mennyire is túlpörgök.
Egy idő után már szégyellem magam, hogy mennyire szétszórt vagyok, mert leejtem a távirányítót, nem hozok inni, meg ilyenek. Annyira gáz vagyok, csak azon csodálkozom, hogy ez a srác miért van még itt. Hogyhogy nem mentem még az agyára? Más már rég kifutott volna a világból és vissza sem nézne. Na jó Ő futni nem tud, de na.
-Nem akarsz elmenekülni? Tudom, hogy nagyon gáz vagyok... Bocsi érte.-kérdezem válláról megemelve a fejemet. Igazából nem akartam rákérdezni, de annyira szúrta az oldalam, hogy nem tudok ezt, hogy csak úgy kicsúszott. Ha eddig még nem mentem az agyára, akkor ez most tuti kiütötte nála a biztosítékot.

szószám: passz °° megjegyzés: mégis írtam, de nézd el, hoyg nagyon szar, ez ma már a nagyon sokadik

Dylan & Amelia

-Eleinte mást is akartam mondani, de arra nagyobb szükséged van, mint a tüdődre. Bár mindkettő nélkül meghalnál. Oh, szőke logika. Inkább nem kell egyik szerved sem.-nem, nem akarom egyik szervét sem elvenni, mert nem akarom, hogy meghaljon. Amúgy is megvagyok én a saját kis füstös tüdőmmel, meg a többivel. Ezek már úgy hozzám nőttek. Amúgy sem tudom mit kezdenék az övével. Eladjam? Á ahhoz le kéne jegelnem, plusz elrontanám a pszichológusi karrieremet, mielőtt elkezdődne, szóval erről inkább lemondok most.
-Ilyen szépet sem mondott még nekem senki.-mondtam elérzékenyül fejjel, az új becenevem hallatán, majd nem bírtam ki és nevetni kezdtem. Szeretem, hogy becézni szokott, mert ezek valahogy tetszenek, még ez a baromság is, mert ebben a pillanatban, ez pont így jó.
-Igen próbálkozhatsz.-azt hiszem nem lesz abból baj, ha próbálgatjuk a határainkat, hiszen abból ismerjük meg egymást igazán, hiszen mondani bárki mondhat bármit. -Majd ha bebunkózol akkor billentelek fenéken.-mondtam mosolyogva, majd megforgattam a szememet, mikor demonstrációt is kaptam. -Na szép, én a vén nyanya, amikor öregebb vagy nálam. Inkább szedd össze magad és hozz magadnak.-mondtam egy fintorral az arcomon, de persze magamban jót röhögtem. Amíg nem gondolja ezt komolyan, addig nincs bajom ezzel az énjével, ha meg igen, csakis Ő jár rosszul.
Talán kicsit jobban a díványra lököm, mint azt terveztem, de ezek után szerintem ezzel nem lehet baja, bár én kicsit zavarba jövök ettől. Nem így terveztem, keresztül húztam a saját számításaimat, amit nem szeretek és ez mindig megzavar.
-Köszönöm.-úgy érzem, kellet, hogy kimondja, mert jó érzéssel töltött el, hogy nem akar menekülni és nem a lábai miatt. -Hé, ez gonosz volt!-mondom és a közelembe eső párnával kicsit fejbe kólintom. Persze nem csapom oda vagy ilyenek, csak épphogy hozzáér, mert semmi okom nem volt arra, hogy fájdalmat okozzak neki, mert nem bántott meg igazából.

szószám: passz °° megjegyzés: hát...öhm....no commnet....

Dylan & Amelia

-Ajj, pedig most akartam befesteni az egészet szőkére.-ajkaimat legörbítem, pedig eszembe sem volt, hogy szőke legyek. Nincs semmi bajom a szőkékkel, csak biztos vagyok benne, hogy nagyon is nem állna jól nekem az a haj. Maradok természetes barna. Talán egyszer majd kékre befestem, de ebben még nem vagyok biztos.
-Szedjél agyserkentőt, butus.-nevetek azon, hogy elkezdi felírni ezeket a semmibe. Annyit tudok nevetni ezen a srácon, hogy már a hasam fáj tőle, de mégsem hagyom abba, vagy szólok rá, hogy elég, mert rég nem nevettem már ennyit egy nap, egy személlyel.
-Na, nem kell kinevetni a bénát, aki csak nyomás alatt teljesít.-próbálok haragosnak tűnni, de sehogyan sem megy, mert a nevetés megint rám tör és képtelen vagyok leállni, pedig annyira nem vicces a helyzet. Na, jó, talán mégis, de na, elmagyarázni sem tudom, annyira béna vagyok ma.
Ezer éve nem poénkodtam senkivel sem annyit, mint vele és annyira jó újra felszabadultan nevetni, nem törődni azzal, hogy visszafogjam magam, vagy ilyenek. Nem tudom, hogy képes arra, hogy ilyen mosolyt csaljon az arcomra, de megteszi és ez tetszik és mellette, ha tehetném folyton mosolyognék. Persze tudom, vannak pillanatok amikor ezt nem illik, de amikor nincs ilyen pillanat, akkor kiélvezem. Tetszik, ahogy nevet és örülök, hogy miattam, vagy legalább is részbe miattam.
Az, hogy elengedem magam teljesen, nem mindig jó, mint ahogy most sem, mert teljesen bepörgök és olyankor kapkodok és elejtek mindent. Próbálom magam nyugtatni, de ilyenkor ez nehéz, viszont így, hogy Dylan is besegít egy kicsit könnyebb.
-Ú kaptam két pontot? És most mennyi van? Vigyázom rájuk mostantól.-nem tudtam, hogy pontoz, de azért megérdemelte. Tudom, hogy csak viccelt én sem komolyan vágtam fejbe, mert akkor nem párnával csináltam volna, hanem valami keményebbel, de erre nem hiszem, hogy sor fog kerülni.
-Nyanya? Na jó, elhiszem, de csak, mert így hívtál.-mosolygok rá, aranyosan, majd végre a tévére terelem a tekintetemet, hisze, ha már elkezdtük néznem is kéne, de Dylan nem hagyja. Persze nem dőlt bennem össze egy világ emiatt, csak furcsa volt, hiszen Ő akarta nézni.
Hagyom, hoyg párnával együtt elkapjon, majd viszonozom a csókját. Boldog vagyok és emiatt bele is mosolygok a csókba, de hamar helyre rakom rakoncátlan arcizmaim és akadály nélkül folytatom a csókot, ott ahol a mosolyom miatt abbahagytuk.

szószám: passz °° megjegyzés: -

Dylan & Amelia

-Hát igen, de nem baj, legalább van egy kis dicsőség érzetem.-mosolyogva puszilom meg, miután megviccelem. Furcsa, hogy pont ezt a poént vette be, de nem baj, engem elszórakoztatott ezzel. És olyan aranyos volt, ahogy zavarodottan a fülét vakargatta. Na, jó ne térjünk el a tárgytól.
-Szedj cavintont, anyám is azt szed és még arra is emlékszik, hogy mi volt a múltheti bevásárló listán, szóval elég jó.-és ez tényleg igaz. A munkája miatt kezdte szedni, mert nem szívleli a noteszeket, persze van olyanja is, de jobban szereti, ha a fejében vannak a dolgok. Szerinte egy notesz bármikor eltűnhet. Fura... Nekem még a 9.-es firka füzetem is megvan.
Nem sok mindent veszek komolyan, de elég jól eltudom játszani, ha nem tetszik egy poén. Sokszor apának emiatt lohad le a lelkesedése, mert régen mindig nagyon rossz favicceket mondott, de ez mostanában más és így rejtegetem, mintha még mindig szar lenne. Néha így rejtem azt is el, mikor a barátnőm elesik és nem nevetek, pedig belül sírok a röhögéstől.
Most meg már annyit röhögtem, hogy szúr az oldalam és fáj a hasam is, de nem érdekel, mert megint boldognak érem magam és,, akárhogy akarom tettetni, hogy nem értettem a poénját és komolyan vettem, ne igazán megy, mert elröhögöm.
Kicsit fintorgok azon, hogy csak ennyit mond, de ráhagyom. Ha nem akarja elmondani ne mondja, mert Ő sem kényszerített arra, hogy olyan dolgokról beszéljek, amiről nem szeretném. Tiszteletben tartom ezt, így ráhagyom és majd ha akarja elmondja, én itt leszel.
GEy-két apró beszólást mindketten elhintünk, majd fejbe vágom egy párnával, persze nem erősen, mondjuk úgy nem is lehet egy ilyen eszközzel, de amúgy se akarom. Ezek után elkap engem, de én nem ijedek meg, nem érzem úgy, hogy erre lenne bármi okom is és, ha lett volna bármi ilyen kis érzés bennem, csókja miatt elfelejtettem volna.
-Hát egy kissé igen...-igazából azt sem tudom kik a szereplők, vagy ilyenek. -Ühüm, visszatekerem.-visszaszerzem mellőle a távirányítót, amit akkor vett el tőlem, mikor folyton leejtettem, majd vissza raktam a filmet az elejére.
-Miért mi lesz, ha nem maradok csendben?-kíváncsiságom felül kerekedik rajtam, mert úgy érzem muszáj megtudnom, hogy mit lesz velem akkor, hogyha netalán tán, máskor is ilyen helyzetbe kerülök vele. [/color]

szószám: passz °° megjegyzés: -

Dylan & Amelia

-Rendben, de pont pirossal? Azzal azt szoktam feljegyezni, hogyha ünnep van... Kék nem jó?-nézek rá nagy szemekkel. Igazából nincs semmi bajom a pirossal, csak valahogy nem szívlelem azt a színt, a kéket valahogy jobban szeretem. Örülök, hogy ilyen jól elhülyéskedünk, mert szeretek nevetni, csak mostanában nem sok esélye volt rá.
-Igen azt hiszem C-vel, de mivel én nem szedem, így nem tudom pontosan.-lehet, hogy kicsit rövid a memóriám, de a fontos dolgokra mindig emlékszem, mintha valami berögződés lenne, hogy ami nem kell azt selejtezze ki. Emiatt voltam közepes tanuló a suliban bármiféle tanulás nélkül, mert az óra anyaga a fejemben maradt. Beszívta az agyam, mint Spongyabob a vizet.
Igazából ezt a pontozásos dolgot nem nagyon értettem, de valami sejtésem, azért csak volt róla és az igazat megvallva, nem érdekelt, hogy hány pontom van. Na, jó, de talán egy kicsit emésztett a kíváncsiság, de tudom, mikor kell visszakérdezni, faggatni a másikat és mikor. Na ez pont egy olyan pillanat, amikor nem kell. Ha majd szeretne beszélni róla, majd beszélünk, addig mag elrakjuk ezt a témát, jó messzire.
Pont váltásnak, megint feszegetjük egymás határait és az első kezembe eső tárgyal meglököm a fejét. Vagyis elvileg megütöm, de egy párnával és kevés erővel, nem számít annak. Szerencsére nem veszi zokon, sőt még csókokat is kapok tőle. Tetszik ez az egész, ahogy szócsatákat váltunk, úgymond vitatkozunk, de még sincs sértődés egyikünk részéről sem, sőt még puha ajkait is megkapom. Csókjában elveszek, mint, ahogy eddig mindig, de nem biztos, hogy ez jó. Talán meg kéne tanulnom kontrollálnom az érzéseimet, de annyira magával ragad, hogy nem is érdekel.
Persze a filmről szépen lemaradunk, ezért én újra megkaparintva a távkapcsolót visszatekerem az elejére, hátha most legalább arra lesz esélyem, hogy megtudtam, ki kicsoda, de úgy érzem ez nem fog összejönni, mert amint megszólal én reagálok rá.
-És ettől most félnem kéne? Tudod, hogy én is ezt a módszert szoktam alkalmazni.-mondom egy félmosollyal érdekel, hogy Ő, hogy csinálná. Na, jó ezt most azonnal ki kell vernem a fejemből. Amúgy én nem vagyok az a fenekelős banya és csak fenékbe billenteni szoktam az illetőket és nem fenekelni, de igazából egy kutya. Vagy egy fenék...Mindegy....

szószám: passz °° megjegyzés: -

Dylan & Amelia

Megjegyzésére, csak megforgatom a szememet és eleinte nem is akarok reagálni, de aztán eszembe jut valami és muszáj kimondanom, pedig eleinte nem volt szándékomban.
-És majd minden éveben megünnepeljük ezt a napot, mint a szülinapokat?-persze nem gondolom komolyan, de azért vicces lenne, ezt egy ünnepnapnak venni, nekem tetszene és biztos, hogy tényleg minden éveben megünnepelném.
-Oké, nálad a pont.-erre mást nem tudtam mondani, most elkezdhettem volna magyarázkodni, hogy mi miatt nem emlékszem, de nem volt értelme, mert teljesen igaza volt abban amit mondott. Mondjuk azért nekem nem kell olyat szednem, mert elég jó a memóriám, csak az ilyen kis apróságokat nem jegyzem meg.
Szerencsére a nappaliban találunk valami filmet, ami őt érdekli, igazából engem is, mert már régóta meg akartam nézni, aztán neki is ugrunk, csak ezt megzavarják a szócsatáink, majd a csókcsatánk. Újra elveszek az élvezetben, amit ajkai nyújtanak és megint varázsa alá kerülök, pedig már olyan jól kiestem csókja mámora alól.
A fenyegetése nem is hat annak és engem egy pillanatig sem zavarna, ha elfenekelne, bár azt hiszem azt nem most kéne elkezdeni, azzal még lehetne várni egy ideig. Vagy soha nem is kell megtörténnie, engem egyik sem zavarna.
-Ó ha te azt tudnád.-mondom egy sóhajjal, de igazából semmire nem gondoltam közben. Nem vagyok egy mazohista alkat, sosem voltam az és nem is leszek, de ez így is van jól. Kicsit mozgolódom karjai közt, ahogy megszorít, bár nem azért csinálom mert fájna, csak egy kicsit kényelmesebben vagyok így most.
-Kikérem magamnak! Igenis tudok viselkedni, ha nagyon, de nagyon akarom. Amúgy nem.-nevettem el magamat. Hát ha megerőltetem magam, akkor biztos tudok, csendes is lenni, meg visszafogott, de ahhoz tényleg nagy megerőltetés kell. És nem egy ilyen partner, akivel az előbb annyit röhögtem, hoyg holnap izomláz lesz a hasamban.

szószám: passz °° megjegyzés: hát ez rémesen rövid lett

Dylan & Amelia

-Tortát süssek? Uh azzal lehet rosszabbul járunk, de legyen megpróbálkozom vele.-nem vagyok a legjobb a sütésben, abban a barátnőm sokkal jobb, de majd azért megpróbálkozom vele.Remélem megmérgezni nem fogom magunkat, mert azt ne szeretném.
Furcsa, hogy pont én fogok Cavintont szedni, Dylan-el együtt, de az biztos, hogy értelme semmi. Lehet jobban fogunk emlékezni a dolgokra, de én nem akarok ennél jobban emlékezni. Jobban szeretem, ha csak azok maradnak meg, amiket az agya elbír és nem tömítem túl, mert a végén fontos emlékek és információk, vesznek el. Azt viszont nagyon szeretném, szóval a Cavintont elfelejthetjük, vagy legalábbis én.
Hát, hogy, hogy jutunk el odáig, hogy megnézzük a filmet, az eredetileg kész röhej. Elejtem a távirányítót, elkezdünk beszólogatni egymásnak, majd csókcsatába kezdünk. Ha valaki ezt látná, idiótának nézne minket, vagy nagyon bénának és részben igazuk is lenne, mert nagyon bénának nézünk ki. Persze ezzel nekem nincsen semmi bajom, szeretek különcnek tűnni, nem szeretek átlagos lenni, mert az átlag unalmas, kell a változatosság.
Nem vagyok mazohista, már abban amit bárban kell csinálni, mert régen okoztam magamnak fájdalmat. Ebből már kinőttem és nem is akarok újra olyan lenni és nem is leszek, ha csak nem bánt meg valaki, vagy valami annyira, hogy vissza essek.
Nyugodtabban mocorgok karjai között, mikor lazít ölelésén, mert így sokkal kényelmesebb és abba is hagyom a fészkelődést. Kezdek lehiggadni, vagyis próbálok, mert a csókjai után már megint nehéz, főleg, hogy ilyen közel vagyunk egymáshoz, de azért elszakadni sem akarok tőle, mert nekem így kényelmes.
-Rendben legyen!-úgy csinálok, mint oviba, cipzárt húzok a számra , majd fejem a vállára döntöm újra és a filmre terelem a figyelmem. Nem vagyok benne biztos, hogy ki fogom bírni azt az 5 percet, mert szerintem kérdezősködni fogok, hogy, ki kicsoda, meg honnan ismeri azt, meg a másikat, mert már most nem értem a történéseket.

szószám: passz °° megjegyzés: oké írtam, kissé szar lett, de szerencsére nem depis mint én

Dylan & Amelia

-Oké ebben igazat adok neked. Egy ünnep sütivel egész.-már csak az a kérdés, hogy a fenébe fogok én bámit is sütni. Komolyan megkérem barátnőmet, hogy segítsen, mert ő ebben jó. É múltkor is a tepsihez égetem a fél ujjamat, ami csak azért volt vicces, mert az a középső ujjam volt, íg mutogathattam vele, bármilyen beszólás nélkül. Bár valamilyen apró beszólást mindig kapok, az elől sehogy sem tudok elmenekülni, ha még nagyon akarok akkor sem. Pedig milyen jó lenne úgy végig menni az utcán.
A filmről, amjt Dylan választott semmit nem tudtam mondani, mert sosem láttam, bár mindig elterbezzem, hogy majd nekiugrom, kiolvasom, vagy megnézem, de valahogy nem jött össze sosem. Pedig tényleg akartam, mert szeretek olvasni és King-ről mindenki ódákat zengett, ezért is akartam letesztelni. Báz abban biztos vagyok, hogy ez nem olyan, mint az alkonyat, hogy mindenki arróp beszél, közben egy nagy szar az egész.
Annyira utálom, hogy túl pörgök néha, mert olyankor rosszabb vagyok, mint az óvodás unokatestvérem, ami nagy szó, hiszen ő övodás. Ilyenkor kívánom, hogy bár elnyelne a föld és senki nem látná szégyenemet. Sokszor ezzel elüdözöm az embereket, ezért is fura nekem, hogy Dylan még nem akart lelépni. Bár ez a lába miatt nehéz lenne, de én a helyében megpróbálkoznék vele.
Cipzárt húzok a számra azzal a címszóval, hogy akkor most csendben leszek és nézem a filmet. Na ez többé kevésbé megy is, hiszen csak a film felénél szólalok meg és, akkor is csak egy juj szökik ki ajkaimon. Kiderül, hogy egy elég elgondolkodtató film ez, szóval ezen töröm a buksim jó sokáig még mindig Dylan vállán.
-Nem is volt olyan rossz film.-amikor megszólalok, már vége, szóval majdnem végig ültem egy filmet csendben. Kicsit el is álmosodtam a sok fekvésben ezért ásítok egyet, amit nyújtózkodással próbálok egyensúlyozni.

szószám: passz °° megjegyzés: no comment