Az első randi (Dylan és Amelia)

Dylan & Amelia

Kissé meglepő, hogy leállít, de az még inkább, hogy nagyon visszafogott. Vagyis nem tudom. Annyira gyengéd volt velem, mintha attól félne, hogy összetörök, pedig nem vagyok olyan töréleny, mint amilyennek látszom. Volt egy két rossz dolog az életemben, ami lelkileg megerősített. Oké testileg apró termetem van és törékenynek látszom, de nem vagyok az. Még sosem volt eltörve egy csontom sem, pedig estem már párat, de az igazat megvallva, azért teszik, hogy óvatos velem. De azt hiszem sort fogok keríteni arra, hogy megmutassam neki, hogy nem vagyok törékeny. De ezt eddig még nem sikerült, mert csókcsatáink közben nem tudtam kibontakozni, ami persze normális.
Jó mellkasára hajtani a fejemet és hallgatni szívdobogását. Nyugtatni szeretném a saját szívverésemet, ezért mély levegőket vettem és próbáltam elvonatkoztatni a gondolataimat, puha ajkairól. Persze nehezen ment ez, de azért nagyon is próbálkoztam, még ha nagyon nehezen is ment. Szívesen csókolóztam volna még vele, csak féltem, hogy Ő nem akarja, hiszen nem én állítottam meg.
-Igen az.-mondtam, mikor megemelte az arcom és szemeibe néztem. Még mindig csodálatosan elragadóak voltak. -Oké ebben van valami...-ezzel csak annyi volt a baj, hogy ötletem sem volt. Bár pár pillanat után biztos eszembe jut, majd valami, de viszont addig is csende lennénk.
-Hát ha szeretnéd megmutathatom. De nem valami nagy szám a szobám.-szerettem a szobámat, mert teljesen a saját ízlésem szerint lett  berendezve meg minden. Bár nem szoktam nagyon oda felvinni pasikat, mert tele van az ágyam plüss állatokkal, így kicsit cikisnek érzem magam. Persze minden lánynak vannak plüssei elvileg, de nekem kb kétszer annyi van. Oda vagyok az ilyenekért, mert jó ölelgetni őket és kényelmes azon az alvás is, mert puhák és szőrösek. Istenem tényleg cikis vagyok.
-Na akkor melyiket szeretnéd? Ha szeretnéd csinálhatjuk is egymás után a kettőt.-vontam meg a vállam, mert nekem teljesen mindegy volt igazából. A lényeg, hogy közben vele vagyok és még jól is fogunk szórakozni, remélhetőleg.

szószám: passz °° megjegyzés: -

Dylan & Amelia

Nem is emlékszem arra, hogy ki járt utoljára a szobámba, aki nem a családból volt, vagy nem a legjobb barátnőm. Azt hiszem kissé cikisnek tartom a szobám, pedig nem sok olyan dolog van benne. Maximum talán a plüsseim olyan nagyon cikisek, de kinek nem volt olyanja? Minden plüss állatom az ágyra van kipakolva, kivéve a legrégebbi. Azt már annyiszor foltoztam meg és annyira el van kopva, hogy biztosan jobb, hogy nincs szemelőtt.
-Mutatom, mutatom.-mondtam mosolyogva és egy picit megugrottam, mikor megpaskolta a combomat. Nem zavart, sőt tetszett, hogy így érintett. Kezdem úgy érezni, hogy Ő bármikor meg tud lepni, persze nagyjából érthető is, hiszen nem ismerem, viszont nagyon is szeretném megismerni. Azzal csak még fontosabb lenne nekem.
A kezét fogva indultam meg a szobám felé és húztam magammal. De csak óvatosan, mert tudtam, hogy kissé lassan megy ez neki és amúgy sem siettem sehova. Elég sok időnk van még szerintem, mert ha Ő nem siet sehova, felőlem nyugodtan maradhat még sokáig.
-Igen szabad, csak nyugodtan.-nagyot nyeltem közben. Amikor a barátnőm meglátta ezeket kinevetett, a szüleim gyerekesnek gondolnak emiatt, de én szeretem a plüssöket. Remélem Dylan nem fog kinevetni, mert az elég rosszul esne és feszélyezve nézem, ahogy elveszi az egyik macim az ágyról.
-Kaptam őket, még elég rég.-lépek felé mikor kinyújtja kezét, majd hozzábújok. Azt hiszem kissé megszállotnak tűnhetek a plüssökkel, mert minden nap rájuk szánok 10 percet, de van amikor nagyon unatkozom és ezzel töltöm a fél napom. Anyám utálja őket, mert mindig attól fél, hogy neki kell majd kimosnia őket, pedig ez nem így van. Ami az enyém azt én le is rendezem, nem hagyom másra. Kissé pirulva simulok karjaiba, mikor átölel. Szörnyű bújós természetem van, azt hiszem ez hamar megunható.
-Köszönöm. Ha megkérdezem miért vagy az, nem fogsz válaszolni, mi?-érdekelne, hogy miért féltékeny a plüsseimre, de szerintem tudom az indokot. Bár lehet hogy nem úgy van, sőt biztos, de hát ez van.
-Érdekel valami? Ha valamit szeretnél tudni, kérdezt és válaszolok.-nem szeretek magamról beszélni, hogyha nem kérdeznek, csak mert nem tudom, mennyit mondjak, meddig nem vagyok unalmas. Nem akarom eluntatni, mert a végén még bealszik.
Mondjuk nem sok dolog van a szobámban az ágyam, a ruhásszekrényem, egy asztal meg babzsákfoteleken kívűl. Nem az, az igazi lányos szoba, de én szeretem, mert tényleg úgy lett festve berendezve, ahogy én szerettem volna. Anyám persze hisztizett egy sort, mert én barackszínű szobát akartam, anya meg nem akarta azt, de végül, addig kérleltem, míg bele nem ment. Posztereket sosem raktam a falra, mert nem voltam az a fajta, viszont képek, cetlik, rajzok vannak kint, nagyon sok is. Mindent szeretek elrakni, mert szentimentális fajta vagyok, ami lehet kissé furán hangzik, de nem tehetek semmit, ilyen a természetem. Most nem volt nálam kupi, mindent szép rednben elraktam, de azért az asztalomon éktelenkedett a Rómeó és Júlia. Bevallom nem tetszik annyira az a könyv, de ha már 5 oldalas olvasó napló kell belőle muszáj lesz elolvasnom. A polcomon még van egy-két könyv, de legtöbbször neten olvasom a könyveket, mert anyám szerint ez praktikusabb és takarékosabb is. CD-ket is találni azon az apró kis polcon, de körülbelül, ha egyszer meghallgattam őket az nagy szó. Nem szokásom magamnak ilyeneket venni, így csak az van amit kapok. Naplóm is van emiatt, de ha egyszer írtam bele akkor sokat mondok.

szószám: passz °° megjegyzés: -

Dylan & Amelia

Furcsa volt beengedni a szobámba, mert az egy olyan hely, amit nem sokaknak mutatok meg. Az, az én kis helyem, ahova nem szeretem, ha bejönnek. Persze vannak kivételek. Akkor például nagyon utálom, amikor valaki engedély nélkül jön be, viszont vannak olyan emberek, akik bármikor bejöhetnek. A szüleim nem tartoznak ide, a húgom ide tartozott, de azért vele is sokat vitatkoztam, hogy kopogjon mielőtt benyit. Akkor itt van még a legjobb barátnőm, aki tényleg bármelyik pillanatban bejöhet, neki mindig nyitva áll a szobám ajtaja. Azt viszont még nem tudom, hogy Dylant hova soroljam, de ez majd idővel ki fog derülni, vagyis remélem. 
Nem nevetett ki a plüsseim miatt, legalább is eddig nem tette, így egy kicsit megnyugodtam. De persze még bármikor elkezdhet nevetni, hogy milyen gyerekes vagyok és inkább valami dokihoz kéne járnom, hogy kiderüljön ez miért van. De azért reménykedem benne, hogy erre nem fog sor kerülni, mert akkor biztos felmegy bennem a pumpa, ami nem jelent jót.
-Igen persze, de jobb ezt a te szádból hallani.-mosolygok és tényleg szívesen hallanám az Ő szájából. Hogy ennek mi oka van? Ez egy nagyon jó kérdés, amire nem tudom a választ. Kicsit többet kéne gondolkoznom, mert akkor tudnám a kérdéseimre a választ.
-Van egy pár amit igen, de a legtöbbet nem. Inkább a húgom rajzait tettem ki, meg amiket unokatesómtól kaptam szülinapomra és karácsonyra.-húgom nagy hobbija volt a rajzolás és a korához képest szépen rajzolt. Még rajzversenyre is benevezték az ovónői, amiben második helyezett lett. Mindenki büstke volt rá és én megkaptam azt a rajzot, majd kiraktam. Sokan mondták, hogy nagyon hülyén néz ki így a fal, elrontom ezzel a szép szobámat, de nekem ez nagyon sokat jelentett. Mindig amikor ezekre nézek, jó érzés fog el, na meg persze hiányérzet is, de azt próbálom lakat alá zár ni. Kisebb nagyobb sikerekkel menni is szokott.
Nagyra értékelem, hogy a képekről nem kérdezz, mert a legtöbb kép velem és a húgommal van. Hát régen ez nem így volt. A plázacicás korszakomban a "legjobb barátnőimmel" volt sok kép, de amióta rájöttem, hogy én nem olyan vagyok, mint ők, leszedtem őket. Mindenki más ki is dobta volna azokat a képeket, de néha jó visszaemlékezni a képek alapjám, meg jót röhögni magamon. A falamon persze nem csak a húgommal voltak képek, volt ott a legjobb barátnőmmel is, a szüleimmel, a nagyimmal is, meg a volt pasimmal. Vele csak azért, mert baráti viszonyban váltunk el és néha még össze is járunk egy-két beszélgetés erejéig.
-Ha csak nekem lenne az... Az egyik haverom képtelen volt kiolvasni, így engem kért meg. Én meg megígértem neki, hogy megírom az 5 oldalas fogalmazást...-most simán gondolhat papucsnak, vagy ilyeneknek, de valahogy nem tudtam ellent mondabni. Írni mindig is szerettem, így nem esik nehezemre az, az 5 oldal, de azért mégis munka van vele. -Hát nem is tudom... Elég bugyuta egy könyv. Hogyha egy-két apró dolgot másképp csinálnak semmi tragédia nem lett volna.-ha az a két forrófejű, nem csatázik, akkor nem hal meg az egyikük. Akkor a másik nem áll bosszút a barátjáért és nem száműzik és akkor, ha Júlia mégis "meg akarja ölni" magát, időben értesül róla Rómeó és egyikük sem hal meg igazából. Ha lett volna eszük most minden rendben lenne. Arról meg nem mondok véleményt, hogy annyira szeretik egymást, hogy megölik magukat. Nem hiszem, hogy van ekkora szerelem, maximum ha látom, vagy érzem.
-Azt hiszem igen. Már amikor nem a parkban, vagy valahol máshol ücsörgök.-szeretek a szobámban lenni, de nem sok mindent tudok itt kezdeni. Legtöbbször zenét hallgatok, vagy olvasok, de egy idő után az is unalmas. Sőt ezeket egyedül is csinálom, bár ha elmegyek itthonról, akkor is legtöbbet egyedül vagyok. Nem a legvidámabb ez így, tudom, de hát nem tudok mást.

szószám: passz °° megjegyzés: -

Dylan & Amelia

Hatalmas mosoly kúszik az arcomra, mikor elmondja, hogy miért féltékeny a plüsseimre. Mondjuk tudtam, hogy erre gondol, de nekem valahogy sokat jelentett, hogy kimondta, nem hagyott kétségek között.
-Egyszer, talán majd te leszel a macik helyén.-mondom az alsó ajkam rágcsálva. Oké néha kissé elszalad velem a ló és nehéz visszafognom magam. Olyankor ilyen dolgok csúsznak ki a számon, még ha nem is akarom.
-Nehéz is ez a könyv. Nem értem miért vannak ezért oda az emberek...-nem sok könyv fog ki rajtam, de ez valahogy eltartott egy hónapig. Olyan nehezen tudtam megérteni, hogy akkor most, mikor, ki, meg hol van, hogy azt éreztem közben, mintha valami 3 éves lennék, aki nem tud olvasni. Gondolom vannak olyanok akik ezt szeretik és kirázzák a kisujjukból az ilyet, de nekem nem megy ez.
-Igen helyette, de csak azért, hogy ne bukjon meg.-nem szívesen teszem meg helyette, hiszen ettől nem lesz okosabb, de a szülie jóban vannak az enyémekkel, szóval jobban járok, hogy segítek neki. -Áh nem, akkor tuti rossz lenne az egyenletem.-igen a matektudásom is jobb, mint az övé, ezzel most nem dicsekedni akarok, vagy ilyenek, mert nem szeretem, ha valaki dicsekszik, csak úgy mondom. Oké most lehet azt gondolni rólam, hogy stréber vagyok, de sosem tanulok rendesen, szóval ezt nyugodtan elfelejtheti mindenki.
Anyám mindig mondta, hogy rakjam el a rajzokat, mert csak fájdalmas emlékeket kelt mindenkiben a családban, de nekem ezek nagyon fontosak. Az emberek képesek elfelejteni, hogy mik is történtek velük és a boldog emlékek még inkább múlandók, ezért szeretem a rajzokat. A húgom sok emléket papírra vetett, mikor unatkozott, én meg kiraktam őket. Annyira voldog volt mindig, mikor meglátta egy-egy rajzát a falamon.
A képek is ilyen emlékek. Régen nagyon szerettem fotózni, ez volt az egyik hobbim és sokak szerint értettemmis hozzá. Sok kép van rólam és még valakiről kint, de vannak olyanok is, ahol én fel sem tűnök. Azokat mindig én fotóztam és ebből van a több, mert régen nem nagyon szerettem ha fotóztak, vagy hozzá nyúltak a gépemhez. A gép még valahol meg is van... Azt hiszem valamelyik polcon, de lehet, hogy már a fiókomba dobtam be. Valahogy mostanában nincs sok kedvem a fényképezéshez.
-Mostanában nem nagyon van. Talán annyi, hogy eljárok a parkba meg ilyenek, bár régen nagyon szerettem fényképezni.-hogy mikor tűntek el a hobbijaim? A húgom halálakor. Akkor magamba zuhantam teljesen és csak ücsörögtem a szobámba. Akkoriban több cucc volt az asztalon, vagy a polcokon, igazából mindenhol. Tele volt a szobám üveg tárgyakkal, Kinder csokis játékokkal, meg ilyen apró dolgokkal. Még kisautóm is volt, de mindent kidobtam aznap, mikor haza jöhettem a kórházból. Dühroham miatt? Talán...
-Hát igazából ide nem sok mindenkit engedek be.-igen ez így van,l és nem hiszem, hogy változni fog. Persze ki tudja mit hoz a jövő.
-É neked van valami hobbid a deszkázáson kívül?-érdekel, hogy mihez fog most kezdeni, hogy nem deszkázhat.

szószám: passz °° megjegyzés: -

Dylan & Amelia

Nem azért mondtam, amit mondtam, mert muszájnak éreztem, hanem mert ezt szerettem volna mondani. Vagyis igazából elszaladt velem a ló és vépetlenül mondtam, mert hangosan eredetileg nem akartam kimondani, de bennem már megfogalmazódott, szóval valamikor kimondásra került volna. Furcsa, hogy nem esik le neki, hogy ezt azért mondom, mert szeretném ezt, de mindegy, ezen nem töröm a fejem, hiszen pasiból van, sosem érteném meg.
-Nem is azt mondtam, hogy most rögtön, vagy, hogy a te kedvedért, mert akit nem akarok az ágyamban tudni, az nem is fog odakerülni. Igen van időnk, ebben egyetértek veled, és nyugi, nem fogom azért tenni, mert szerintem tetszene neked.-persze biztos voltam benne, hogy tetszene neki, de nem fogok csak azért vele aludni. Majd ha én is akarom akkor lehet róla szó, de ez szerintem alap. Az meg, hogy szex lenne-e a vége az együtt alvásnak az nem olyan biztos, hiszen nem kell szex az alváshoz.
Elmosolyofok apró gesztusain, majd az íróasztalon heverő könyvön és a kérdésén kezdek gondolkozni. Hogyha ilyen bolodá tesz a szerelem, akkor még nem voltam igazán szerelmes.
-De azt hiszem voltam az, de nem ennyire. Vagyis nem tudom. Nem kerültem soha olyan helyzetbe, hogy ezen kelljen gondolkoznom. És te voltál már ennyire szerelmes?-lehet, hogy voltam már olyan szerelmes, hogy az életem adtam volna az illetőért, de ezt nem tudom így, hogy már nem vagyunk együtt és sosem voltunk olyan helyzetben. Szerintem a szerelem múló dolg és emiatt nem kell belelovalnunk magunkat ilyen komoly döntésekbe, de lehet, hogy egyszer még meg fog változni a döntésem. Ki tudhatja előre?
-De egyetértek veled, de nem sok választásom volt. Túl jóban vannak a szülők, még ha én utálom is a gyereket.-oké, az utálom, talán erős kifejezés, de nagyon nem bírom a gyerket. Régen, még mikor 6-7 éves lehettem a legjobb haverom volt, de aztán messzebb kerültünk egymástól és mindketten változtunk. Ő egy erőszakos disznó lett, én meg olyan, amilyen. Egyszer majdnem betörtem az orrát, a fal segítségével, mikor rám mászott és nem hagyott békén. De persze erről senki sem tud, mert ez egy nagyon mélységes titok.
Azt hiszem egyszer beszélnem kell, majd Dylannek a húgomról, persze csak, ha akar bármit is mondani. Hiszen, ha így haladunk lesz okom neki kiönteni a szívemet, de nem akarok nagyon előre gondolkodni, mert csak én fogom megszívni. Minden a maga idejében, majd lerendezünk.
-Igen komoly. Fogalmam sincs, valami ezer éves vacak.-mondtam, majd elkezdtem kutakodni, hátha megtalálom a hozzám legközelebb eső fiókban. Ügyeltem arra, hogy Dylan közelében maradjak, és közben meg is találtam az említett szerkezetet. -Na itt is van. És a kérdésedre válaszolva, nincs kedvenc témám. Ami megfogja a fantáziám, vagy letaglóz azt lefotózom, vagyis ezt tettem.-mindenkinek más fogja meg a fantáziáját. Ez körülbelül olyan, mint a rajzolás, vagy a festés. Vannak akik személyeket fotóznak, mások csendéletet, sokak madarakat -bár ebben nem tudom mi a jó- és akkor ott vannak még a terészet fotósok is. Ő és a legsikeresebbeket manapsán kihagytam. Az aktfotósok. Ezen a téren senkivel nem tudok azonosulni, mert mindent boldogan és nagy kedvel fotózom.
-Kezdjek félni ettől a szenvedélyedtől?-vonom fel a szemöldököm és ez most komolyan érdekel. -Van motorod?-lepődök meg kissé, mert az igazat megvallva, ezt nem nézném ki belőle. -Egyszer majd megmutatod?-vapahogy mindig is oda voltam a motorokért. A kocsikat is szeretem és biztos vagyok benne, hogy nekem valami nagy kocsim lesz, vagy olyan, mint amilyen a hippiknek volt, de a motor más. Valahogy a szabadságot idézi fel bennem. Talán csak az, az oka, hogy nincs lezárva teljesen.
-Ezzel most megfogtál, mert ötletem sincs.-sóhajtottam miközben elhelyezkedtem az ölében. Annyira kényelmes volt rajta ülni, hogy az már nekem volt furcsa, de szerintem, nem fogom ezt elmondani neki, mert még elbízza magát.

szószám: passz °° megjegyzés: hát ez elég...öhm szar...

Dylan & Amelia

Anyám arra tanított, hogy egy kérdést, vagy kijelentést se hagyjak lógni a levegőben, mert a beszélgető partnerem félreértheti. Emiatt is szoktam néha olyan dolgokat mondani, amik még gondolatban sem szalon képesek. Kéne szereznem egy szájzárat, amitől nem tudok beszélni olyan hirtelen, csak ha végig gondolom a dolgot. Na jó nem kell olyan, mert biztos vagyok benne, hogy nem lenne valami szexi. Úgy néznék ki, mint a boxolók azzal a fogvédővel és, hát az nem állna valami jól nekem, még ha kockás hasam és 2 tonnás izom kötegem lenne sem. Fuj nem akarom így elképzelni magamat.
Na jó, a mostani megjegyzését nem reagálom le, mert ezen nincs mit, mert csak egy nagyon egyszerű válasz volt az enyémre. Van amit már nem kell tovább ragozni és én tudom, hogy hol a határ. Legalább is néha...
A Rómeó és Júlia mindig is távol állt tőlem, sosem szerettem az ilyen mindent elsöprő szerelmes könyveket, mert tudom, hogy úgyse fog senkivel ilyen történni. Persze vannak különleges esetek, de azok nagyon ritkán, az meg, hogy velem történjen meg 1 a millióhoz.
-Pocsolyába? Komolyan?! Tudod a lányok nem nagyon vannak oda a koszos fiúkért. Lehet jobban jártál volna valami mással.-elképzeltem, ahogy a pocsolyában fekszik egy csaj miatt. Vajon mi lett a vége? Én biztos örültem volna ennek a gesztusnak, mert azért ez aranyos. Oké kaptam én is ilyen gesztusokat, de azok nem voltak ennyire....hogy is mondjam.....látványosak!
A fényképezést szerettem ez idáig az életemben, jobban, mint a zene hallgatást, éneklést, béna táncolást, rajzolást, vagy ilyeneket. Ebben valahogy igazán ki tudom magam fejezni, még akkor is, hogyha maga a kép adott. Az elhelyezkedést és a többi beállítást is át tudom alakítani, vagyis  a képet igazán át tudom alakítani saját izlésem alapján, de úgy is szépek, hogyha nem csinálok vele semmit. Főleg, hogyha jó a fotóalanyom.
-Sokan mondták már ezt, de a szüleim szerit, nem megyek semmire ezzel, még hobbinak sem jó.-elhúztam a számat, mert tényleg ezt mondták. Mikor először ezzel komolyabban akartam foglalkozni, hallani sem akartak róla. Ezek után màr csam azért is vettem magamnak egy profi gépet, de ezzel csak a tüzet szítottam, majd leálltam ezzel az egész fotózással. Még mindig szeretek fotózni, ha nem is űzöm már ezt. Igen szívesen csinálnám még, de visszatartanak az emlékek, bár lehet, hogyha újra neki kezdenék valamiért nem is lenne rossz. -Igazából nem direkt csináltam úgy, csak olyanra sikerült.-mondom egy pillanatra felpillantva a képre, mert közben még mindig a gépem kerestem. Ahhoz képest, hogy régóta nem használtam nagyon jó állapotban van és még nem is poros.
-Á már van ennél modernebb is.-mondtam egy halovány mosollyal. Lehet, hogy van jobb, de nekem ezzel vannak emlékeim, szóval nem fogom sosem lecserélni. -Senki. Nem volt aki tanítson, magamtól próbalgattam.-ha lett is volna tanárom, úgysem hallgattam volna rá, mert szeretek magamtól rájönni a dolgok nyitjára, még akkor is, hogyha ez egy nagy adag csapkodással, szitkozódással és egy kevés káromkodással is jár. Sokkal jobb így megtanulni a dolgokat, mintha más magyarázná el folyton.
-Akkor megnyugodtam.-igazábóp semmire sem gondoltam, de azért aranyos volt, ahogy próbálta elmagyarázni, hogy nem kell félnem a szenvedélyétől. Mondjuk nem is néztem volna ki belőle, hogy olyan szenvedélye van amitől félnem kéne. Bár a mai világban ki tudja...
A motor hallatán felcsillan a szemem. Nem tudom miért, de nagyon oda vagyok a motorokért, akkor is, hogyha a filmekben a motorosok, nagydarab, bunkó állatok. Erre már meg is van az ellen példa Dylan, hiszen nem egy nagydarab bunkó állat. 
-Elég jó üzletnek tűnik.... Rendben legyen, benne vagyok-mosolyogtam és nyújtott keze után nyúltam.
Régen úgy vezettem le a feszültséget, hogy téptem a hajamat, vagy csapkodtam, de azt hiszem ez már nincs meg. Mostanában inkább kisírom magamból, vagy ilyenek, de ezt senkinek sem mondanám el. Sokat jelent nekem Dylan így ennyi idő elteltével, de akkor sem szeretném elmondani, mert a végén, még hisztis picsának tartana, amit nem szeretnék.
Szorosan bújok hozzá, amikor már az ölében foglalok helyet. Ajkai és keze érintésére egyből válaszolok és karjaim nyaka köré fonom, bár nem sokáig tudom egyhelyben tartani a kezem és tarkóját cirógatom egy-egy puha csók közben. Azt hiszem már túl sok idő eltelt az utolsó rendes csókunk óta, de erre megérte várni.

szószám: passz °° megjegyzés: elég rövid, tudom és bocsi, de a felét útközben írtam

Dylan & Amelia

Nevetni kezdek, de nem azért, mert ki akarom nevetni, csak azért vicces egy történet. Szerintem ha kicsit jobban törte volna a buksiját jobb ötlete is lehetett volna, de azért ez aranyos. Ha nekem csinálta volna ezt egy srác, akkor eleinte nevettem volna rajta, de aztán kiérdemelt volna ezzel egy puszit. Hiszen azért mégiscsak jutalmat érdemel az a srác, aki ilyet csinál, hiszen a szülők nem szeretik ezt. Szerintem ha én csináltam volna ilyet, anyám egy évre megvonta volna tőlem a tévét. Bár én sosem szerettem piszkos lenni akkoriban, így ilyen sosem történt volna velem.
Régen a fényképezés jelentett nekem mindent és minden pillanatban fényképeztem, ezzel fejezve ki önmagamat. Ha rossz pillanatom volt fényképeztem, ha boldog voltam akkor is, na meg ha unatkoztam. Azt hiszem igazából csak ezt csináltam egész álló nap és ezzel mindenki agyára mentem itthon.
-Szerintem is az, de a szülőkkel nem jó vitázni.-mondtam vállat vonva, mint akit nem érdekelt. Ez persze nem volt igaz, mert örültem volna, hogyha a szüleim elismerik azt amit csinálni szeretnék, bár nem ez volt az első olyan dolog, amiben nem értettek velem egyet. A pszichológiás dolognak sem örülnek, azt is ellenzik, de már nem érdekel a véleményük. -Köszönöm. Nem, nem gondolkoztam ezen, mert úgy voltam vele, hogy ennek semmi értelme, csak időpocsékolás.-sosem jutott eszembe, hogy meg kéne pályáztatni a fotóimat, mert szerintem nem olyan szépek.
Egész életemben úgy gondoltam, hogy megmarad hobbinak ez az egész, mert tudom, hogy nem csinálok olyan jó képeket, inkább átlagosakat, mert, ahogy láttam egy-kettőt, csak ámultam. egyesek olyan gyönyörű képeket tudnak létrehozni, minden mű effekt nélkül, hogy eláll az ember lélegzete. Ez az, amire én képtelen leszek egész életemben.
-Pont emiatt kezdtem el ezt a hobbit, mert megakartam őrizni a pillanatot, hogy később is emlékezzek rá, mert az emberek hamar elfelejtenek dolgokat, amiket nem kéne.-anyám pont ugyanezt akarja tenni a húgommal. Úgy akar tenni, mintha soha nem is létezett volna és emiatt is raktam ki ezeket a képeket, hogy minden nap emlékeztessem rá és tudassam vele, hogy én nem akarom elfelejteni, ahogy ő teszi.
-Igen tudom, hogy a régi cuccok jók, ezért sem akarom lecserélni, akármilyen öreg is lesz. És nekem szentimentális értéke van ennek a gépnek.-most nyugodtan gondolhat egy ragaszkodó embernek, de nem tudok mást tenni, mert nekem az emlékeim nagyon sokat jelentenek. Nem tudom mit tennék, ha egyszer elveszteném az összes emlékemet, mert nagyon is ragaszkodom hozzájuk.
Biztos vagyok benne, hogy mivel kezet fogtunk a mocis ötletre, meg is fogjuk tenni és nem csak a levegőbe beszélünk. Én legalábbis nem beszélek csak úgy és szerintem ő sem. Na, de ezt majd meglátjuk, amikor megcsináljuk, vagy épp nem.
Jó újra kényelmes ölében helyet foglalni, miközben ajkai az enyémeken voltak. Teljesen elvette az eszemet édes csókja és képtelen voltam bármire is figyelni, de nem is kell most másra figyelnem, hiszen minek is tenném. Inkább elveszek érintésében és csókjában, ami kezd egyre forróbb lenni, mikor nyelvét megérzem a számban. Nem ellenkezem egy pillanatig sem, mert élvezem, bár eddig szerintem mindent élveztem vele. A puha szívásra szinte egyből reagálok, mert nyelvem megindul ajkai felé, majd pár pillanattal később már ajkai közé is furakszom. Mellkasom szorosan az övének nyomódott, ahogy átölelt én, pedig hajába túrtam, vigyázva, hogy ne húzzam meg, mert tudom, hogy az eléggé tud fájni, persze, csak ha erősen teszik az.

szószám: passz °° megjegyzés: újra gépről^^

Dylan & Amelia

-Igen azt kéne, tudom, de valahogy mindig rájönnek. Korábban egyszer megpróbáltam, na annak az lett a vége, hogy elvették a fényképezőm, majd szobafogságot kaptam.-sosem bátorított anyum, de nagyon apám sem, mert ő mindig anyának adott igazat, mert félt a vitától. Mondjuk az ő helyében én is behúznám fülem-farkam és azt csinálnám amit anyám mond. Milyen furcsa, hogy apám helyében szófogadó lennék, de a saját helyemben nem vagyok az. Ez miért alakult ki így?
-Köszönöm.-igazából erre nem sok mindent tudok mondani, de azért örülök, hogy ilyeneket mond az én kis nyomi képeimre, mert hát szerintem nem a legjobbak.
Leget, sőt biztos, hogy nem szabadna hagynom, hogy a múltam elrontsa a jelenemet, hogy egy nagyon erős rossz emlék miatt hagyjam abba, azt az egy olyan dolgot, amit igazán szerettem, de eddig nem nagyon volt rá indokom. Az, hogy szeretem ezt csinálni nem volt elég ok. Na, jó hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem próbáltam meg fényképezni a tragédia után, de nem ment jól. Sírógörcsöt kaptam egy idő után, bár ez lehet, hogy csak az utolsó gépen maradt képek miatt volt. Nem tudom... Lehet meg kéne próbálnom megint, de félek tőle, egyedül meg sosem próbálnám meg megint.
-Ezt úgy értem, hogy ezzel az eszközzel csináltam az összes képem. Emiatt vannak megörökítve az emlékeim.-válaszoltam a kérdésére. Apám milyen idiótának gondolhat most és ezt meg is értem, mert ha nem velem lenne ez, gyogyósnak gondolnám az illetőt. -Biztos bolondnak tartasz most.-mondtam kicsit zavartan. Lehet erre gondol csak nem mondja ki, mert eddig bárkinek elmondtam ezt kiröhögött és azt mondta hülye vagyok. Szóval már megszoktam.
A motorozásnak megörülök, viszont fogalmam sincs, hogy fogok erőt venni magamon, hogy fotózzak. Talán ha kiszakadok a megszokott hétköznapokból menni fog, de ha nem is legalább vele tölthetem az időmet, ami már alapból örömmel töltött el.
Teljesen elveszek mámorító csókjaiban, amibe kezdünk egyre jobban bemelegedni és én egyre többet szeretnék. Nyelveink találkozásánál, már nem bírok magammal, kezem a hajába szökik, amit puhán markolok, de nem húzom, még véletlenül sem. Amikor abba marad az édes kényeztetés kicsit csalódott leszek, de aztán rámosolygok, amolyan biztatásképp, hogy csinálja bármit is szeretne. Hagyom neki, hogy kihúzza a felsőmet a nadrágomból, közben újra egymásnak ajkainak esünk. Kezeim önálló életre kelnek és, amíg az egyik még mindig mélyen a hajában van, a másik megint mellkasára téved, remélem most nem állít le, mert semmi rosszat nem akarok.

szószám: 384 °° megjegyzés: hát ez elég rövidke lett

Dylan & Amelia

Egyszer eldöntöttem, hogy nem hagyom anyámat uralkodni fölöttem, mert már túl sokszor ítélkezett felettem, ítélt el, meg ilyenek. Sosem bízott bennem, mindig is én voltam az a lánya, akivel semmit nem tudott kezdeni, mert én nem akartam, hogy tudjon velem bármit is kezdeni. Még egy dicséretet sem kaptam tőle soha, pedig nagyon is jól esett volna. Szerintem minden gyereknek jól esik ha az anyja megdicséri és nekem elég lett volna egy annyi is, hogy ügyes vagy, vagy ilyenek, de ha jó jegyet is hoztam haza a suliban, csak a rosszat látta. Ha hoztam matekból egy ötöst, ő azt nézte, hogy egy másik tantárgyból kettest hoztam. Valahogy mindig csak a rosszat látta meg bennem, nem úgy, mint a húgomban. Mindig ő volt a jó kislány, akiről példát kellett volna vennem. Persze imádtam a gyagyást, de mégis fájt, hogy anyám jobban szereti őt, mint engem.
Nem válaszolok arra, amit mond, hiszen erre nem is kell, csak hozzábújok és örülök, hogy nem tart bolondnak. Ez nekem felemelő érzés, azok után, hogy emiatt sokak leszóltak. De, mint erre már rájöhettem volna, Dylan más, mint akiket eddig megismertem. Vagyis most már más, hogy régen milyen volt az felejthető. Mármint úgy felejthető, hogy nem kell vele foglalkozni, mert bennem már régen is mély nyomot hagyott.
Megannyi érzés kavarog bennem, mikor magával húz a babzsákfotelbe, de nem mutatom ki, hogy mik ezek. Nem tudom pontosan mit szeretne elérni a csókjaival, a simogatásával, de jobbnak érzem nem gondolkozni rajta. Talán pont ezt akarta elérni? Hogy ne gondolkozzak? Ha igen nagyon jól sikerült neki, mert tényleg teljesen üres lett a fejem és csak a csókjaira gondolok. Talán nincs ez így jól, talán igen, lehet nem kéne hagynom, hogy tegye amit szeretne, mert nem tudhatom mi lesz ennek a kimenetele, de élvezem, ahogy csókol és érint, így most semmi más nem érdekel. Az sem, hogy mit szabad és mit nem.
Pont ezért sem állítom meg abban, hogy kihúzza a felsőmet a nadrágomból. Csak érezni akarom a kezét magamon, de nem ruhán keresztül. Ezt talán nem szabad? Ajkait újra az enyémeken érzem és pillanatokkal később már sokkal kényelmesebb pózban ülök rajta. Hajával játszom, ahogy ő is az enyémmel, bár én igazából csak túrom a haját, amitől eléggé össze-vissza fog állni hamarosan, de most valahogy ez egy cseppet se érdekel, mert szeretem a haját piszkálni. Olyan puha, bár nem jobban, mint ajkai, vagy nyelve, ami már megint az én számban van. Félre értés ne essék, imádom ezt az érzést. Beleborzongok érintésébe és csókjába egyszerre, hiszen nagyon jó érzés, ahogy a meztelen hátam simogatja és akkor még csókol is. Talán amikor ma megjelent bántam, hogy nem vettem fel melltartót, de most már csak örülök ennek, úgyis csak kényelmetlen az a vacak, semmire sem jó.
Kezem kicsit lejjebb csúszik a mellkasán, majd csak derekára helyezem a kezemet és kicsit szórakozom a felsője aljával. Nem tudom mit szólna hozzá, ha most én is azt csinálnám vele, mint amit ő tett velem pár perce, de rákérdezni nem merek, -hogy miért azt nem tudom- így inkább hagyom és csak köröket rajzolok a derekánál.

szószám: 502 °° megjegyzés: na ez elég rossz lett, bocsi

Dylan & Amelia

Nem is értem magamat. Régen mikor bepróbálkozott nálam ez a srác, volt egy csók, de én aztán lekoptattam. Jó volt a csók meg minden, de valami hiányzott, de akkor meg nem mondtam volna, hogy mi az. Igazából most sem tudom mi az oka, hiszen nekem már akkor is tetszett, még ha nem is mutattam ki, de valami visszatartott. Szerintem már soha nem fogok rájönni, hogy mi volt az, mert most is épp itt vagyok vele. Igen ebből kiderül, hogy mi tetszik rajta a kinézetén kívül. Vagyis azt tudom, hogy bírom a humorát, meg a jellemét, de valami mégis jobban megfogott benne, mint ezek. De vajon mi a fene az?
Na jó erre szerintem sosem fogok rájönni, na meg arra sem, hogy ő mit eszik rajtam. Hogy miért van velem, miért bátorít bármire is, miért érdeklem. Nem vagyok semmivel sem jobb, vagy több, mint a legtöbb csaj errefelé, sőt még rosszabb is vagyok, mint ők, de ő mégis velem van és nem valaki mással. Vajon miért teszi ezt? Most megfordulhatna a fejemben, hogy csak kihasznál, de ma már közölte velem, hogy nem akar semmit elsietni. Úgy érzem nem értem őt, vagyis csak a velem kapcsolatos "dolgait". Bár ha ő is most olyan állapotban van, mint én, akkor ő sem érti. De az is lehet, hogy ő végig tudja, hogy mit akar. Istenem túl sok gondolat, meg fog fájdulni a fejem.
Érintése és csókja egyszerre pörget fel és varázsol el. Nem a legjobb párosítás, hiszen az egyiktől belassul az ember, a másiktól meg értelemszerűen bepörög, de most én mégis ezt a kettősséget érzem. Míg Ő a felsőm alatt kalandozik, a kezem megindul a pólója aljához. Kissé zavar az anyag, de nem tudom, hogy mondjam ezt neki, vagy jelezzem, emiatt elkezdek apró köröket rajzolni az említett helyre, hátha érti mire célzok. Ha meg nem, akkor így jártam.
Szerencsére megértette a szándékomat és miután elvált tőlem a magasba emelte karjait. Egy pillanatra meglepődtem, mert azt hittem leveszi magától, de igazából semmi ellenvetésem nem volt az ellen, hogy én vegyem le róla. Lassan a puha anyagot ujjaim közé fogtam az aljánál, majd talán picit túl lassan is, de elkezdtem lehúzni róla. Amint lekerült róla az anyag eléggé megbámulhattam és, hogy kicsit elvonja a figyelmem az ajkamba haraptam. Nagyon is jól nézett ki, nem hittem volna, hogy ennyire izmos, de persze ez nem zavart.
Felé hajoltam és megcsókoltam, miközben kezemmel felfedező útra indultam felsőtestén.

szószám: 394 °° megjegyzés: már nem látom a billentyűket, szóval bocsi a félregépelésekért

Dylan & Amelia

Amikor átjött ma nem tudtam, hogy itt kötünk ki. Hogyha nem lenne baj a lábával biztos, hogy nem itt lennénk, hanem valahol esdekelnénk, ami elég szórakoztató lenne. De jobb, mint ez? Vagy ez ott is kijött volna rajtunk egy kósza csók közben? Erre sosem fogom megtudni a választ, de arra talán igen, hogy ezt abba kéne-e hagynunk. Igazábóp nem tudom, mert mindkettő felé vonz valami. Hogyha folytatjuk még ribancnak is gondolhat, de ajj, annyira jó ez az egész vele. Képtelen vagyok leállni, azt meg nem szeretném ha ô állítana le.
Teljesen elvesztem a fejem amjkor bőr a bőrhöz ér és a hátamat simogatja a felsőm alatt. Ennyire megbolondít az érzés, hogy az ő pólója után nyúlok, eleinte félve, várva a reakciót. De amikor szabad kezet kapok, képtelen vagyok visszafogni magam és leveszem róla a pólót, ezzel felfedve felsőtestét.
Sosem értettem, hogy másoknak mi a jó abban, higyha megbámulnak valakit, de valahogy értelmet nyert az egész, amint megláttam Dylan felsőtestét. Kellően ki volt dolgozva, de mégsem volt az, az izomagy, mintha tudta volna, hol a határ, meddig mehet. Lehet tudta is, de én nekem erről fogalmam sincs. Mosolyogni támad kedvem, ahogy ajkába harap ő is és keze megindul karjaimon, de inkább nem mosolygok, mikor ajkamon húzza végig az ujját. Végig a szemébe nézek, közben apró puszit adok az egyik ujjára, amit a számon húzitt végif, majd hozzá hajolok és megcsókolom. Ajkaimmal puhán kényeztetem ajkait, mintha félnék vagy ilyenek, pedig aról szó sincs.
Ajkamba harapva figyelem, hogy mit csinál a kezemmel és csak ámulni tudok. Úgy néz ki így, mint aki törődik velem és ilyen érzést is kelt bennem, ami egyszerre tetszik meg nem is. De mondjuk inkább tetszik. Nyakánál ölelem át és simulok hozzá, mikor magához húz. Lecsukott szemmel élvezem a csókjait nyakamon, de nagyon mást nem is tehetnék, mondjuk nem is akarok.
Hagyom, hogy húzzon magához annyira amennyire szeretné, mert teljesen beindított és nem akarom abbahagyni ezt, pedig tudom, hogy ezt kéna. Amikor az agyam két percre gondolkozni tud, szinte sikít, hogy állítsam meg, de ezzel egy időben azért is kiált, hogy ne merjem abbahagyni, vagy leállítani. Még nem tudom melyikre halgassak, most csak hagyom, hogy az érzések vezessenek.
Nem lep meg, hogy keze mellemre téved, az viszont igen, hogy ajkaival is követni fogja majd és, hogy ilyen érzést fg belőlem kiváltabi. Még csak ruhán keresztül volt ez, mégis mocorogni kezdtem az ölében, mint aki nem tud rendesen ülni. Ezzel egyidőben egyik kezem hajában kereste a kapaszkodót, míg a másikkal vállát használtam.

szószám: passz °° megjegyzés: vissza a régi kerékvágásba. Telefonról az éjszaka közepén

Dylan & Amelia

Nem is értem, hogy jutottunk el idáig, hiszen a legtöbb pasinak még az első randin csókot sem engedek, erre jön Dylan akivel még a randi előtt csókolózom. Erre ma, meg már összagabalyodva ülünk a babzsákfotelemben.  Valami nagyon vonz ebben a srácban, ami tetszik, nagyon is, de közben félek is tőle egy kicsit. Persze az elején megmondta, hogy már nem olyan, mint régen, de ki van ha mégis? Ez egy kicsit megrémiszt, de valahogy puha ajkai elfeledtetik ezt velem egy-két édes csókkal. Nem azt mondom, hogy nem élvezem, vagy nem akarom ezt, mert akkor hazudnék, csak nem akarok az egyik játékszere lenni, mert nekem fontos lett ő. Oh ha ezt hallaná, biztos kifutna a világból.
Jó érezni kezem alatt meztelen felső testét, bár mellkasát nem sokáig tudom cirógatni, mert vándorló keze és ajkai elveszi az eszem. Apró sóhajt engedek kiszökni ajkaimon, miközben hajába kapaszkodom, amivel csak közelebb húzom. Nem tudom megállni, hogy ne mocorogjak, vaditó érzés már így textilen keresztül is amit csinál. Mi lesz velem ha ez egyszer nem lesz rajtam és ugyanezt fogja csinálni?
Egy pillanatra nem értem miér hagyta abba a csókot, de aztán rájövök és hallgatással jelzem, hogy nincs semmilyen ellenvetésem az ellen amit tenni szeretne. Lehunyt szemmel élvezem érintését, majd remegés fut végig a testemen, ahogy melleimhez ér. Sokkal jobb érzés így az anyag nélkül, mert ez intimebb és még inkább nem tudom magam kontrollálni. Próbálom visszatartani, de nem sokàig megy, mert egy nyögés kiszökik ajkaim közül.  Nem tehetek róla, nagyon jó érzés.
Újabb csókunk közben kezemmel végif simítok az arcán, majd újra eltűnik hajában a jobb kezem. A bal megint önálló életre kel és, amíg puha akjaival játszom a bal kezem mellkasára csúszik és simogatni kezdem. Nem tudom mit fog hozzá szólni, de ha már Ő kényeztett engem, én is akarom őt.

szószám: passz °° megjegyzés: kissé álmosan írtam bocsi érte